Élet-Stílus

Még négy évet lapátol Kovács Katalin

Kovács Katalin a 2012-es londoni olimpiáig folytatja pályafutását és csakúgy, mint Peking előtt, a jövőben is Janics Natasával, Kozák Danutával és Szabó Gabriellával kívánja elvégezni a technikai és csapat edzéseket.

A kétszeres ötkarikás bajnok kajakos személyesen nem volt jelen a Démász-Szeged VE sajtótájékoztatóján, de közleményben tudatta, hogy – miután eddigi klubja, az MTK bejelentette: nem kívánja meghosszabbítani december 31-én lejáró szerződését – több egyesülettel, köztük a Démász-Szegeddel, és több edzővel is tárgyal. Mindaddig azonban, amíg nem születik végleges döntés e két ügyben, nem kíván a nyilvánosság elé lépni.

A szegediek ugyanakkor egy versenyzővel szinte biztosan erősödnek, Kozák és mostani egyesülete, a KSI ugyanis közel áll a megállapodáshoz velük, így a fiatal sportoló a jövőben nagy valószínűséggel Janics klubtársa lesz. A Pekingben ezüstérmes négyes negyedik tagja, Szabó marad a Dunaferrnél.

A lényeg, hogy együtt maradjanak (MTI)

A lényeg, hogy együtt maradjanak (MTI)

A kvartettet – miután a versenyzők több lépcsőben elhagyták Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportját – Sári Nándor készítette fel az ötkarikás játékokra, a vele való együttműködés azonban az olimpia után megszűnt. Janics már talált magának új trénert, édesapja volt edzője, az eddig többek között Bulgáriában és Szlovéniában dolgozó Kovács László személyében.

“Végleges csapat még nincs, de a lányok kinyilvánították, hogy a jövőben is szeretnének együtt készülni. A gond csak az, hogy míg Natasa Szegeden van, a többiek Budapesten, de dolgozunk azon, hogy ezt megoldjuk. A cél az, hogy a jövő évi Eb-n és vb-n eredményesen szerepeljünk” – mondta a szakember, majd hozzátette: reméli, hogy Fábiánnéval – egykori válogatottbeli versenyzőtársával – nem lesz konfliktusa a kialakult helyzetben.

Kovács esetleges leigazolásával kapcsolatban Dervarics Attila, a Démász-Szeged VE elnöke úgy fogalmazott, hogy a klub nagyon nyitott. “Kovács Katalin nagy sportember, nagy értéket jelentene nekünk, de azt el kell mondanom, hogy bármi áron nem ragaszkodunk hozzá. A lényeg az, hogy Kovács és Janics Athénban és Pekingben is aranyérmes párosa együtt maradjon” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik