Élet-Stílus

Hamilton csalással táltosodott meg?

A McLaren az elmúlt két futamon egy olyan műszaki megoldást alkalmazott, amellyel megkerülhették a kipörgésgátló berendezések tiltására vonatkozó szabályt. Az FIA is vizsgálódik. A jerezi teszten eközben megrázó balesetet szenvedett egy BMW-szerelő.

Lewis Hamilton az elmúlt két versenyen, a Brit és a Német Nagydíjon fölényesen győzött. A brit pilóta formajavulása azonban lehet, hogy csalásból fakad.

A McLaren egy olyan újítással állt elő, amely akár sértheti is a szabályok szellemét – ha a betűjét nem is. A csapat autóinak kormánykerekére a hagyományos két sebességváltó fül mellé ugyanis még két fül került, amelyekkel a pilóta a váltás közben az előre beállított motorkarakterisztikák között is válthat, így ideális szinten tartva a nyomatékot a kigyorsításoknál, ami miatt természetesen jóval kisebb az esélye a kerekek megpördülésének. A megoldást akár kézi kipörgésgátlónak is nevezhetjük.

Hamilton fölényesen győzött a Német Nagydíjon (MTI/EPA)

Hamilton fölényesen győzött a Német Nagydíjon (MTI/EPA)

Hogy csalásról van-e szó, nem tiszta, de abban biztosak lehetünk, hogy ha a riválisok – főképp a Ferrari – nem tudnak előnyt szerezni egy hasonló újítással, és/vagy úgy érzik, hogy a McLaren ezzel jelentős előnyhöz jutott – eddig úgy tűnik -, akkor a wokingiakat be fogják panaszolni, aminek a kifogásolt fejlesztés betiltása, és büntetés is lehet a vége.

De lehet, hogy még erre sem lesz szükség, ugyanis az FIA saját hatáskörén belül is kíváncsi lett Hamilton jelentős fölényének okára, és a Német Nagydíj után a győztes motorját további vizsgálatokra megtartották.

—-Balesetet szenvedett egy BMW-szerelő—-

Jerezben a Forma-1-es csapatok hétfőn megkezdték a Magyar Nagydíj előtti háromnapos tesztsorozatukat. A leggyorsabb Sebastian Vettel volt a Toro Rossóval, de a nap főszereplője a BMW egyik szerelője lett.

A német csapat a jövőre bevezetni kívánt hibrid motort, az ún. KERS-t akarta tesztelni, de valami rosszul sült el. Miután a tesztpilóta, Christian Klien felvezető köre után visszatért a bokszutcába, a KERS-szel felszerelt autót a garázsba betolni igyekvő egyik szerelőt áramütés érte.

A pórul járt szerelőnek nincsen komoly baja (vezess.hu)

A pórul járt szerelőnek nincsen komoly baja (vezess.hu)

A BMW-snek szerencsére nem esett komoly baja, mindössze a keze sérült meg könnyebben. A csapat az eset után addig nem akarta pályára küldeni újra az autót, amíg a hiba okát meg nem találták, és mivel ez egész nap nem sikerült, így nem is teljesítettek mért kört. A csapat ezen a teszten már nem dolgozik többet a KERS-szel.

Nem ez az első eset, hogy gondot okoz a hibrid motor, a múlt héten a Red Bull Milton Keynes-i gyárát kellett kiüríteni, mivel az egyik berendezés tesztelés közben tüzet fogott.

A jerezi teszten a csapatok az idei idény második felében bevetésre kerülő újítások mellett már a 2009-es fejlesztéseket is kipróbálták. A kezdőnap legjobb eredményét Sebastian Vettel érte el, a Toro Rosso fiatal német versenyzője bő három tized másodpercet adott a McLaren tesztpilótájának, Gary Paffettnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik