Az olimpiai játékok után a világ második legjelentősebb
médiaeseményének számító cannes-i filmfesztiválon (több mint négyezer újságíró
részvételével) mindennaposak a világpremiereket követően a szállodák
strandjain, éttermeiben vagy luxusjachtokon szervezett esti rendezvények. Először
fordult azonban elő, hogy nagyszabású, saját fogadáson köszöntse Magyarország a
filmfesztiválra meghívott magyar filmeseket és vendégeiket.
A Magyar Filmunió és Hiller István oktatási és kulturális
miniszter a Cannes városa felett emelkedő dombon, a tengerpartra néző Villa de
Mai többszintes teraszos kertjében tartott szabadtéri „magyar
partira” hívta a fesztiválon részt vevő magyar alkotókat, producereket és
egyéb filmes szakembereket, valamint a magyar filmek iránt érdeklődő több száz
külföldi fesztiválvendéget.
Hiller István köszöntője után Lajkó Félix adott koncertet. A
vajdasági hegedűművész a magyar versenyfilm, a Delta zenéjét jegyzi, és a film
főszerepét is játssza. A koncert után Molnár Dániel keverte a táncolni
vágyóknak a zenét, amibe Lajkó Félix is bekapcsolódott: óriási sikerrel virtuóz
módon improvizált hegedűjével a DJ által kevert elektronikus számokra.