Valovics István, a sípmesterek képviselője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy tiltakozásuk oka ezúttal a szövetség (MKOSZ) elnökségének pénteki döntése, melyben nem helyezték vissza hivatalába a nemrég leváltott játékvezetői bizottságot.
„Ebben a légkörben nem tudjuk vállalni az NB I-es mérkőzések vezetését mindaddig, amíg az általunk egységesen képviselt, remélt szakmai környezetet az elnökség meg nem teremti” – áll a játékvezetők közleményében.
Berényi János MKOSZ első embere az MTI érdeklődésére közölte: van alternatívája a bírók sztrájkoló csoportjának.
„Nem állítottuk vissza a korábbi jb-t, de az új testület vezetője, Szabó György ma garantálta, hogy a távolmaradók nélkül is lesz elég profi bíró a pályákon. Ők azok, akik teszik a dolgukat. Van annyi játékvezetőnk, hogy működtessük a bajnokságokat, jelenleg már úton vannak azok, akik a délutáni három másodosztálybeli meccsen fújnak. Bízom benne, hogy minden bíró végiggondolja a helyzetet, és nem hátra, hanem előre tolja a kosárlabdázás szekerét” – jelentette a szövetség elnöke.
A női, majd a férfi ligában kirobbant sztrájk október 10-én, illetve 18-án ért véget, amikor a klubok megegyeztek a bírókkal a biztonsági kérdésekben és anyagi juttatásokban.