Élet-Stílus

Piepoli nyert a Pireneusok tetején

Az olasz Leonardo Piepoli nyerte a Pireneusok királyszakaszát a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen, összetettben pedig az ausztrál Cadel Evans vette át a vezetést a luxemburgi Kim Kirchentől, de előnye mindössze egyetlen másodperc a szintén luxemburgi Frank Schleck előtt.

A Pau és Hautacam közötti 156 km-es, tizedik etap végén két kiemelt kategóriás hegy várt a mezőnyre. A szakasz elején heten szöktek meg a mezőnytől, de ahogy elkezdődött az első, nevezetesen a Tourmalet-ra vezető emelkedő, az előnyük máris vészesen fogyni kezdett. Ezen a kaptatón a valamennyi favoritot magában foglaló főmezőnyt a Carlos Sastre által vezérelt CSC csapata “húzta fel”, s a gyilkos tempó jócskán szedte is az áldozatait, többek között a korábbi Giro d,Italia győztes Damiano Cunego és a sokak által legnagyobb esélyesnek tartott spanyol Alejandro Valverde is lemaradt.

Az utolsó, Hautacamra vezető emelkedőn, amikor valamennyi szökevényt utolérték már, Piepoli lendült támadásba, s csupán öten tartották vele a lépést, köztük Frank Schleck, akinek így az összetett elsőségre is megnyílt a lehetősége, s volt olyan pillanat, amikor virtuálisan magán érezhette a sárga trikót. Azonban 2,5 km-re a céltól leszakadt Piepolitól, így a hétfős “főmezőnyben” tekerő Evans az utolsó métereken annyit faragott hátrányából, hogy ha csak egyetlen másodperccel is, de ő szerezte meg a nemes ruhadarabot. A kitűnő hegyimenő Piepoli pályafutása első sikerét aratta a Touron.

Evans (j) összetettben az élre állt (MTI/EPA)

Evans (j) összetettben az élre állt (MTI/EPA)

Az első igazán erős hegyi etapon kiderült, hogy reálisan Evansen kívül a spanyol Sastre és az orosz Gyenyisz Mencsov nyerheti meg a Tourt, illetve a már két etapon is győztes, de ezúttal csapat- és honfitársát, Piepolit a főmezőny “féken tartásával” szakaszgyőzelemhez segítő olasz Riccardo Ricco okozhat még meglepetést. Az idei Girón második, 24 éves tehetség azonban így is eredményes etapot zárt, hiszen megszerezte a legjobb fiatalnak járó fehér és a hegyi pontversenyben vezetőnek járó pöttyös trikót. Jelenleg az összetett első öt helyezettje egy percen belül van.

Tour de France, 10. szakasz, Pau-Hautacam, 156 km:
1. Leonardo Piepoli (olasz, Saunier Duval) 4:19:27 ó
2. Juan José Cobo (spanyol, Saunier Duval) azonos idővel
3. Frank Schleck (luxemburgi, CSC) 28 mp hátrány

Az összetettben (sárga trikó):
1. Cadel Evans (ausztrál, Lotto) 42:29:09 ó
2. Schleck 1 mp hátrány
3. Christian Vandevelde (amerikai, Garmin-Chipotle) 38 mp h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik