Élet-Stílus

1992 – Eb-győztes strandfoci (videó)

A svédországi Eb-n borult a papírformába és a szigorú felkészülés sikerességébe vetett hit: a vakációzásról összeboronált dán társaság az esélyesség terhétől szabadulva könnyed futballal lepte meg magát és az európai elitet.

A később nyilatkozó aranykovács, Richard Möller-Nielsen bevallotta, hogy épp konyhája felújításán fáradozott, amikor két héttel az Eb kezdete előtt elérte a hír: a politikai okok miatt száműzött jugoszláv válogatott helyett Dánia lesz a beugró. A kapitánnyal szemben a játékosokat Európa- és a világ strandjain, vakációzás közben érték utol.

A dán kiskapu

Az 1990-es világbajnokságról lemaradó dán válogatott a 4. selejtezőcsoportban veselkedett neki a küzdelmeknek, s a jugoszlávok elleni hazai 2-0-s vereség után veszélybe került Eb-szereplése. Bár Belgrádban a piros-fehérek 2-1-es győzelemmel kiköszörülték a csorbát, végül a belfasti kisiklás (0-0 a házigazda észak-írek ellen) miatt egy ponttal a jugoszlávok mögött végeztek.
A balkáni háborút követő ENSZ-embargó azonban a sportot is érintette, Jugoszláviát kizárták; Dánia a száz százalékosan (!) – Csehszlovákia és Spanyolország előtt – végző franciákkal, a veretlenül kijutó angolokkal, valamint a házigazda svédekkel egy csoportba kerülve várhatta az Eb kezdetét.

A másik csoport is rendkívül erősre sikerült. A címvédő hollandok mellett a világbajnok németek, a svájciakat és románokat megelőző skótok, valamint az olaszokat és norvégokat tévénézésre késztető FÁK (Független Államok Közössége – a volt Szovjetunió) alkották a mezőnyt.

Holland sorfal, csillagokkal (AP)

Holland sorfal, csillagokkal (AP)

Az első forduló után csak a hollandok kerültek kedvező helyzetbe. A második négyesben a címvédő Skócia legyőzésével biztosította a jó kezdést, míg a további három találkozón döntetlen született. Az első csoport második fordulója után a korábban a FÁK ellen csak az utolsó pillanatokban egyenlítő németektől kétgólos vereséget szenvedő skótok máris készülhettek a búcsúra, míg a Büsovec-legénység a hollandokkal vívott gól nélküli döntetlen nyomán tapadt a hárompontos németekre.

Az első csoportban azonban bonyolódott a helyzet. Az angolok elleni találkozón a győzelemhez közelebb álló lelkes dánok vereséget szenvedtek az északi presztízs-rangadón, míg a francia-angol párharc gól nélküli döntetlennel zárult, azaz az utolsó helyen álló dánok is reménykedhettek, viszont a három ponttal éllovas svédek helyzete sem volt biztos.

Holland reváns, 1990-ért

A csoportfázis legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóján, az Eb- és vb-címvédő mérkőzésén a frissebb hollandok a négy évvel korábbihoz képest könnyedén verték a sérült Matthäust és Völlert is nélkülöző németeket, akiknek a skótok kikaparták a gesztenyét: 3-0-s diadaluk elsősorban az első két találkozón masszív játékot bemutató posztszovjeteket sújtotta, akik egy esetleges győzelemmel akár az elődöntőbe léphettek volna.

Hollandia-Németország:

A torna előtt fő favoritnak számító Michel Platini által irányított, s Papin illetve Cantona személyében két kimagaslóan tehetséges támadóval rendelkező franciák ellenben hatalmasat buktak a dánok ellen. Az első két fordulóból vesztesen kikerülő északiak ugyanis minden mindegy alapon nekiestek többre taksált ellenfelüknek, s Henrik Larsen valamint Elstrup góljaival 2-1-re legyőzték a 84-es győztest.

Dánia-Franciaország:

A franciákhoz hasonlóan a Graham Taylor vezetésével meglehetősen kiismerhető, „munkás” stílusú angolok is győzelem nélkül távoztak, ráadásul akárcsak 1988-ban, utolsóként végeztek csoportjukban. Az elődöntőben a holland-német duó ellen a skandinávok képviselői néztek farkasszemet, a házigazdák a világbajnokkal, míg a dánok az Eb-címvédővel találkoztak.

Stockholmban a torna során markáns teljesítményt nyújtó svéd csapat viszonylag hamar hátrányba került: Riedlét akasztotta Jan Eriksson, s a szabadrúgást Hässler mesterien csavarta Ravelli kapujába. A Dahlin és Brolin által „üzemelt” svéd offenzíva ugyan többször zavarba hozta a német védelmet, ám utóbbiak álltak közelebb az újabb gólhoz.

Hässler gólja Svédország ellen (Getty)

Hässler gólja Svédország ellen (Getty)

Hässler a következő két szabadrúgást átengedte Brehmének, s a hátvédből egy sorral előrébb lépő egykori kaiserslauterni előbb kapufát lőtt, majd Ravellit tette naggyá. Szünet után megduplázódott a német előny. Hässler lopta el a labdát Therntől, Sammerhez játszott, s a csapattárs kanyarintása után Riedle fejelt könnyedén a védők gyűrűjében.

A svéd reményeket egy vitatott büntető táplálta. Helmer ugyan keményen szorította Ingessont, Lanese azonban némileg elhamarkodottan mutatott a tizenegyespontra – Brolin nem hibázott. A vétkes Helmer a hosszabbításban biztosította a győzelmet, ívelése után Riedle állította vissza a különbséget. A svédek a 90. percben Kennet Andersson révén szépítettek, Németország ettől függetlenül megérdemelten jutott a döntőbe.
Dán dinamitok

A másik ágon a dánok ott folytatták, ahol a franciák ellen abbahagyták: nekiestek a hollandoknak is. A dán szurkolók „We are Red, We are White, We are Danish Dynamite” rigmusa meghatározta a göteborgi stadion hangulatát, s igazuk lett a dánoknak: az Ulleviben robbant a bomba, búcsúzott a címvédő.

Dánia-Hollandia:

Brian Laudrup rendre bolondította a holland védőket – Woutersnél el is szakadt a cérna, ám a páros lábbal becsúszó középpályás szerencséjére a spanyol Aladren távol állt – majd egy íveléssel Henrik Larsen elé tálalt, aki közelről Van Breukelen kapujába fejelt.

A hollandokat meglepte a dánok harcossága, s bár egy remek Rijkaard-Bergkamp kombináció után utóbbi finom mozdulatával egyenlítettek, félóra elteltével ismét loholhattak az egyenlítés után: Larsen lövése után a labda a hosszú sarokban táncolt.

Bergkamp volt a torna holland felfedezettje (AP)

Bergkamp volt a torna holland felfedezettje (AP)

A folytatásban a dánok eldugták a labdát, a hollandok az első félidő végét és a második játékrész javát helyzet nélkül drukkolták végig – a hajrában azonban melléjük szegődött a szerencse; Gullit visszafejelt labdáját a meccs legjobb hollandja, Rijkaard továbbította a hálóba. Hosszabbítás következett.

Az alapozásra szánt időt vakációzással töltő dánok erejéből 90 percre tellett, 120-ra nem. A mindkét cseréjét – a borzalmas térdsérülést szenvedő Andersen esetében kényszerűségből – a rendes játékidőben bevető Möller-Nielsen tétlenül nézte, ahogy a meghúzódó Povlsen, illetve az ápolásra szoruló Vilfort is csak vánszorog a pályán; a gyakorlatilag nyolc emberrel védekező piros-fehérekben Schmeichel tartotta a lelket, aki Roy hatalmas helyzeténél is állta a sarat és büntetőrúgásokig terelte az eseményeket.

A büntetőket viszont a dánok végezték jobban, s a sors fintoraként az előző Eb hőse, Van Basten lelkén száradt a holland kiesés; a Milan sztárjának lezser lövését hárította az európai gigászok közé emelkedő Schmeichel. Dánia története során először került nagy torna döntőjébe.

Győztesek és legyőzöttek (AP)

Győztesek és legyőzöttek (AP)


A németek is behódoltak

S a dánok, ha már arra jártak, belekapaszkodtak a kupába. Bár a németek kezdtek erősen – Riedle, Reuter és Buchwald is ígéretes szituációban hibázott – a 48. válogatott találkozóján második gólját szerző Jensen lövésével a dánok kerültek előnybe.

Dánia-Németország:

A folytatásban bevált a hollandok ellen is alkalmazott recept. A dán középpálya remekül szűrte a kissé körülményes német támadásokat, míg Laudrup egymaga akár három rárontó német ellenében is vígan tartotta a labdát, sőt, egy alkalommal szorításból indította prímán a kapu előtt azonban megbotló, a döntőre „összedrótozott” Povlsent.

A második félidőben aztán eldőlt a meccs. Vilfort ugyan kézzel tette maga elé a labdát, az Illgnert becsapó lövése után azonban még a németek sem reklamáltak: tudták, 1992. június 26-án Dániát egész egyszerűen nem lehetett legyőzni.

Brian Laudrup a Delaunay-kupával (Getty)

Brian Laudrup a Delaunay-kupával (Getty)

A beugró résztvevő Csipkerózsa-története boldog befejezéssel zárult. A mindössze két kiemelkedő klasszissal – a kapuban Schmeichellel, valamint a visszavont csatárposzton remeklő kis Laudruppal (bátyja, Michael a torna előtt a távolmaradás mellett döntött) – rendelkező dánok elsősorban hozzáállásukkal nőttek ellenfeleik fölé, megalkuvást nem tűrő, ugyanakkor szemre is tetszetős futballjuknak köszönhetően joggal vívták ki az egész kontinens szimpátiáját.

A torna hőse:

—-Eb-torna, Svédország—-

I. csoport

1992. június 10.
Svédország-Franciaország 1-1 (1-0)
Stockholm, Rasunda-stadion, 29 860 néző. Vezette: Spirin (FÁK)
Gól: J. Eriksson (24.) illetve Papin (59.)

1992. június 11.
Dánia-Anglia 0-0
Malmö, 26 385 néző. Vezette: Blankenstein (holland)

1992. június 14.
Anglia-Franciaország 0-0
Malmö, 26 535 néző. Vezette: Puhl (magyar)

1992. június 14.
Svédország-Dánia 1-0 (0-0)
Stockholm, Rasunda-stadion, 29 902 néző. Vezette: Schmidhuber (német)
Gól: Brolin (58.)

1992. június 17.
Dánia-Franciaország 2-1 (1-0)
Malmö, 25 673 néző. Vezette: Forstinger (osztrák)
Gól: H. Larsen (8.), Elstrup (78.) illetve Papin (61.)

1992. június 17.
Svédország-Anglia 2-1 (0-1)
Stockholm, Rasunda-stadion, 30 126 néző. Vezette: Dos Santos (portugál)
Gól: J. Eriksson (51.), Brolin (82.) illetve Platt (3.)

Végeredmény:
1. SVÉDORSZÁG 5 pont (4-2), 2. DÁNIA 3 (2-2), 3. Franciaország 2 (2-3), 4. Anglia 2 (1-2)

II. csoport

1992. június 12.
Hollandia-Skócia 1-0 (0-0)
Göteborg, Ullevi-stadion, 35 720 néző. Vezette: Karlsson (svéd)
Gól: Bergkamp (77.)

1992. június 12.
FÁK-Németország 1-1 (0-0)
Norrköping, Idrottsparken, 17 410 néző. Vezette: Biquet (francia)
Gól: Dobrovolszkij (64. 11-esből) illetve Hässler (89.)

