Élet-Stílus

Csökkent az új lakások száma

A használatba vett lakások száma 1 százalékkal, az új lakásépítési engedélyeké 4 százalékkal volt alacsonyabb 2008 szeptemberének végéig, mint egy évvel ezelőtt.

Az idén szeptember végéig több mint 20 ezer befejezett lakás kapott használatbavételi engedélyt, és 31 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójából.

Az építtetők összetétele 2008 első három negyedévében a természetes személyek javára tolódott el: a lakosság által építtetett új lakások száma 2 százalékkal nőtt, míg a vállalkozásoké 3 százalékkal csökkent 2007 első három negyedévéhez viszonyítva.

A 2008 szeptemberének végéig kiadott új építési engedélyek alapján lakóépületekben 3 millió négyzetméter, nem lakóépületekben 3 és fél millió négyzetméter beépítését tervezik. A lakóépületek esetében ez 1 százalékkal kevesebb, mint 2007 hasonló időszakában volt, a nem lakóépületek adata ugyanakkor közel másfélszerese az előző évinek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik