Élet-Stílus

Szétválik az egyik legnagyobb processzorgyár

Beigazolódtak azon korábbi pletykák, amelyek a AMD processzorgyártó kettéválásáról, illetve a gyártóüzemek kiválásáról szóltak. A cég - arab befektetők segítségével - így vészelné át a nehéz időket.

Az AMD rövid sajtóközleményben jelezte, hogy komoly bejelentésre készülnek, amelyben ismertetik a cég jövőjét biztosítani hivatott elképzeléseket. Ennek tartalmát már korábban kiszivárogtatták, hiszen arról már májusban beszámoltunk, hogy a vezetés kihelyezné a chipgyártást. A cél természetesen a költségek lefaragása, valamint a fejlesztések ütemének megőrzése, amelynél eddig hátrányt jelentett a nagy méret, hiszen a cég bevételei nem tartottak lépést a korábban végrehajtott befektetésekkel.

Azt már jó ideje sejteni lehetett, hogy nem megy minden rendben a kisebbik processzorgyártó háza táján. Az Intel a Core 2 családdal elindította ellentámadását és azóta úgy tűnik, hogy tartani is tudják újból kialakított előnyüket – az AMD számára ez visszaesést, a forgalom és a bevételek csökkenését jelentette, amely különösen az ATI felvásárlása után érintette kényelmetlenül a céget. Augusztusban arról érkeztek hírek, hogy haboznak felépíteni vadonatúj üzemüket az Egyesült Államokban, ami az anyagi háttér és a körülmények ismeretében nagyon is érthető.

A terv a következő: az Abu Dhabi-i székhelyű két befektetési csoport segítségével végrehajtják a kettéválást, az egyelőre The Foundry Company néven futó félvezetőgyár veszi át az összes meglévő gyártósort, igaz a cégben 44,4 százalékkal megmarad az AMD tulajdona. Ebbe a társaságba előbb 2,1 majd 3,5-6 milliárd dollárt fektet be az arab tulajdonos, amiből részben felújíthatják az AMD-től a Foundryhoz kerülő drezdai chipgyárat, részben építhetnek egy újat az amerikai Albany városában. Az így kialakuló cégben az eltérő tulajdoni hányad ellenére azonos szavazati joguk lesz a tulajdonosoknak.

Szétválik az egyik legnagyobb processzorgyár 1

A nagyobb rész viszont az Advanced Technology Investment Company (ATIC) birtokában lesz, amely 1,4 milliárd dollárt szán a kezdeti lépésekre az új cégnél, további 700 milliót pedig az AMD-nek fizetnek ki, helyrebillentve ezzel a megdőlt pénzügyi egyensúlyt. Az AMD a maga részéről folytatja a chipek fejlesztését, míg az új vállalat ezen chipek (és más jelentős szereplők termékeinek) gyártására specializálódik. A lépés természetesen időt igényel, mivel a szétválást jóvá kell hagyniuk a részvényeseknek, majd a versenyhatóságoknak is, így végrehajtására legközelebb jövő év elején kerülhet sor.

Az AMD az osztódással lényegében beismeri, hogy nem tud lépést tartani az Intellel. A társaság kasszájában júniusi adatok szerint 5,3 milliárd dollár hitelállomány és mindössze 1,6 milliárd dollár készpénz volt. Ez kevés ahhoz, hogy lépést tartson az egyre kisebb, gyorsabb, alacsonyabb fogyasztású chipek gyártásáért folytatott versenyben. Ehhez a termelési kapacitások felújítására, illetve újak építésére van szükség, amihez plusztőke kell. Az AMD-ről leváló gyártás azt jelenti, hogy az Intel marad az egyetlen olyan vállalat a chipiparban, amely fejleszt is és gyárt is mikroprocesszorokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik