A hétszeres Tour-győztes klasszis 2005-ben visszavonult, majd szeptember 9-én bejelentette: jövőre újra versenyez, és szeretné ismét megnyerni a francia körversenyt.
A Tour Down Under szervezői nagy örömmel közölték, hogy a 37 esztendős Lance Armstrong szerepel a január 20. és 25. közötti, hatszakaszos versenyen.
„Úgy döntöttem, ismét kerékpárra ülök. Nem garantálom a nyolcadik Tour-győzelmemet, de nagyon várom már a 2009-es évet. Nem sok versenyzőnek adatik meg a lehetőség, hogy ekkora szünet után visszatérhessen” – nyilatkozott Armstrong, aki folytatja „Élj erősen” (Live Strong) elnevezésű kampányát.
Visszatérne egykori sikerei helyszínére (MTI/EPA)
A sportoló, akinek a szervezetében 1996 októberében diagnosztizáltak rákot, alapítványt hozott rákos betegek segélyezésére, amely a Live Strong feliratú sárga színű, sportos karkötők eladásából teremti elő bevételeit.
Az AP hírügynökség korábban kazah üzleti körökből úgy értesült, hogy az amerikai bringás az Asztana csapatánál tér vissza. Ezt a Kazah Kerékpáros Szövetség alelnöke, Nyikolaj Proszkurin megerősített, majd sajtótájékoztatóján maga Armstrong is azt mondta, az Asztana színeiben szerepel jövőre a Touron.
A kazah együttesnek – amely az új fővárosról, Asztanáról kapta a nevét – az a Johan Bruyneel az első embere, aki Lance Armstrong közeli barátja, és éveken át dolgoztak már együtt.
A kazah istálló jelenlegi sztárja, a spanyol Alberto Contador már jelezte: ha Armstrong jön, ő távozik. „Megillet az a jog, hogy harc nélkül én legyek a csapat első számú versenyzője. Ha Armstrong jön, bonyolult helyzet áll elő, és nagyon bántana, ha ő lenne a kedvezményezett. Szándékaim szerint maradok az Asztanánál, mert 2010-ig szól a szerződésem, de már sok előnyös ajánlatot kaptam” – mondta Contador, aki idén megnyerte a Giro d’Italiát, valamint a vasárnap zárult Vuelta a Espanát, míg tavaly a Tour de France-on diadalmaskodott.
távozik az alelnök
Hein Verbruggen véglegesen távozik a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségből (UCI), amelynek az elmúlt három évben alelnöke, azt megelőzően pedig hosszú időn át elnöke volt. Verbruggen 1993-ban került az UCI élére, és regnálása alatt jórészt erős kézzel irányította a sportágat. Három éve az ír Pat McQuaid váltotta őt az elnöki pozícióban. A 67 éves holland sportvezető egyelőre még tagja a profi szekció tanácsának, de mint mondta „ez sem tart már sokáig”.