Élet-Stílus

Pekingi hírmorzsák: olimpiai szépségverseny

Megszerezte első – nem hivatalos - bronzérmét a magyar olimpiai csapat: egy internetes szavazáson Drávucz Ritát választották meg a harmadik legszexisebb hölgysportolónak.


Grúzia visszaléphet az olimpiai szerepléstől

A Grúz Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint a 35 fős küldöttség visszaléphet a pekingi szerepléstől, a hazájukban kirobbant fegyveres összecsapások miatt. A Pekingben tartózkodó grúz sportolók közleményben a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) fordultak. Grúzia 2004-ben, Athénban két arany-, és két ezüstéremmel zárta az olimpiát. Dél-Oszétiában pénteken robbantak ki fegyveres harcok a grúz erők támadása nyomán, amely kiváltotta Oroszország beavatkozását a konfliktusba.

Golovin sem indul

Hátsérülése miatt kihagyja a pekingi olimpiát Tatjana Golovin, a franciák teniszezője. Golovin, aki februárban még a 12. volt a világranglistán, sérülései miatt idén mindössze nyolc mérkőzést tudott játszani. Korábban a horvát Ivan Ljubicic és Ivo Karlovic, majd az amerikai Lindsay Davenport lépett vissza az olimpiai tornától.

Játékosokat hívna vissza a Partizan

A Partizan Belgrád labdarúgócsapata két olimpián szereplő futballistát szeretne visszahívni a szerb férfi válogatottból, mert a gárda szerdán a Fenerbahce ellen BL-selejtezőt játszik. Helyi értesülések szerint azonban Ljubomir Fejsát és Zoran Tosicsot semmiképpen sem szeretné elengedni Miroszlav Djukics szövetségi kapitány.

Hőségszünetet a teniszezőknek

Hőségszünetet tarthatnak a játékosok a pekingi olimpiai tenisztornán, ha a kínai fővárosban egyébként megszokott magas hőmérséklet és páratartalom folytatódik – jelentette be szombaton Francesco Ricci Bitti, a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) elnöke. A 35 Celsius fok feletti hőmérséklet és a vele párosuló, fullasztó, 90 százalékos páratartalom több versenyzőnek is nehézséget jelentett az edzéseken.

Mezcsere a braziloknál

Második csoportmérkőzésükön már új mezben lépnek pályára a pekingi olimpián szereplő brazil labdarúgók. Erre azért van szükség, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szabályzata szerint az országok sportolóinak felszerelésén nem szerepelhet az adott szövetség emblémája, a dél-amerikaiak mezén pedig eddig is ott “virított” az öt világbajnoki csillaggal díszített címer. A brazil nők szombaton a Koreai NDK, míg a férfiak vasárnap Új-Zéland csapatával találkoznak.

Baj van a mezekkel (MTI/EPA)

Baj van a mezekkel (MTI/EPA)


Aján Kínát dicsérte

Aján Tamásnak meggyőződése, hogy az olimpia fejlődést eredményezett, kedvező változásokat hozott Kínában, erősítve a nemzeti modernizációt. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) magyar elnöke azt mondta, hogy reményei szerint az ötkarikás játékok tovább népszerűsítik a sportágat, s arról a várakozásáról is beszélt, hogy tiszta súlyemelőversenyek zajlanak majd Pekingben. Aján nagyon erősnek nevezte Kína sportját, benne különösen erősnek a súlyemelést.

Bodrogi nem ment végig

A magyar kerekes sokáig egy szökevénycsoporttal tartott az országúti kerékpárosok mezőnyversenyében, majd a kínai Nagy Falnál kialakított pályarészen még köröket ment, aztán feladta a küzdelmet. Bodrogi erőssége az egyéni időfutam, amelyben a tavalyi világbajnokságon – minden idők legjobb magyar eredményét produkálva – ezüstérmet szerzett.

Tüntetők a lovastusán

Tibetért tüntető két nézőt vezettek ki a rendőrök a Hongkongi Lovas Központból a lovastusa küzdelmeinek első napján. A szurkolók tibeti zászlót csempésztek be a nézőtérre, majd a biztonságiak kivonszolták őket a létesítményből. Később sem jöhettek vissza, mivel a hivatalos indoklás szerint megsértették szabályokat, ugyanis a lovastusa díjlovaglása során a nézőknek csendben kell ülniük, nehogy megzavarják a lovakat.

Felhőket lőttek

Több mint ezer esőfelhő-oszlató rakétát vetettek be Pekingben, hogy az olimpia megnyitóját ne zavarja meg az időjárás. Kína történetében ez volt az eddigi legnagyobb ilyen jellegű beavatkozás, egyszersmind először fordult elő, hogy a technika eme vívmányát ötkarikás játékokon alkalmazták.

A szavazás kanadai nyertese (Getty)

A szavazás kanadai nyertese (Getty)


Drávucz a harmadik legszexisebb

A magyar női vízilabda-válogatott oszlopos tagját találták a harmadik legszexisebbnek a pekingi olimpiára nevezett hölgysportolók közül egy nemzetközi internetes szavazás résztvevői. Az ötkarikás játékok rajtja előtt végzett felmérés szerint a klikkelők zömének tetszését a leginkább egy kanadai ritmikus gimnasztikázó, Alexandra Orlando nyerte el, míg a második helyre az orosz tenisz kiválósága, Marija Sarapova futott be, aki amúgy vállsérülése miatt nem áll rajthoz Pekingben.

Újabb doppingeset

A görög állami televízió értesülése szerint a pekingi olimpián a 200 méteres férfi síkfutásra benevezett Tasszosz Guszisz megbukott a doppingvizsgálaton. A 29 éves versenyzőt hazája antidopping-csoportja ellenőrizte, mielőtt a válogatott elutazott a nyári játékokat megelőzően Japánba edzőtáborozni. A vizsgálat pontos időpontja egyelőre nem ismert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik