Élet-Stílus

Már magánszállásokat is kínálnak az utazási portálok

Egyre több utazási portál kínál kiadó magánnyaralókat, és az internetes foglalás iránti bizalmat is több módszerrel igyekeznek növelni. Számos magyar oldal is foglalkozik magánszállások közvetítésével - írja a Figyelő legújabb száma.

Mozgalmas ősz elé néz a vállalati középvezetőként dolgozó András, így már szeptember közepén „csónakházi téli álomra” küldte kedvenc balatoni vitorlását, s kénytelen-kelletlen visszatért a fővárosba. A nyár jó részét a nagyszülőktől örökölt, szépen felújított Füred melletti „rezidencián” töltötte; hétvégére akkor is lement, amikor nem volt szabadságon, s hétfőn hajnalban onnan indult fővárosi munkahelyére. Most viszont a nyaraló hosszú hónapokig kongana az ürességtől, ami csak viszi a pénzt. Szerencséjére azonban van olyan szomszédja, aki szobákat ad ki, és némi díj ellenében elvállalja az épület rendben tartását, illetve a „szobáztatást”.

Apartmanok, lakások

Vendégben pedig nincs hiány. A potenciális érdeklődők számát tovább növelheti, hogy immár az itthoni utazási portálok is felismerték – külföldön pedig ez már jó ideje megtörtént –, hogy a kikapcsolódni vágyók a világtól elzárt hotelek helyett egyre szívesebben választják a magánszállásokat, így az efféle ajánlatok egyre nagyobb szerepet kapnak ezeken az oldalakon.

E trendet tovább erősítheti, hogy az utazási beszámolókat, értékeléseket tartalmazó egyik vezető nemzetközi közösségi oldal, a TripAdvisor néhány hete többségi tulajdonossá vált a kiadó nyaralók közösségi értékelésére szakosodott FlipKey portálban. Ez utóbbi jelenleg csak amerikai szállások értékelésével foglalkozik, de hamarosan európai apartmanok is megjelennek majd a kínálatában.

Kód a dobozban

Egy másik népszerű utazási honlap, az Orbitz is a közelmúltban tette lehetővé látogatói számára, hogy magánlakhelyeken foglaljanak szállást – olyan felszereltségű lakást választva, amilyet szeretnének. Számos más portál is azt célozza, hogy a kiadó házak, apartmanok tulajdonosait összehozza a szálláskeresőkkel. A nagy nemzetközi portálok (VRBO.com, Ownersdirect.co.uk, Homeaway.com) a világ szinte minden tájáról kínálnak szállást, ahol részletes leírás található mindegyik kiadó hely tulajdonságairól, felszereltségéről, környékéről – képekkel illusztrálva.

Már magánszállásokat is kínálnak az utazási portálok 1

Ha éppen a téli síeléshez igyekszünk lakhelyet találni, a keresést egyszerűen leszűkíthetjük az erre megfelelő házakra. A jól bevált véleményezési, értékelési módszer szintén segíthet a választásban. Néhány portál arra is vállalkozik, hogy egy ellenőrzés után garantálja: a kiadó valóban a saját lakását próbálja értékesíteni. A csalókat úgy próbálják kiszűrni, hogy a tulajdonostól bekérnek valamilyen házzal kapcsolatos hivatalos papírt, vagy egy zárt dobozban küldenek egy kódot a megadott címre, és ha az illető beírja ezt a honlap erre szolgáló ablakába, akkor kaphat egy tanúsítványt. (A megoldás hasonló az internetes adásvételi szájtok, például a Teszvesz.hu vagy Vatera.hu ellenőrzési rendszeréhez.)

magánszállás-kínálók

KÜLFÖLDI PORTÁLOK
● homeaway.com ● vrbo.com
● worldvacationrentals.net ● always¬onvacation.com
● holidaylettings.co.uk ● villarama.com ● vacationrentalnet.com

HAZAI OLDALAK
● holidaycafe.info * eszallas.hu ● szallas.net ● szallasinfo.hu
● travelport.hu

Már nálunk is

Több magyar oldal is foglalkozik magánszállások közvetítésével. A Holidaycafe.info például kifejezetten magánszállásokat ajánl, s az érdeklődőket részletes keresési szisztéma segíti a kívánt szállás fellelésében. Kiválasztható, hogy például a bevásárlási lehetőség közelsége vagy a sífelvonótól való távolság a fontosabb számunkra.

Ha a leendő bérlő talált egy jónak tűnő szállást, akkor egy regisztráció után már meg is beszélheti a részleteket a tulajdonossal. Az eSzállás.hu oldal adatbázisában szállodák is szerepelnek ugyan, de a magánszállások kiadóival itt is személyesen lehet felvenni a kapcsolatot. Németh Gyula, a portál szerkesztője szerint a szálláskeresők többsége ugyan megbízik a közölt információkban, de jelenleg még népszerűbb a telefonos megkeresés és az űrlapon történő érdeklődés, az online foglalás még ritka.

Hasonlóan nyilatkozott Cserni Péter, a többek között a Travelport.hu-t működtető ROMBrandt Multimédia Alkotóház irodavezetője is. Szerinte az internetes szállásfoglalásokban a magyarok korántsem bíznak annyira, mint a fejlettebb internetes kultúrával bíró országok útra kelő lakosai.

A részleteket mindenesetre, mielőtt bármilyen előleget fizetnénk, nem árt telefonon is egyeztetni. Tisztázzuk a bérlet pontos idejét, árát, s azt, pontosan mit is foglal magában a tarifa, mint ahogy célszerű rákérdezni a lemondás, visszalépés feltételeire is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik