Élet-Stílus

A titkos favorit ellen debütálnak a spanyolok

Utolsóként a D csoport csapatai mutatkoznak be az Európa-bajnokságon. A négy évvel ezelőtti győztes görögök a svédekkel csapnak össze, míg a titkos favorit oroszok a nem titkoltan az aranyéremre hajtó spanyoloknak adnak randevút.

Görögország, ha nem is a címvédés szándékával lép pályára
az osztrák-svájci kontinensviadalon, azt azért igyekszik bebizonyítani, hogy a 2004-es győzelme nem a véletlen műve volt. A Svédország ellen kezdő helléneknél első lépésként a legjobb nyolc közé jutás a cél, és Otto Rehhagel szövetségi kapitány úgy látja, hogy kipróbált 4-4-2-es hadrend üdvözítő lehet, ha három csatárt – Angelosz Hariszteaszt, Fanisz Gekaszt, valamint Jannis Amanatidiszt – is a kezdőbe állít.

A támadójátékra aligha lehet panasz, hiszen a selejtezők során a görögök 12 meccsen 25 gólt szereztek. A javulás szembetűnő, minekután a 2004-es Eb-re vezető úton mindössze nyolcszor voltak eredményesek. S ha már a góllövésnél tartunk…

„Szeretnék betalálni, de persze az a legfontosabb, hogy megnyerjük az első találkozónkat” – nyilatkozta a legutóbbi kontinenstorna döntőjét eldöntő Hariszteasz. A 28 éves labdarúgó úgy gondolja, két hasonló stílusú csapat találkozik majd Salzburgban. „A svédek is erősek gyorsak, emellett taktikailag nagyon érettek. Amelyik együttes valamivel meg tudja lepi a másikat, győzni fog” – prognosztizálta a támadó.

Sok múlhat Zlatan Ibrahimovicon (AFP)

Sok múlhat Zlatan Ibrahimovicon (AFP)

Lars Lagerbäck, az északiak szövetségi kapitánya is jósolt, szerinte nem lesz sok gól a mérkőzésen. Egyébként az 59 esztendős szakvezető is meglehetősen sok hasonlóságot vél felfedezni a svéd és a görög együttesben – kiemelte, hogy mind a két válogatott szervezett és fegyelmezett futballt játszik.

Tudósító

Kint jár a foci-Eb helyszínein? Vagy egy fotója, videója, tudósítása? Töltse fel az FN-tudósítóba!

„Görögország nagyszerű csapat, a selejtezők során az egyik legjobb volt. Kemény mérkőzés vár ránk. Világos, hogy az Eb-n minden találákozó kupadöntővel ér fel. Nem árt óvatosnak lenni, a fejletlen támadójáték aligha lehet üdvözítő” – tette hozzá, egyszersmind jelezte, hogy nagy taktikai csatára számíthatunk.

Lagerbäck minden bizonnyal Henrik Larsson-Zlatan Ibrahimovic duót szerepelteti majd a frontvonalban. Utóbbi jócskán adós a gólokkal: 2005 októbere óta képtelen betalálni a válogatottban.

Örökmérleg – Görögország-Svédország
5 mérkőzés, 2 görög győzelem, 3 döntetlen

A görög-svéd párharcot megelőzően a titkos favorit orosz válogatott az aranyéremre pályázó spanyoloknak ad randevút Innsbrucknak. Oroszország dolgát ugyanakkor nagyban megnehezíti, hogy Pavel Pogrebnyak sérülése miatt eleve nem lehet ott az Eb-n, ugyanakkor a szintén alapembernek számító Andrej Arsavin sem léphet pályára a nyitányon eltiltása miatt.

„Hibát követnék el, ha azon sopánkodnék, hogy ők nem játszhatnak. Nem kezdek el sírni, merthogy bízom a többiekben, azokban a játékosokban, akik kifutnak a pályára. Egy jó orosz együttest akarok látni” – nyilatkozta Guus Hiddink szövetségi kapitány, aki a Zenittel UEFA-kupát nyert klasszisai hiányában elsősorban Roman Pavlucsenkótól várhatja a gólokat.

A 26 esztendős csatár kiválóan teljesít a válogatottban: az angolok elleni sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőn az ő két góljával nyertek az oroszok, s a Szerbia, valamint a Livánia elleni felkészülési találkozókon szintén eredményes volt.

Jönnek az oroszok (Getty)

Jönnek az oroszok (Getty)

Pogrebnyak és Arsavin hiányzása egyébként még a spanyol oldalon is beszédtémát jelent. „Az orosz válogatott elveszítette két fontos játékosát, ettől függetlenül remek csapat. Nem hiszem, hogy ebben a helyzetben mást kellene játszanunk. Kizárólag a saját játékunkra figyelünk, s amennyiben úgy futballozunk, ahogy tudnunk, akkor miénk lesz a három pont. Ilyen egyszerű ez” – nyilatkozta barcelonai Andres Iniesta.

A spanyol válogatottnak különben sincs mitől tartania, hiszen kiváló formában van – 16 meccses veretlenségi sorozatot épített, miközben barátságos találkozón a világbajnok olaszokat és vb-ezüstérmes franciákat is legyőzte. Egyébként ahogy az ellenfélnél, a spanyoloknál is fejtörést okozhat a várhatóan kétfős csatársor összeállítása. Ha hinni lehet a híreknek, Luis Aragones szövetségi kapitány Fernando Torrest és David Villát jelöli a kezdőcsapatba, Dani Güiza pedig a padon kezd majd.

Örökmérleg – Spanyolország-Oroszország
9 meccs, 4 spanyol győzelem, 3 döntetlen, 2 orosz gy.
(Beleszámítva a spanyol-szovjet mérkőzéseket is)

D csoport:
Spanyolország-Oroszország, 18:00
Innsbruck, Tivoli Stadion. v.: Plautz (osztrák)
Várható kezdőcsapatok
Spanyolország: Casillas – Sergio Ramos, Puyol, Marchena, Capdevila – Marcos Senna – Iniesta, Xavi, Silva – Torres, Villa
Oroszország: Akinfejev – Anyukov, Kolodin, Sirokov, Zsirkov – Szemak – Zirjanov, Szemsov, Biljalegyinov – Szicsev, Pavljucsenko

Görögország-Svédország, 20:45
Salzburg, Wals-Siezenheim Stadion, v.: Busacca (svájci)
Várható kezdőcsapatok
Görögország: Nikopolidisz – Szeitaridisz, Dellasz, Kirgiakosz, Toroszidisz – Baszinasz, Kacuranisz, Karagunisz, Hariszteasz – Amanatidis, Gekasz
Svédország: Isaksson – M. Nilsson, Mellberg, Hansson, Stoor – Wilhelmsson, Linderoth, Källström, Ljungberg – Ibrahimovic, H. Larsson

Aktuális forma

Spanyolország:
2008. június 4.: -Egyesült Államok (o., b.) 1-0
2008. május 31.: -Peru (otthon, b.) 2-1
2008. május 26.: -Olaszország (o., b.) 1-0
2008. február 6.: -Franciaország (o., b.) 1-0
2007. november 21.: -Észak-Írország (o, Eb-selejtező) 1-0

Svédország:
2008. június 1.: -Ukrajna (o., b.) 0-1
2008. május 26.: -Szlovénia (o., b.) 1-0
2008. március 26.: -Brazília (semleges, b.) 0-1
2008. február 6.: -Törökország (i. b.) 0-0
2008. január 20.: -Egyesült Államok (i., b.) 0-2

Oroszország:
2008. június 4.: -Litvánia (s., b.) 4-1
2008. május 28.: -Szerbia (s., b.) 2-1
2008. május 23.: -Kazahsztán (o., b.) 6-0
2008. március 26.: -Románia (i., b.) 0-3
2007. november 21.: -Andorra (i. Eb-selejtező) 1-0

Görögország:
2008. június 1.: -Örményország (o., b.) 0-0
2008. május 24.: -Magyarország (i., b.) 2-3
2008. május 19.: -Ciprus (o., b.) 2-0
2008. március 26.: -Portugália (s., b.) 2-1
2008. február 6.: -Finnország (o., b.) 2-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik