Richard Wagner
A Művészetek Palotájában június 19-22. között rendezik meg az idei Wagner-sorozatot. Fischer Ádám, a produkciók karmestere elmodta: még a németországi Bayreuthban, az ünnepi játékokon is tartanak egy-egy nap szünetet a három utolsó mű – A walkür, a Siegfried és Az istenek alkonya – között, az előjátéknak komponált Rajna kincse és A walkür megy csak egymás utáni napokon.
“Vállalhatatlan vállalkozás” – minősítette saját elképzelését a dirigens, megjegyezve ugyanakkor hogy “az ilyesfajta őrült víziókért érdemes a művészpályát választani”.
A Budapesti Wagner Napok sorozatát a Művészetek Palotájában 2013-ig tervezi Fischer Ádám. Tavaly a Rajna kincsét és A walkürt lehetett hallani. Idén június 7-én és 14-én tartják a Siegfried, illetve Az istenek alkonya premierjét. Majd június 19. és 22. között hangzik el a teljes tetralógia. Az előadások A Rajna kincse kivételével délután négy órakor kezdődnek, és egy órás szünetekkel játsszák azokat – ahogy a Wagner-operák bemutatására épített bayreuthi Festspielhausban.
Fischer Ádám 2009 júniusában kétszer kívánja eljátszani a teljes sorozatot, és két alkalommal – felújításként – a Budapesti Wagner Napok első nagy sikerét, a Parsifalt.
Az idei produkciókat is nemzetközi szereplőgárdával láthatja a közönség. A törekvést indokolva Fischer Ádám rámutatott: Magyarországot zenei nagyhatalomként szokás említeni, ennek azonban nem csak az “exportban” kell megmutatkoznia, fontos, hogy a neves muzsikusok, rendezők és énekesek is szívesen jöjjenek Magyarországra.
“Nem egyet rajtakaptam, hogy az életrajzában föltünteti, hogy fellépett Budapesten” – jegyezte meg. A sztárénekesek között van idén a New York-i Alan Titus, aki A Rajna kincsében és a Siegfriedben személyesíti meg Wotant. A walkürben a kalandor természetű istent, Wotant a finn Juha Uusitalo énekli. Sieglinde a német Evelyn Herlitzius lesz, aki ősszel Beethoven Fidelio című operájában Leonórát énekli a Magyar Állami Operaházban. A Siegfried címszerepében a német Christian Franz hallható, akit a Parsifalként kedvelt meg a magyar közönség. A walkür Siegmundjaként és Az istenek alkonya Siegfriedjeként a dán Stig Andersen mutatkozik be. Brünnhilde szólamában három alkalommal hallható a brit szoprán, Susan Bullock. Hagenként tér vissza a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe a Parsifalban 2006-ban megismert finn Matti Salminen.
A hosszú szereplőlistán számos magyar énekes neve is szerepel, például a Wagner-hősnőket külföldön is játszó Németh Judité vagy Wierdl Eszteré és Várhelyi Éváé.
Április eleje óta mintegy 50 tagú stáb dolgozik intenzíven az előadások előkészítésén. A csapatban kiemelkedő szerepet vállalt a Budapesti Wagner Napok dramaturgja, Christian Martin Fuchs és Hartmut Schörghofer rendező, ők az idei sorozat alkalmából kiadott Wagner Almanach című kötet szövegének szakmai gondozásában is részt vettek.
A művek színrevitelének kérdésében mindketten a zene elsőbbségét hangsúlyozzák. Wagner a maga korában szakítani akart a hagyományos zenés színházzal, megreformálta a közönséghez fűződő kapcsolatát. Egy második reform szem és fültanúi lehetnek azok, akik ezt a Ring-verziót megismerik – hangsúlyozta Christian Martin Fuchs és Hartmut Schörghofer.