Itt a legújabb Star Wars-epizód

Star Wars: A klónok háborúja

Az elkötelezett Star Wars-hívőknek – akik erősen hörögtek a Jar Jar Binks-szerű „disneységeken”, de már az ewokok láttán is felszisszentek – nem ajánljuk az Avatar: Az utolsó Léghajlító rendezőjének, Dave Filoni animációját. Egyébként igen.

Az ismert történetről – mit történet: az egyik, hanem „a” legnagyobb filtörténeti saga – George Lucas (íróként és természetesen producerként) mintha újabb bőrt húzna le. Miszerint nagyjából a 2. élőszereplős rész (Star Wars: A klónok háborúja) és a 3. opus (Star Wars III. rész: A Sith-ek bosszúja) közé helyezve, az ismert hősök (Anakin Skywalker, Yoda, Mace Windu, Palpatine szenátor, Dooku gróf és a robotok, a mieink is, meg azok is) mellett új figurákkal (Ahsoka Tano) dúsítva a sztorit arról mesél, hogy a Köztársaságban nagy a baj.

Nevezetesen, hogy miközben dúl a klónháború, Anakin és újdonsült padawanja, a hebrencs Ahsoka Tano azt a megbízást kapja a Jedi-tanácstól, hogy szabadítsa ki Jabba ismeretlen tettesek által elrabolt fiát, hogy ezzel elnyerjék a gengszterfőnök bizalmát, és a Huttokat a Köztársaság pártjára állítsák. A gyerekrablás azonban csel, a szálakat a Sötét Nagyúr és a gonosz Dooku gróf mozgatja.

A jól CGI-rajzolt történet nem is a felnőtt (konzervatív) hívőknek szól, sokkal inkább a nagy mítosz által – még – kevésbé érintett mai gyerekeknek. (Lehet készíteni a pénztárcákat, és menni klónmenüt venni.)

A spanom csaja

Az újabban elsősorban a vígjátéki újrázásokban (a folytatásokban) otthonos Howard Deutch – Még zöldebb a szomszéd nője, Furcsa pár 2., Már megint bérgyilkos a szomszédom – Jordan Cahan forgatókönyvírónak köszönhetően olyan filmet forgathatott, ami elsőre is betalál. Már ha szereti valaki a tapló karaktereket. Mint például Tankét (Dane Cook), aki frissen elzavart legények nőit viszi randizni (a kitaszított hímek megbízásából és pénzén), hogy furkó viselkedésével arra késztesse a meggondolatlan hölgyeket, hogy gondolják meg magukat, és térjenek vissza útilapus exükhöz. Tank profizmusának hála a lányok általában – sikítva – így is cselekednek. A baj persze beüt, amikor a fülig szerelmes cimborája, Dustin (Jason Biggs) kér segítséget tőle, hogy álmai nőjét, Alexist (Kate Hudson) visszakapja. Mert ez egyszer a „hivatásos bunkó” szavai leperegnek az áldozatáról, mi több, kérges szívében valami megmozdul…

Cook (és figurája) remeklésének hajlandóak vagyunk elnézni, hogy Biggs immár sokadszorra adja a jószándékú lúzert, Hudson pedig a vonzó és okos nő szerepében látható. Sőt: a kötelező hollywoodi érzelmi túlcsordulást is megbocsátjuk.

Tabló – Minden, ami egy nyomozás mögött van!

A lepukkant, vagy ha tetszik: rögvaló magyar – pesti – miliőbe kalauzol Dettre Gábor környezetrajzos krimije. Legalábbis akad benne bűncselekmény, nyomozás, testiség, némi akciózás, de a hangsúly nem ezen van. Sokkal hatásosabbak az életszerű párbeszédek és a helyszínek, a leszedált magyar fővárosi „internacionlista” piac és a gettó.

Dettre (Felhő a Gangesz felett) kétórás mozijának eredetileg tervezett címe sok mindent elárul: Romazsaru (igaz, volt már Hangyaégetés a munkacíme is). Kertész Ákos író A gyűlölet ára című krimijén alapuló filmben a cigány származású rendőr, „Zafír” (Mucsi Zoltán) nyomoz egy alvilági ócskás meggyilkolása ügyében. De nem a nyomozás a lényeg, hanem Budapest-alsó, ahol minden menthetetlenül elromlott és elrontott, ahol egyaránt utálják a cigányokat, a zsidókat, a magyarokat stb. Hangsúlyos a film szerelmi mellékszála, amiben a detektív erdélyi romalány védence (Fátyol Kamilla) és Amerikából jött zsidó felesége (Györgyi Anna) között ingadozik. Tulajdonképpen mindkettőt őszintén szereti, de…

A Tabló… nézhető, időnként megnevettetésre képes alkotás, aminek a legapróbb szerepeiben is komoly színészkiválóságok láthatóak (például Zafír apját Keres Emil alakítja, Monori Lili romafeleséget játszik), és Fábry Sándor szintén kap néhány igen jó percet.

Mindettől függetlenül a film tétovázik, hangsúlytalan elemek kapnak túl erős megvilágítást, és túlságosan sok mindent zsúfol össze a rendező, ami nem passzentos. Amit aztán vagy elbír a néző, vagy nem. Apróság, de nekünk tetszett például a világhírű román hegedűművész, Alexander Balanescu filmzenéje, Mucsi nemiszervének többszöri magányos kornyadását – ami vélhetően a jellem- és állapotábrázolás része – viszont túlburjánzónak és indokolatlannak éreztük.

Fél Nelson

Tavaly Oscar-jölölést kapott Ryan Gosling (Kísérleti gyilkosság, Törés, Plasztik szerelem) az amerikai független filmes Ryan Fleck drámája főhősének megformálásáért. Azonban nem csupán rajta, illetve a film másik főhősén, a kiskamasz Shareeka Epps tetszetősen hiteles, életszerű játékán múlik, hogy a Fél Nelson megérint. Fleck szimpatikus egyszerűséggel és maximális beleélő-képességgel mesél olyan – egyébként könnyen az érzelgősség iszapjába csússzanó – dolgokról, mint számkivetettség, boldogságkeresés, sorsszerűség.

Történetében egy harmincas éveit taposó tanár, Dan Dunne (Gosling) nappal nagyra értékelt történelemtanár és kosárlabda-edző, napnyugtával viszont előtör belőle a mániákus függő: vedel és kábítószerezik. Óhatatlan, hogy a két világ – a két élete – ne érjen össze. Erre akkor kerül sor, amikor egyik nehézsorsú lánytanítványa, Drey (Epps) az egyik tréning után eszméletlenül talál rá. Miután az apja „elfelejtett” a lányért menni, a magához térő tanár hazafuvarozza. Szerelemgyanús barátság szövődik közöttük.

Az „iskolai-ifjúkori” drogtragédiák (Egy kosaras naplója, legutóbb: Candy), keverednek egy Lolita-szerű drámával, megspékelve a társadalmi közöny ábrázolásának szikár fájdalmával. A film nem kíván a szánkba rágni semmit, csak azt érezzük utána, hogy így nem jó.

Leo

A Zsernyákok libanoni-svéd rendező-forgatókönyvírója, Josef Fares (az északvidéki rendőrkomédiában a főhőst alakítotó Fares Fares testvére) tulajdonképpen a maga A másik én-variánsát készítette el, megidézve az ultrabrutális klasszikust, Gaspar Noé Visszafordíthatatlan című drámáját is.

Története szerint a harmincadik születésnapját ünnepelő Leo (Leonard Terfelt) és barátnője, Amanda (Sara Edberg) hajnalig mulatozik a barátokkal, a mamával, az alkalmi ételekre szaporáznak az alkalmi italok. De nem a delírium teremens a végzetük, hanem az a két (bevándorló-kinézetű) alvilági alak, aki a hajnali utcán beléjük köt, és pisztolyt nyom a fiú torkába, de a lány húzza a rövidebbet… A vér vért követel, végzetszerűen következik a bosszúhadjárat.

Josef Fares tiszteletét teszi a skandináv minimálmozi-mozgalom (igen, a Dogma) előtt, eszköztelensége, nyersessége, erőszakos erőszakábrázolása azonban nem hordoz semmi új többletet.