Élet-Stílus

Elindult a Google saját Wikipédiája

Google Knol néven útjára indult az egyelőre béta fázisban lévő internetes tudástár, amely a Wikipédia ellenfeleként, ám attól némileg eltérő felfogásban gyűjti az értékesnek ítélt tartalmat.

A keresőcég hivatalos közleménye szerint A Knol (amelynek neve az angol knowledge szóból ered) egy fontos részletében tér el a megszokott wikiktől, ez pedig az egyes szócikkek hozzáadása, illetve azok későbbi szerkesztése. A wiki esetében ugyanis bizonyos keretek között bárki hozzáférhet a bejegyzésekhez, módosíthatja azokat, ezzel is pontosítva, vagy akár elhomályosítva egyes részleteket. Itt egészen másként zajlik ez a folyamat.

A Knol feladata a cég megfogalmazása szerint az internetezők fejében lévő tudás összegyűjtése, amely eddig nem feltétlenül találta meg az utat a világhálóra. Az egyes bejegyzéseknek megvannak a kijelölt szerzői, akik nevükkel és képükkel egészítik ki az írást. Szerzők egész csoportja is dolgozhat egy-egy íráson, ezt a fejlesztők igyekeztek megfelelő keretek közé szorítani. Ami a tartalom pontosítását illeti, bárki javasolhatja az egyes változtatásokat, ám az eredeti szerzők dönthetik el, hogy valóban kivitelezni kívánják-e azt, vagy inkább elvetik az ötletet.

Elindult a Google saját Wikipédiája 1

A Google megállapodást kötött a New Yorker magazinnal a tartalom kiegészítésére, ezt pedig utóbbi meglehetősen széles kínálatából tehetik majd meg a szerzők. Az olvasók véleményezhetik az egyes írásokat, ők maguk is kezdeményezhetik új bejegyzések közlését, a szerzők pedig jogosultak a saját Adsense szolgáltatásuk megjelenítésére, amelynek révén részesülhetnek a reklámokból befolyó bevételekből.

A kínálat egyelőre még szegényes, ám a Knol portálnak minden esélye megvan arra, hogy gyorsan izmos vetélytárssá váljon, amelyet a Wikipédia alkotói sem hagyhatnak figyelmen kívül – elég ha csak a legutóbbi felmérésre gondolunk, amely szerint az Egyesült Királyságban már a keresőcég neve a legfontosabb márka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik