A világbajnoki pontversenyben negyedik helyen álló magyar motoros az első szabadedzésen – száraz pályán, napsütésben – jól szerepelt, az ötödik helyen végzett, alig négy tizeddel maradt el a legjobb időt motorozó Mike di Meglio eredményétől.
Az összetettben éllovas francia pilóta az eső áztatta időmérőn sem talált legyőzőre, Talmának ugyanakkor nem igazán ment a nedves Phillip Island-i pályán, így végül csak 17. lett.
„Szárazon minden rendben van az Apriliával, vízen viszont van még mit javítanunk a beállításokon. A kanyarokban szinte egyátalán nem volt tapadása a gumiknak, a térdkoptatóimat sem tudtam lerakni az aszfaltra. Ennek okát már vizsgáljuk, bízom benne, hogy gyorsan megtaláljuk a megoldást” – magyarázta Talmácsi, aki az első időmérőn négy másodperccel volt lassabb, mint az ideiglenes pole-t birtokló Di Meglio.
Ugyanakkor a kategória címvédője nem aggódik. „Szombatra szép időt mondanak, ha ez tényleg így lesz, akkor minden esély megvan a javításra” – tette hozzá.
Talmácsi Gábor sérült csuklója szépen gyógyul, a vártnál is gyorsabban, így pénteken már érzéstelenítő nélkül motorozott.
Szombaton még javíthat (MTI/EPA)
A 250-es géposztály időmérőjén is a „víz volt az úr”, Tóth Imre ennek ellenére megismételte a délelőtti tréningen, száraz aszfalton elért eredményét – esetében a nagyszerűnek mondható 14. helyről várhatja a szombati folytatást.
A MotoGP első (száraz) szabadedzését az ausztrál Casey Stoner, a másodikat (nedves pályán) az amerikai Nicky Hayden nyerte. A két győztes idő között majdnem kilenc másodperc volt a differencia.
Ausztrál Nagydíj
125 kcm, 1. szabadedzés:
1. Mike Di Meglio (francia, Derbi) 1:38.454
2. Sandro Cortese (német, Aprilia) +0.334
3. Simone Corsi (olasz, Aprilia) +0.364
…
5. Talmácsi Gábor (Aprilia) +0.399
125 kcm, 1. időmérő:
1. Mike Di Meglio (francia, Derbi) 1:48.319
2. Danny Webb (brit, Aprilia) +0.774
3. Michael Ranseder (osztrák, Aprilia) +1.218
…
17. Talmácsi Gábor (Aprilia) +4.001
MotoGP, 1. szabadedzés:
1. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 1:30.094
2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) +0.670
3. Alex De Angelis (San Marinó-i, Honda) +0.949
MotoGP, 2. szabadedzés:
1. Nicky Hayden (amerikai, Honda) 1:38.820
2. Andrea Dovizioso (olasz, Honda) +0.755
3. Chris Vermeulen (ausztrál, Suzuki) +1.004
…
6. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) +2.072
250 kcm, 1. szabadedzés:
1. Mika Kallio (finn, KTM) 1:33.736
2. Marco Simoncelli (olasz, Gilera) +0.180
3. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) +0.407
…
14. Tóth Imre (Aprilia) +1.731
250 kcm, 1. időmérő:
1. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 1:43.839
2. Julian Simon (spanyol, KTM) +0.384
3. Lukas Pesek (cseh, Aprilia) +0.405
…
14. Tóth Imre (Aprilia) +2.495