Komáromi Endre ezredes, az ORFK közlekedési főosztályvezetője szerint “kis kormányzati segítséggel” Magyarország 2010-re teljesítheti azt a vállalását, hogy 2001-hez képest harmadával csökkentse a közlekedési balesetek halálos áldozatainak számát, sőt még a régi uniós tagállamoknak előírt csökkentést is elérheti.
Az EU a 2001-ben kiadott Fehér könyvben előírta a tagállamoknak, hogy 2010-re csökkentsék a felére a balesetek halálos áldozatainak számát. Mivel hazánk csak 2004-es uniós csatlakozása után részesülhetett a fenti célok megvalósítására elkülönített forrásokból, csupán 30 százalékos csökkentést vállalt.
A lámpával nem védett zebrák előtt azért kellene éppen 30 kilométeres óránkénti sebességre lassítani, mert ezzel lehetne követni azt a jelenlegi ítélkezési gyakorlatot, amely szerint minden esetben az autós a felelős, ha 35 kilométer/óránál nagyobb sebességgel gázol a gyalogátkelőhelyen. Ezzel a korlátozással a rendőrség lényegében ezt a bírói gyakorlatot szeretné a jogszabályba beemelni.