Élet-Stílus

Che Guevarát árulják az amerikaiaknak

admin
admin

2008. 05. 19. 12:55

Helyszíni tudósítónk szerint a legnagyobb érdeklődés Woody Allen és Steven Spielberg új filmjét kísérte Cannes-ban. Mundroczó Kornél Deltáját kedden mutatják be a Fesztiválpalotában. A kulisszák mögött a filmes cégek éves forgalmuk egyharmadát bonyolítják le. A legnagyobb üzlet a Che című filmből lehet.

Szombat este zuhogó esőben vonult fel a híres vörös szőnyeggel borított lépcsőn Woody Allen, legújabb filmje, a Vicky Cristina Barcelona két női főszereplőjének Rebecca Hallnak és Penélope Cruznak a kíséretében. A filmet versenyen kívül mutatták be a 61. Cannes-i Filmfesztiválon, mégis eddig ezt az alkotást kísérte a legnagyobb figyelem. A várva várt ifjú sztár, Scarlett Johansson és az Oscar-díjas Javier Bardem azonban nem jött el a bemutatóra.


Woody Allen Penélope Cruz és Rebecca Halll (fotó: mti/AP)

Woody Allen, Penélope Cruz, és Rebecca Halll (fotó: mti/AP)

Három filmes londoni kitérő után az Annie Hall Oscar-díjas rendezője ezúttal Barcelonát választotta újabb szerelmi történetének helyszínéül. A történetben két amerikai lány Vicky (Rebeca Hall) és Cristina (Scarlett Johansson) vakációzik a katalán fővárosban. Találkoznak álmaik spanyol festőjével, Juan Antonióval (Javier Bardem), aki még mindig nem dolgozta fel válását a szenvedélyes Maria Elenával (Pénélopé Cruz). A szerelmi sokszög a szórakoztató romantikus vígjáték megszokott elemei mellett igazi woodyallenes iróniával teli tanulságokkal is szolgál.

Spielberg 22 év után Cannes-ban

Vasárnap viszont már újra napsütésben várta a felpezsdült tengerparti kisváros az Indiana Jones sorozat legújabb részének világpremierjét. A Steven Spielberg – szintén versenyen kívül – vetített filmjét először ekkor láthatta a közönség. Spielberg 22 éve nem volt hivatalos vendég a Croisetten. Az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című filmben szintén az immár 64 éves Harrison Ford alakítja a bőrmellényes, cowboykalapos hőst, aki ezúttal Peruban szeretne egy ősi relikviát megszerezni. A szovjet ügynöknőt, akinek szintén a kristálykoponyára fáj a foga Cate Blanchett alakítja.

Harrison Fordékra várva (fotó: Venczel Judit)

Harrison Fordékra várva (fotó: Venczel Judit)

Sokkal kisebb felhajtással vonult fel a vörös szőnyegen az Un certain regard (Egy bizonyos tekintet) kategóriában versenyző Wolke 9 (9. felhő) című német film alkotócsoportja. A filmben Inge (Ursula Werner), a harmic éve a férjével, Wernerrel (Horst Rehberg) élő hatvanéves nő beleszeret a 76 éves Karlba (Horst Westphal) és a váratlanul érkezett szerelem miatt fel is rúgja eddig boldog házasságát. A fiatal rendező (Andreas Dresen) megdöbbentően expresszív módon mutatja be, hogy létezik szerelem első látásra, fizikai vágy, szexuális vonzódás a hatodik x után is, ez nem csupán a fiatalok kiváltsága, és nem szabad letagadni a valódi érzelmeket.

A film kis érdeklődéssel, kevés médiafigyelemmel indult Cannes-ban, a vetítés végén viszont 10 perces vastaps üdvözölte a film jelenlévő főszereplőit és rendezőjét, s várhatóan a meleg fogadtatás be is indította a film nemzetközi karrierjét.

A vörös szőnyeg csak a „díszlet”

Múlt szerdán kezdődött és május 25-ig tart a világ egyik legjelentősebb filmes eseménye, a Cannes-i Filmfesztivál, nem kisebb nevek részvételével, mint Catherine Deneuve, Penelope Cruz, Angelina Jolie, Gwyneth Paltrow, Woody Allen, Steven Spielberg, Harrison Ford, Clint Eastwood, Dustin Hoffman, Robert de Niro, Bruce Willis, és a zsűri elnöke Sean Penn.

A Fesztiválpalota vasárnap délelőtt (fotó: Venczel Judit)

A Fesztiválpalota vasárnap délelőtt (fotó: Venczel Judit)

Látszólag az a kérdés, ki mikor milyen estélyi ruhában és ékszerrel vonul fel a Fesztiválpalota vörösszőnyeggel borított lépcsőjén, de valójában ez csak a „mozi” része. A valódi (szerencse)játék a színfalak mögött zajlik. Itt nem tűnnek fel hollywoodi sztárok, inkább az ügyvédeké, producereké, a forgalmazóké a főszerep.

A producerek többsége szerint a filmpiac a fesztivál szíve. Minden egyéb csupán csak díszlet a filmek eladásához. A filmforgalmazók éves forgalmuk 25-30 százalékát bonyolítják 12 nap alatt a francia tengerparti városban. Idén több mint ötezer – a legtöbb esetben még csak terv formájában – létező filmet kínálnak eladásra.

Várhatóan a Che lesz a legnagyobb üzlet

Idén a filmpiacra több mint tízezer résztvevő érkezett 93 országból, akik 33 teremben (ebből 12 digitális) követhetik a több mint 1600 vetítést. A 6000 négyzetméter alapterületű vásáron 300 filmforgalmazó cég mutatkozik be, ezen kívül a Croisette szállodáiban további 120 filmes vállalkozás keres partnereket.

A Croisette madártávlatból (fotó: mti/ap)

A Croisette madártávlatból (fotó: mti/ap)

Az idei filmvásár egyik legdrágább üzletének ígérkezik Steven Soderberg négy és félórás filmje, a Che forgalmazási jogának eladása az Egyesült Államokba. Az amerikai rendező 7 év alatt – kizárólag európai pénzekből – valósította meg a filmet, amelybe egyetlen amerikai cég sem kívánt beszállni. A világ számos táján marketingtermékké vált latin-amerikai forradalmár, Ernesto „Che” Guevera imázsa ugyanis körülbelül Hitlerével ér fel a kubai rezsimet egyik legfőbb ellenségének tartó amerikai közgondolkodásban. A film amerikai gyártói ezért Cannes-ban, a fesztiválon való szerepléssel és annak médiavisszhangjával kívánják meggyőzni az amerikai producereket arról, hogy a film eladható a közönségnek.

Magyarok Cannes-ban

Idén először a filmvásár egyik bejáratnál a magyar filmeket hirdető óriásplakát várja a potenciális vevőket. Közülük 11 alkotásnak 14 úgynevezett markentingvetítést is szerveznek a forgalmazók. Egy másik plakát Mundruczó Kornél Delta című moziját hirdeti, amelynek kedden tartják a nemzetközi premierjét a hivatalos versenyprogramban.

A film francia forgalmazója ezt megelőzően nem vetítheti le a filmet a külföldi partnereknek, de az a tény, hogy a Deltát versenyezni (is) meghívták Cannes-ba, már megsokszorozta a magyar produkció iránti érdeklődést.

A szállodák biztos nyernek

A Cannes-i fesztivál idején a város lélekszáma megháromszorozódik, a lakók száma néhány napra közel 200 ezerre duzzad. A tömeg elviseléséért cserébe a versenyfilmek díszbemutatóira – amire kizárólag meghívóval lehet bejutni, és amiért kuncsorgók tolonganak a Fesztiválpalota bejáratai előtt – az őslakosok között 1500 belépőt sorsolnak ki. Emellett a homokos tengerparti strandon szabadtéri ingyen mozi várja minden este a mozitörténelem legnagyobb alkotásaira kíváncsiakat. A cannes-i Miasszonyunk templom vasárnapi hagyományos szentmiséjét a filmfesztivál tiszteletére celebrálták.

A magyar filmek plakátjai (ftó: Venczel Judit))

A magyar filmek plakátjai (ftó: Venczel Judit))

Az Arany Pálmát kiérdemlő alkotás mellett a fesztivál nagy nyertesei a szállodatulajdonosok. A város 7500 szállodaszobájából 2300 azokban a 4-5 csillagos Palace-okban található, ahol a kíváncsi, rajongói tekintetek elől “bújnak el” az eseményen résztvevő sztárok. Ezek a szállodák a fesztivál 12 napja alatt bonyolítják éves forgalmuk 15 százalékát. A Fesztiválpalota szomszédságában, a tengerparti Croisette-en található Carlton 800 kiló langusztával és homárral, 25 kiló kaviárral, 10 ezer üveg pezsgővel és 30 tonna gyümölccsel készült erre a két hétre. Idén ebben a szállodában lakik Andy Garcia, Gwyneth Paltrow és Dennis Hopper, illetve a zsűri elnöke Sean Penn. A szomszédban található Martinez nagyszálló ezen a héten Woody Allent látja vendégül. Itt egy szoba egy éjszakára 4000 euróba kerül.

A divat mondja meg, hogy ki vagy

A világ egyik legjelentősebb filmfesztiválja és a vele párhuzamosan zajló filmvásár nemcsak a filmekről szól. 12 napon keresztül háborúznak egymással a divatmárkák. A legnagyobb médiafigyelem ugyanis az esti díszbemutatók vörös szőnyeges bevonulásra irányul, amely igazi mozi a moziban. A színésznők az utolsó pillanatig gondolkodnak, melyiket vegyék fel a márkák által rendelkezésükre bocsátott legalább három, többezer euróba kerülő estélyi, legalább annyi pár, közel ezer eurós cipő vagy a felbecsülhetetlen értékű ékszerek közül.

Minden néhány órával a Fesztiválpalota lépcsőjén való felvonulás előtt dől el. Egyes divatdiktárotok sokkal kreatívabbnak érzik magukat a cannes-i 12 nap alatt, mint egész évben a párizsi műhelyükben. Teljes stábbal költöznek be két hétre a Croisette palotáiba, minden másodpercben ugrásra készen. Ennek költségei eltörpülnek egy-egy világpremier előtti bevonulás reklámértéke mellett.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Németh Sándor: Előfordult, hogy a szocialisták zsaroltak

THE ASSASSINATION OF GIANNI VERSACE: AMERICAN CRIME STORY "The Man Who Would Be Vogue" Episode 1 (Airs Wednesday. January 17, 10:00 p.m. e/p) -- Pictured: Edgar Ramirez as Gianni Versace. CR: Jeff Daly/FX
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.