Élet-Stílus

Drámai hajrában Kovalainen győzött

A Magyar Nagydíj konkrét előzések nélkül is hihetetlen izgalmakat és fordulatokat hozott. Massa a biztos győzelmet veszítette el, Hamilton defekt miatt csúszott vissza, Kovalainen pedig élete első győzelmét szerezte meg.

A végeredményre senki nem tippelt volna futam elején, a Magyar Nagydíjon folyamatosan újrakeverték a kártyákat. A Hungaroring újabb győztest avatott, a mclarenes Heikki Kovalainen élete első F1-es diadalát aratta. A második helyen az egész hétvégén ragyogóan teljesítő toyotás Timo Glock végzett, Kimi Räikkönen pedig szerencsésen jutott a dobogóra.

A futam tragikus hőse Felipe Massa volt, aki a rajtnál zseniális előzésekkel a két Mclaren elé ugrott, egyszerűen faképnél hagyta Hamiltonékat, ragyogóan vezetett végig, de alig három körrel a vége előtt megadta magát a Ferrari motorja.

A mögötte autózó rivális, Lewis Hamilton sem járt jól, a hétvége egyértelmű favoritja a 40. körben defektet kapott, és visszaesett a mezőny közepébe. A bokszkiállásoknak és Massa kiesésének köszönhetően végül így is ötödikként ért célba.

Kovalainen kiadósan, Räikkönen visszafogottabban pezsgőzött (Galéria)

Kovalainen kiadósan, Räikkönen visszafogottabban pezsgőzött (Galéria)

Bár a rajt után nem láttunk sok előzést, a versenystratégiák végig szoros küzdelmet hoztak. Izgalmas volt figyelni, hogy Glock elbír-e a harmadik helyen autózó Kovalainennel, és hogy Fernando Alonso és Räikkönen párharcából ki kerül ki győztesen.

Míg az előbbi párbajt a toyotás elveszítette egy rossz bokszkiállás miatt, addig a Ferrarinál briliánsan reagáltak: annak ellenére, hogy Räikkönen hibázott, és kiment a pályáról, két körrel később a tankolás után Alonso elé tudott kijönni a pályára.

A bokszutcában nem egy izgalmas pillanat akadt ma délután, a tankolóberendezések hibája vagy esetleg nem megfelelő földelések miatt több autó is lángra kapott a tankolásnál. Rubens Barrichello, Kazuki Nakajima és Sebastien Bourdais is tüzet fogott, a francia versenyzőt kétszer is oltóhabbal kellett lefújni.

Massa a rajtnál állva hagyta a két McLarent (Kattintson!)

Massa a rajtnál állva hagyta a két McLarent (Kattintson!)

Räikkönen a verseny nagy részében megint nem tűnt igazán erősnek, nem tudta megelőzni Alonsót, de miután a kiállásoknál átugrotta a spanyolt, megérezte a “vérszagot”, és egymás után futva a körrekordokat a harmadik helyen autózó Glock után eredt. Az észbontó tempónak meg is lett az eredménye, négy körrel a vége előtt a világbajnok már a német versenyző nyakán volt, de Massa kiesése után azonnal visszavett, hiszen így már dobogós helyezést örökölt, és a motort is kímélni akarta.

rekord a hungaroringen

Nézőcsúcs született a XXIII. Forma-1-es Magyar Nagydíjon: vasárnap 106 ezer, a három nap alatt pedig összesen 241 ezren mentek ki a mogyoródi pályára. A korábbi versenyek során vasárnap egyszer sem jöttek ki százezernél többen a Hungaroringre. A háromnapos csúcsot pedig a 2000-es magyar GP tartotta 220 ezer F1-es rajongóval.

A dobogósok közül talán Timo Glock érdemelte meg legjobban a helyezését, a pilóta mindent beleadott a versenyen. Érdekes, hogy míg két héttel ezelőtt a renault-s Piquet hozott egy meglepetés második helyet, addig most a Toyota “kisebbik” versenyzője hozta a jó eredményt.

A BMW Sauber az idény talán leggyengébb hétvégéjét könyvelhette el. Nick Heidfeld végig pontszerzés esélye nélkül körözött, a negyedik helyről rajtoló Kubica pedig azt játszotta, mint két hete Alonso Hockenheimben: lassan, de biztosan csúszott hátra, az egyetlen pontot érő helyet is csak Massa kiesésének köszönhette. Jó hétvégét zárt a Renault, Alonso és Piquet is pontot szerzett, és a Toyotánál is mindkét autó hozta az eredményt, Glock dobogója mellett Trulli a hetedik lett.

A brazil Ferrarijának a motorja a hajrában elfüstölt (MTI)

A brazil Ferrarijának a motorja a hajrában elfüstölt (MTI)

A kis brazil győzelme esetén átvette volna a vezetést a világbajnokságban, de másképp fordult a kocka: a Magyar Nagydíj után Hamilton továbbra is az élen áll, Räikkönen fellépett a második helyre, míg Massa a harmadikra csúszott vissza. Kubica hátránya tovább nőtt.

Nyilatkozatok

Heikki Kovalainen (McLaren-Mercedes): “Természetesen nagyon boldog vagyok, többször is lett volna lehetőségem már nyerni, de akkor nem jöttek össze a dolgok. Most szerencsém volt, hiszen a sikerhez kellett Felipe Massa pechje is. Beérett az a munka, amit az elmúlt néhány hónapban elvégeztem a csapattal. Évek óta dolgoztam ezért a sikerért, fantasztikus érzés. Remélem, sok hasonló győzelmem lesz még.”

Timo Glock (Toyota): “Egyszerűen hihetetlen, alig hittem el, hogy második vagyok, amikor leállt Massa motorja. Nagyszerű hétvége volt, óriási ez az eredmény. Kimivel a végén nagy csatát vívtunk, folyamatosan figyelnem kellett a gumikra is, de szerencsére nem hibáztam, és megtartottam a pozíciómat.”

Kimi Räikkönen (Ferrari): “Azt hiszem, elégedett lehetek az eredménnyel, főleg a gyenge időmérő után. Jó munkát végeztek a srácok a csapatnál. Alonsóval nagy csatát vívtunk egészen a második kiállásig, nagyon nehéz megelőzni olyasvalakit, aki nem hibázik.”

Magyar Nagydíj, végeredmény:
1. Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes)
2. Timo Glock (német, Toyota) 11.000 mp hátrány
3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 16.800 mp h.
4. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 21.614 mp h.
5. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 23.048 mp h.
6. Nelson Piquet Jr. (brazil, Renault) 32.298 mp h.
7. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 36.449 mp h.
8. Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) 48.321 mp h.
9. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 58.834
10. Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber) 1:07.709 p h.
11. David Coulthard (brit, Red Bull) 1:10.407 p h.
12. Jenson Button (brit, Honda) 1 kör h.
13. Nakadzsima Kazuki (japán, Williams) 1 kör h.
14. Nico Rosberg (német, Williams) 1 kör h.
15. Giancarlo Fisichella (olasz, Force India) 1 kör h.
16. Rubens Barrichello (brazil, Honda) 2 kör h.
17. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 3 kör h.
18. Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso) 3 kör h.
Kiesett:
Felipe Massa (brazil, Ferrari)
Sebastian Vettel (német, Toro-Rosso)

A vb pontverseny állása a 11. futam után (még 7 van hátra)
Pilóták:
1. Lewis Hamilton 62 pont
2. Kimi Räikkönen 57
3. Felipe Massa 54
4. Robert Kubica 49
5. Nick Heidfeld 41
6. Heikki Kovalainen 38
7. Jarno Trulli 22
8. Fernando Alonso 18
9. Mark Webber 18
10. Timo Glock 13
11. Nelson Piquet Jr. 13
12. Rubens Barrichello 11
13. Nico Rosberg 8
14. Nakadzsima Kazuki 8
15. David Coulthard 6
16. Sebastian Vettel 6
17. Jenson Button 3
18. Sébastien Bourdais 2

Csapatok:
1. Ferrari 111
2. McLaren-Mercedes 100
3. BMW-Sauber 90
4. Toyota 35
5. Renault 31
6. Red Bull 24
7. Williams 16
8. Honda 14
9. Toro Rosso 8
Következik: Európa Nagydíj (augusztus 24., Valencia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik