Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a MÁV Zrt. június 23. és július 3-a
között tart közös ellenőrzést a vasúti átjárókban közlekedők biztonságának
növeléséért, a vasúti átjárókban bekövetkező, gyakran tragikus közlekedési
balesetek megelőzéséért.
Az akcióban kiemelten ellenőrzik, hogy az autósok
betartják-e a vasúti átjárókra meghatározott megengedett legnagyobb sebességet,
és azt is, hogy figyelembe veszik-e a vasúti átjárót biztosító jelzőberendezések
tilos jelzését.
Az ORFK tájékoztatása szerint a közös ellenőrzésekre a baleseti statisztikai
adatok adnak okot: az elmúlt évben összesen 66 személyi sérüléssel járó
közlekedési baleset történt vasúti átjáróban, amelyből minden harmadik halállal
végződött, összesen 22-en vesztették életüket.
Az ellenőrzéssorozat elsődleges célja a figyelemfelhívás – tudatta a rendőrség.
Hozzátették: a vasúti átjárókhoz közeledve, illetve áthaladáskor nagyon fontos
a körültekintés és figyelem, ezek elmulasztásával nem szabad feleslegesen
kockázatot vállalni.
A rendőrség felhívja a figyelmet arra: a vasúti átkelőhelyeken akár 120
kilométeres óránkénti sebességgel áthaladó, több száz tonna súlyú vasúti
szerelvény fékútja 500-
méter