A Gömböc – az első olyan homogén test, amelynek csupán egy stabil és egy instabil egyensúlyi helyzete van -, mint fő gondolat, jól reprezentálhatja a magyarok felfedezőképességét, innovativitását, a tudást és azt, hogy mindig próbálnak talpra állni – jelentette be Huszty András, a magyar részvételt koordináló miniszterelnöki megbízott.
Hozzátette, a sanghaji világkiállítás magyar részvételének teljes költségvetése 3,2 milliárd forint, ami nem túlzó, de színvonalas megjelenésre ad lehetőséget. Három részből álló közbeszerzési eljárásban alakul ki, hogy kik vesznek részt a magyar pavilon kialakításában, berendezésében és az ott zajló programok megvalósításában.
A Gömböc létrehozásával egy évtizedes sejtést sikerült igazolni, amely V. I. Arnold, a ma élő legnagyobbnak tartott matematikus nevéhez fűződik. Ez pedig két magyarnak, Domokos Gábornak és Várkonyi Péternek sikerült.
A külföldön tavaly kiemelkedő tudományos visszhangot kiváltó matematikai találmány, a Gömböc jelentősége a Rubik-kockáéhoz mérhető: nemzetközi tudományos szaklapok, egyetemek, konferenciák foglalkoznak vele. Ma már a Harvard Egyetemen is a tananyag részét képezi, de előadásokat tartottak róla a Cambridge-i és a Princetoni Egyetemen, a New York Times pedig a világ 70 legérdekesebb találmánya közé sorolta.