Élet-Stílus

Vasvári Csaba került a Vörösmarty Színház élére

Vasvári Csabát választotta a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára a teátrumot ötödik éve vezető Szurdi Miklós helyett csütörtökön a város közgyűlése. A színház mostani vezetőjének megbízatása július 31-én lejár.

A dunántúli megyeszékhelyen másodszorra sikerült színház igazgatót választani, a februári választás ugyanis eredménytelen volt, egyik jelölt sem kapta meg a megválasztásához szükséges 17 szavazatot. Az ismételten kiírt pályázatra nyolcan jelentkeztek.

Ismét benyújtotta pályázatát Szurdi Miklós, a jelenlegi direktor, Csutka István rendező, Kárpáti Norbert és Kuna Károly színművész, Márton András színész, rendező és Vasvári Csaba színművész. Új jelöltként Bodolay Géza rendező és Galgóczy Judit rendező indult a pályázaton.

Vasvári Csaba 1992-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Főiskolásként a Nemzeti Színházban játszott, majd a Madách Színház, a szolnoki Szigligeti Színház, majd ismét a Madách Színház tagja volt, 2005- től a Győri Nemzeti Színházban játszott, s attól az évtől kezdve alapító tagja az Echo Hungaria Zrt.-nek.

Az új igazgató augusztus 1-től 2013. július 31-ig irányítja majd a Vörösmarty Színház munkáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik