Élet-Stílus

Duplázott a Kovács, Janics duó

A Kovács Katalin, Janics Natasa kajakpáros remek, magabiztos versenyzéssel megvédte címét 500 m-en a pekingi olimpián, s ezzel megszerezte a magyar küldöttség második aranyérmét.

Az egyesben nagy meglepetésre csak negyedikként végzett Kovácsnak szűk egy órája volt az egyes után, hogy “áthangoljon” a párosra, a duó tagjai azonban már rutinosnak számítanak ebben a műfajban, igaz, négy éve, Athénban fordított volt a szereposztás. Akkor Janics indult – és nyert – egyesben, Kovács pedig “melegítette” számára a hajót, hogy aztán közösen diadalmaskodjanak a páros számban is.

A keddi előfutamból a magyarok és a nagy rivális németek – Fanny Fischer és Nicole Reinhardt – is elsőként jutottak a végjátékba, a jobb idő azonban akkor Janicséké volt. A finálé előtt nagy kérdés volt, hogy Kovács össze tudta-e szedni magát az egy órával korábbi kudarc után, vagy az egyesre úgymond “rámegy” a páros is.

Kovács Kati a csalódást okozó egyes után nem példaértékűen felállt a padlóról (Galéria)

Kovács Kati a csalódást okozó egyes után nem példaértékűen felállt a padlóról (Galéria)

A rajt jól sikerült a magyaroknak, mert bár a németek előttük voltak, ez az állapot csak 50-60 méterig tartott, itt már Kovácsék vezettek. Féltávnál magyar, lengyel, német volt a sorrend, majd némileg váratlanul a franciák is bejelentkeztek az érmes pozíciókra.

A klasszis magyar duót azonban ez nem zavarta, előnyét tartva magabiztosan lapátolt a cél és a címvédés felé és végül – a délután kudarcai után már kissé letargikus állapotba került piros-fehér-zöld szurkolósereg legnagyobb örömére – elsőként haladt át a célvonalon!

Kovács és Janics aztán a partra evezett és egy hatalmas közös vízbe csobbanással ünnepelte a fényes sikert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik