A pontversenyben harmadik magyar motoros a harmadik helyen zárta az első szabadedzést a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnyének ismeretlen, egyébként is nedves indianapolisi ringen több mint héttizeddel maradt el az olasz Andrea Iannone mögött, s a brit Scott Redding is előtte végzett.
Talmácsi számára jól indult, ám meglehetősen rosszul végződött az első kvalifikációs tréning.
Talma 2:01.238-as idejével az élre került, ám az ötödik körében megcsúszott és bukott az előáztatta aszfaltcsíkon – és már nem is tudta folytatni a tréninget, végül a 11. helyen zárt.
Tízen is Talmácsi Gábor elé kerültek (MTI/EPA)
Talmácsi: törés!
A bukás következtében Talácsi Gábor a bal kezében eltört a sajkacsont. „Sajnos esés közben odavágódott a bal kezem az aszfalthoz és ugyanaz a csontom tört el, mint 2003-ban. Megdagadt a kezem, de Costa doktor már megkezdte a kezelését, s nagyon bízom benne, hogy minden rendben lesz vele holnapra és főleg vasárnapra – nyilatkozta Talmácsi. „Elment a motorom hátulja, annak ellenére, hogy a pálya azon részén voltam, ahol jó volt a tapadás. Holnap reggel jelenésem lesz a klinikán, ahol érzéstelenítő injekciót és egy speciális kötést kapok. Majd meglátjuk, hogy bírom az edzést. Rajtam nem fog múlni, ott akarok lenni a futamon.”
Az ideiglenes pole pozíciót meglepetésre az olasz Lorenzo Zanetti szerezte meg, Iannone a második, Reddig a harmadik helyen zárt. A pontversenyben vezető francia Mike Di Meglio a negyedik időt motorozta.
A második időmérő szombaton, magyar idő szerint 19:10-kor lesz, a rajtsorrend a két edzés összesítése alapján alakul ki.
Indianapolis GP, 1. időmérőedzés:
1. Lorenzo Zanetti (olasz, KTM) 1:58.491
2. Scott Redding (brit, Aprilia) +0.393
3. Andrea Iannone (olasz, Aprilia) +0.622
…
11. Talmácsi Gábor (Aprilia) +2.747