„Imádom a raliversenyeket, különösképpen a havas futamokat kedvelem” – nyilatkozta a 29 esztendős motorversenyző, aki korábban már két viadalon is rajthoz állt a négykerekűek között.
Rossi várhatóan volán mögé ül a decemberi walesi futamon, ott, ahol 2002-ben már felborult…
„Ezúttal szeretném befejezni a versenyt, bár tudom, hogy nagyon kemény lesz. Az elmúlt néhány napban elvégeztem pár tesztet Walesben, hideg volt és esett az eső, végig maximálisan kellett koncentrálni.”
A négykerekűek között is bizonyítana (MTI/EPA)
A Doktornak nevezett klasszis motoros – aki a Forma-1-es Ferrari istállónál már több alkalommal tesztelt – szerződése 2010-ig szól a Yamaha istállónál, ugyanakkor korántsem biztos, hogy ez után befejezi pályafutását a kétkerekűek között.