1992. június 15.
Németország-Skócia 2-0 (1-0)
Norrköping, Idrottsparken, 17 638 néző. Vezette: Goethals (belga)
Gól: Riedle (29.), Effenberg (47.)

1992. június 15.
FÁK-Hollandia 0-0
Göteborg, Ullevi-stadion, 34 400 néző. Vezette: Mikkelsen (dán)

1992. június 18.
Skócia-FÁK 3-0 (2-0)
Norrköping, Idrottsparken, 14 660 néző. Vezette: Röthlisberger (svájci)
Gól: McStay (6.), McClair (16.), McAllister (83. 11-esből)

1992. június 18.
Hollandia-Németország 3-1 (2-0)
Göteborg, Ullevi-stadion, 37 725 néző. Vezette: Pairetto (olasz)
Gól: Rijkaard (4.), Witschge (15.), Bergkamp (72.) illetve Klinsmann (53.)

Végeredmény:
1. HOLLANDIA 5 pont (4-1), 2. NÉMETORSZÁG 3 (4-4), 3. Skócia 2 (3-3), 4. FÁK 2 (1-4)

Elődöntők

1992. június 21.
Svédország-Németország 2-3 (0-1)
Stockholm, Rasunda-stadion, 28 827 néző. Vezette: Lanese (olasz)
Gól: Brolin (65. 11-esből), K. Andersson (90.) illetve Hässler (11.), Riedle (59., 89.)
Svédország: Ravelli – R. Nilsson, J. Eriksson, Ljung, Björklund – J. Nilsson (Limpar, 60.), Ingesson, Thern – K. Andersson, Brolin, Dahlin (Ekström, 73.)
Németország: Illgner – Reuter, Kohler, Helmer, Buchwald – Brehme, Hässler, Sammer, Effenberg – Riedle, Klinsmann (Doll, 90.)

1992. június 22.
Dánia-Hollandia 2-2 (2-1, 2-2, 2-2) – 11-esekkel 5-4
Göteborg, Ullevi-stadion, 37 450 néző. Vezette: Aladren (spanyol)
Gól: H. Larsen (6., 33.) illetve Bergkamp (23.), Rijkaard (86.)
11-esek: Koeman (1-0) és H. Larsen (1-1); Van Basten (1-1, hibázott) és Povlsen (1-2); Bergkamp (2-2) és Elstrup (2-3); Rijkaard (3-3) és Vilfort (3-4); Witschge (4-4) és Christofte (4-5)
Dánia: Schmeichel – Sivebaek, Piechnik, L. Olsen, Andersen (C. Christiansen, 70.) – Christofte, Jensen, H. Larsen, Vilfort – Povlsen, B. Laudrup (Elstrup, 57.)
Hollandia: Van Breukelen – Van Tiggelen, R. Koeman, Frank de Boer (Kieft, 46.), Wouters –
Rijkaard – Witschge, Bergkamp, Gullit – Van Basten, Roy (Van’t Schip, 115.)

Döntő

1992. június 26.
Dánia-Németország 2-0 (1-0)
Göteborg, Ullevi-stadion, 37 800 néző. Vezette: Galler (svájci)
Gól: Jensen (19.), Vilfort (79.)
Dánia: Schmeichel – Sivebaek (C. Christiansen, 67.), K. Nielsen, L. Olsen, Christofte – Piechnik, Jensen, H. Larsen, Vilfort – Povlsen, B. Laudrup
Németország: Illgner – Reuter, Kohler, Helmer, Buchwald – Brehme, Hässler, Sammer (Doll, 46.), Effenberg (Thom, 81.) – Riedle, Klinsmann

A torna gólkirálya: Bergkamp (holland), Brolin (svéd), H. Larsen (dán), Riedle (német) 3-3 gól
A sorozat gólkirálya: Papin (francia) 11 gól
A torna csapata: Schmeichel – Angloma (francia), Blanc (francia), Kohler (német) – Brehme (német), Gullit (holland), Effenberg (német), Hässler (német) – Laudrup (dán), Bergkamp (holland) – Van Basten (holland)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik