Élet-Stílus

Újabb titkokat tudhatunk meg a Nobel-díjas náci múltjáról

A héten kerül a németországi könyvesboltokba Günter Grass önéletrajzi regényének befejező kötete, amely várhatóan újabb részleteket tár fel a Nobel-díjas német írónak a náci párt fegyveres alakulatához, a hírhedt Waffen SS-hez fűződő múltjáról.

Grass két évvel ezelőtt beszélt először arról a Frankfurter
Allgemeine Zeitung című lapnak adott interjújában, hogy a második világháború
utolsó hónapjaiban behívót kapott a Waffen SS egyik páncélos hadosztályába. A
néhány héttel később megjelent, Hagymahántás közben című önéletrajzi naplójában
pedig részletesen beszámolt múltjának addig titokban tartott epizódjáról.


A német író legújabb művéből a kiadó ezúttal szándékosan nem juttatott el
részleteket a sajtónak, tartva a két évvel ezelőtti heves támadások és
bírálatok megismétlődésétől. A Doboz – Történetek a sötétkamrákból (Die Box.
Dunkelkammergeschichten) című regényről annyit azonban már tudni lehet, hogy
egy képzeletbeli párbeszédet mutat be az író és nyolc gyermeke között, amint
egy asztal körül ülve beszélgetnek.

A bádogdob szerzőjének beismerését annak idején zavar és
értetlenség fogadta Németországban, elsősorban azért, mert Grass mindig azt
hirdette, hogy a múlttal való szembenézést nem lehet megkerülni, ám ehhez
képest ő maga csak évtizedekkel később tárta titkát a nyilvánosság elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik