Élet-Stílus

Kultfilmből készül tévésorozat

Szeptembertől kezdi vetíteni a Magyar Televízió a Presszó 10 című sorozatot, amely Sas Tamás 1988-as filmjének a folytatása. A tévésorozat után nagyjátékfilmként a mozikban is újra láthatjuk majd a Munkácsy utcai presszó hőseit.

Az 1988-as filmszemlén a legjobb első filmes, illetve a
legjobb forgatókönyv díját is elnyerte Sas Tamás első nagyjátékfilmje, a
Presszó. Az emlékezetes alkotás egy rögzített kameraállásból mutatja be három
barátnő és a mindannyiukat meghódító férfi történetét.


Azt szerettem volna megmutatni, hogy a film lényege nem önmagában
a kép, hanem ugyanolyan fontos a szereplők játéka, a dialógusok – mondta el a
FigyelőNetnek Sas Tamás, a különleges formai megoldásra utalva. A szereplők
annyira „bejátszották az egész teret”, hogy a nézők talán észre sem vették,
hogy itt egyetlen fix kameraállás volt. A mostani sorozatban is fix
kameraállások lesznek, de kicsit bővítették a látószöget, ugyanis ezúttal két
szemszögből kukkanthatunk be a presszóba.

Sas Tamás

Sas Tamás (fotó:mti)

A rendező elmondta, hogy a folytatás ötlete már a film
elkészülte után felmerült, úgy gondolta, hogy érdekes lenne a három nő
történetébe későbbi időpontban is bepillantani. Most a tízéves évfordulón nyílt
rá alkalom, hogy belekezdjen, mindjárt „két műfajban” is. Egyrészt lesz egy szeptember
végétől induló 12 részes televíziósorozat, másrészt ezzel párhuzamosan készül mozis
nagyjátékfilm is.

Sas kiemelte: az volt a feltétele, hogy csak színészekkel
csinálja meg a Presszó 10-et. Ennek megfelelően a legnagyobb kihívás a közel
130 fős szereplőgárda leszervezése volt a forgatásokra. Ha egy színész kidőlt
volna valamilyen okból, borult volna a gyártási terv – avat be a részletekbe
Sas, aki kiemelte, hihetetlen magas volt az egy négyzetméterre jutó Jászai
Mari-díjasok, Kossuth-díjasok száma a forgatásokon. Az is kikötése volt a
rendezőnek, hogy nem hajlandó „celebekkel” és „sztárokkal” forgatni. Sas
szerint a kereskedelmi televíziókon futó sorozatokkal ellentétben nem ezekre
építené a nézettséget, hanem mondjuk Törőcsik Mari és Tordy Géza játékára.

A mostani alkotásban természetesen újra láthatjuk a régi
szereplőket. Például a három fő karakter közül a Borit alakító Fullajtár
Andreát és az Annát játszó Söptei Andreát. A harmadik barátnőt alakító Kecskés
Karina családi okok miatt nem tudott részt venni a filmben, helyette Kovács
Patrícia alakítja majd Dórit. Feltűnik a régi csábító, Stohl András, a presszó
tulajdonosa, Máté Gábor, illetve a jellegezetes presszótöltelékek: Benedek
Miklós és Szacsvay László.

Az új karaktereket az említett Nemzet
Színészein kívül Bán János, Haumann Péter, Haumann Máté, Haumann Petra, Hernádi
Judit, Hevér Gábor, Horváth Lili, Kautzky Armand, Kerekes József, Kolovratnik
Krisztián, Kováts Adél, Nagy-Kálózy Eszter, Nemcsák Károly, Rudolf Péter,
Stefanovics Angéla, Szacsvay László, Szarvas József, Szávai Viktória, Tordai
Teri játszák.

A közel hatszáz oldalas forgatókönyvet tíz forgatókönyvíró
írta, akik között olyan neves írók is feltűnnek, mint Darvasi László, Forgács
András, Egressy Zoltán vagy Bacher Iván. Az alkotás további érdekessége, hogy
a magyar televíziós produkciók közül elsőként készül úgynevezett HD-technikával
film, amely különlegesen jó, a mozifilmet megközelítő vizuális minőséget
produkál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik