Élet-Stílus

Massát nem büntették, Kimi elismerte hibáját (videó)

Felipe Massa győzelmét érintetlenül hagyta az FIA, a csapat csak pénzbüntetést kapott. A Ferrari másik pilótája elismerte, hogy hibázott a bokszkiállásnál, aminek egy szerelő látta a kárát.

Felipe Massa egyébként megérdemelt győzelmét érintetlenül hagyták a versenybírók, a pilóta csak figyelmeztetést kapott, amiért az Európa Nagydíj 37. körében veszélyesen hagyta el a bokszot, kis híján összeütközve Adrian Sutillal. Massa a futamot követően azt mondta, hogy nem érzi magát hibásnak, Sutilnak el kellett volna engednie őt, mert szerinte előnyben volt – ez nem így történt egyébként.

A stewardok az eset után jelezték, hogy vizsgálják a történteket, az eredményt pedig csak a futamot követően ígérték. A brazilnak szóló figyelmeztetés mellett a Ferrari 10 ezer eurós pénzbüntetést is kapott, de valószínűleg örömmel fizetnek ahelyett, hogy másodszorra esnének el a győzelemtől.

Massa 100. futamán diadalmaskodott (MTI/EPA)

Massa 100. futamán diadalmaskodott (MTI/EPA)

Ennek ellenére az FIA döntése legalábbis megkérdőjelezhető, valószínű, hogy a szervezetet a Ferrari iránti elfogultsággal vádolók ujjal mutogatnak majd a “büntetésre”. Talán egy bokszutca-áthajtásos, vagy a következő futamra vonatkozó hátrasorolásos büntetés megfelelőbb lett volna, ha már büntetni akartak – más kérdés, hogy számtalan hasonló esetben korábban fel sem merült, hogy valakit megbüntessenek. A versenybírók két szék között a pad alá estek.

Kimi Räikkönen az Európa Nagydíjon megint nem kvalifikált a legjobban, így a futamon kellett volna neki előbbre lépni, hogy ne maradjon le túlságosan a világbajnokságban. Ennek meg is lett az eredménye, második bokszkiállásánál ugyanis a kelleténél előbb indult el, magával rántva a tankolócsövet és az azt tartó szerelőt.

A finn elismerte, hogy ő hibázott. “Nincs mit magyarázni. Kicsit korábban indultam. Én hibáztam, és sajnos elütöttem a tankolást végző srácot is. Meg kell vizsgálnunk, hogy mi is történt” – mondta a futam után.

Räikkönen versenye a rosszról még rosszabbra fordult, ugyanis a bokszutcai incidens után pár körrel a Ferrari motorja ugyanúgy megadta magát, mint Felipe Massáé a Hungaroringen, így a finn pont nélkül távozott Valenciából. A világbajnokságban 13 pontra nőtt a hátránya, a helyzet nem a legjobb.

“Nem volt a legjobb hétvége, és nem először van ez így. Egy kicsit rosszabb helyzetben vagyok a bajnokság szempontjából, de ha sikerül rendezni a dolgokat, akkor még mindig van esélyem. Az időmérőt kell helyre tenni. Még van esélyem, de a következő versenyeken a legjobbat kell nyújtanom, majd meglátjuk, hogy mire lesz elég. Tudjuk, hogy mik a problémák, de sajnos nem sikerült megoldani nőket. Remélem, a következő teszten meglesz a megoldás. Ha a kvalifikáció menni fog, sokkal jobb lesz a helyzet” – magyarázta a világbajnok.

—-Sajtóvisszhang—-

Olaszország

La Gazzetta dello Sport:
“Massa dicsőséges napja, Massa Ferrarija, Massa fordulata: most már ő Hamilton legfőbb ellenfele. A Ferrarinak döntést kell hoznia: Massa vagy Räikkönen?”

Tuttosport:
“Micsoda győzelem, Massa az egész versenyt uralta. Mélypont Kimi számára.”

Corriere dello Sport:
“Massa győzött – a Ferrarinak megvan az új első számú versenyzője.”

Il Tempo:
“Felipe bosszúja felér egy olimpiai arannyal.”

Corriere della Sera:
“Hibátlan.”

L,Unita:
“Massa lett Hamilton igazi ellenfele. Räikkönen egyszerűen rossz.”

La Repubblica:
“Kimi végképp elbizonytalanodott.”

Libertá:
“Szuper-Felipe lett végül az első számú a Ferrarinál? Massa győzött, Räikkönen katasztrofális volt.”

Nagy-Britannia

The Sun:
“Lewis Hamiltont a Forma-1 szuperhőseként ünnepelték. Nyaki görcsei kezelésére még injekciót is kapott, de ő nem törődött a fájdalommal, és másodikként ért célba.”

The Daily Express:
“Massa a legnagyobb fájdalom Hamilton számára. Amíg Lewis a görcseivel küszködött, a brazil faképnél hagyta, és nyilvánvalóvá tette, hogy űzni fogja a bajnokság végéig.”

The Daily Mail:
“A mesteri Massa tiszteletet parancsoló győzelemmel tért vissza a világbajnoki címért folytatott harcba.”

The Daily Telegraph:
“A ferraris Massának elégtétel volt az Európa Nagydíjon aratott győzelme a három héttel ezelőtti, magyarországi fiaskó után.”

The Guardian:
“Massa nem kapott büntetést, és uralta a versenyt Valenciában.”

The Times:
“A nyakfájdalommal és náthával küzdő Hamilton második lett, de vezeti a világbajnokságot.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik