Élet-Stílus

Médiaverseny a Stonehenge körül

Újabb feltételezések szerint elképzelhető, hogy a számos rejtéllyel övezett dél-angliai Stonehenge évszázadokon keresztül egy ősi uralkodó dinasztia temetkezési helye volt. A kérdés körül két kutatócsoport érvei csapnak össze, a mögöttük álló két médiaorgánum között pedig elkezdődött a versenyfutás az idővel.


Idén március 31-én ásatások kezdődtek a Stonehengenél, melynek célja az volt, hogy magyarázattal szolgáljanak ennek a számos misztikummal övezett, titokzatos helynek pontos keletkezési idejéről és a funkciójáról. A kutatás azért érdekes, mert legutóbb 1964-ben végeztek itt feltárásokat. Korábban a tudósok, úgy gondolták, hogy a rejtélyes rendeltetetésű építményt rövid ideig – csak i. e. 2700 és 2600 között – használták temetkezési célokra.

Eltérő vélemények ütköznek

Mike Parker Pearson, a Sheffield Egyetem régészprofesszora szerint a Stonehenge temetkezési hely volt. Geoffrey Wainwright, a Brit Régészeti társság elnöke és Timothy Darvill, a Bornemouth Egyetem kutatója szerint zarándokhelyről van szó, amelynek gyógyító erőt tulajdonítottak elődeink.
Parker korábbi vizsgálatai alapján, a területen talált holttestek maradványai – egy idősebb és egy 25 éves nő – i. e. 2930 és 2870 közötti valamint i. e. 2570 és 2340 közötti időből származnak. „A Stonehenge már 3000 évvel ezelőtt temetkezési hely lehetett, talán a mai Nagy-Britannia legnagyobb temetkezési helye” – nyilatkozta a kutató a Spiegel Onlinenak. A holttestek maradványait az 1950-es években tárták fel, és azóta a Salisbury Múzeumban őrzik.

Az 1920-as években 49 sírt tártak fel a területen, de mivel akkor nem tulajdonítottak nagy jelentőséget ezeknek, 1935-ben visszatemették. Ezért legfeljebb csak becslések vannak arra vonatkozólag, hogy hány ember nyugszik itt. Parker szerint a Stonehengenél i.e. 3000-től kezdődően 500-600 év alatt közel 240 embert temethettek el. Főleg felnőtt férfiakat és nőket, de néhány gyereket is.

Médiaverseny a Stonehenge körül 1

Parker kutatócsoportja szerint ezek az emberek feltehetőleg egy előkelő személy rokonai, vagy egy uralkodó család tagjai lehettek. A kutató szerint akár az is lehet, hogy – a Stonehengetől mintegy három kilométerre lévő – általa 2007-ben feltárt kőkorszaki település, Durrington előkelő családjának nyughelyéről van szó. A mintegy 300 házból álló települést az Avon folyó kötötte össze a temetkezési hellyel. A kutató szerint Durringtonban búcsúztathatták el a halottakat, és a folyón leeresztve majd a szárazföldön juttatták el a végső nyughelyükre.

Konkurens elméletek, versengő média

Miközben Parker évek óta kutatja a Stonehenget és környékét, „konkurensei” Wainwright és Darvill idén március 31-én ásatásokba kezdtek a területen. Ez volt az első ásatás 1964 óta. Természetesen nekik is megvan a maguk elmélete.

2002-ben két sírt tártak fel a közelben. Az egyikben egy 35-45 év körüli férfi maradványaira bukkantak, aki halála előtt – i.e. 2300 körül – súlyos térdsérülést szenvedett. A fogmaradványaiból a kutatók arra következtettek, hogy a férfi az Alpokból, vagyis a kontinensről származott. A másik sírban hét holttest maradványaira bukkantak.

Médiaverseny a Stonehenge körül 1

A lelet érdekessége, hogy ebben a sírban is volt egy 30-45 év körüli férfi, akinek szintén súlyos térdsérülései voltak. Ez a férfi viszont nem a kontinensről, hanem Walesből származhatott, abból a térségből, ahonnan a köveket szállították a Stonehengehez. A kutatók arra következtettek, hogy feltehetőleg 2400 és 2200 között mindkét férfi a gyógyulás céljából érkezett a Stonehengehez. Vagyis zarándokhely, egyfajta kőkorszaki Louerdes volt a titokzatos kőkör.

Láthatjuk, hogy feltételezésekben nincs hiány, de egyértelmű magyarázat még mindig nincs arra, hogy pontosan mikor és milyen célból hozták létre a kőkorszakiak ezt a helyet.

Az elméletek csatározása mellett médiaverseny is folyik. Parkert az amerikai National Geographic Society támogatja, míg Wainwrights és Darvills ásatásait a brit médiacég, a BBC. Így nem csoda, hogy gyakorlatilag versenyfutás zajlik az idővel, hogy ki mutassa be előbb eredményeit. Míg Parker kutatásairól készült filmet a National Geographic Channel már június elsején vetítette, Wainwright és Darvill egy hónap múlva mutatkoznak be a tévénézőknek a BBC “Timewatch” című műsorában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik