Az 1970-es világbajnokság bronzérmese egy megfiatalított csapattal vágott neki a selejtezőknek, Helmut Schön azonban zökkenőmentesen építette csapatába az új embereket. A Bayern mellett a rivális Borussia Mönchengladbachra épült a válogatott, a kezdő tizenegyben csak Höttges (Bremen), Grabowski (Frankfurt) és Kremers (Schalke) képviselte a Bundesliga többi csapatát, a további nyolc poszton a két nagy osztozott.
NSZK 1972: Hoeness, Breitner, Flohe, Höttges, Wimmer, Netzer, G.Müller, Heynckes, Schwarzenbeck, Maier és Beckenbauer
A 8. selejtezőcsoportban a törökök elleni hazai 1-1-től eltekintve az Isztambulban 3-0-ra nyerő NSZK igazolta a papírformát; érdekesség, hogy a varsói 3-1-es siker után Müllerék a lengyelekkel is otthon játszottak gól nélküli döntetlent.
Az oda-visszavágó alapon bonyolított negyeddöntőbe a németeken kívül a címvédő olaszok, az ezüstérmes jugoszlávok és a bronzérmes szovjetek mellett a bolgárokat, franciákat és norvégokat maga mögé utasító magyar válogatott, illetve Románia, Anglia és Belgium kvalifikálta magát.
A nyolc között a magyar–román párharc eredményezte a legnagyobb küzdelmet. A budapesti 1-1 (Branikovits és Szatmári) és a bukaresti 2-2 (Szőke és Kocsis, illetve Dobrin és Neagu) után Belgrádban ütköztek meg a felek: Kocsis 89. percben szerzett győztes gólja nyomán született döntés az addig a „hagyományokhoz hűen döntetlenre álló (1-1, Kocsis és Neagu) mérkőzés és továbbjutás kérdésében.
Az angol–német párosítást a britek gyakorlatilag az első, hazai találkozón elbukták. Hoeness vezető góljára a Wembley-ben Lee válaszolt ugyan, a hajrában azonban Netzer büntetőből ismét vezetést szerzett, majd Gerd Müller növelte a különbséget – az idegenben rendre kiválóan teljesítő NSZK a berlini meccsen éppúgy döntetlent játszott, mint korábban a törökökkel és a lengyelekkel.
Az 1968-as három érmesből csak egy készülhetett egy esetleges ismétlésre: a belgrádi 0-0 után Moszkvában Kolotov, Banisevszki és Kozinkevics találatával a jugoszlávokat 3-0-ra lelépő bronzérmes szovjet csapat. Belgium ugyanis nem kis meglepetésre a milánói 0-0 után Brüsszelben Van Moer és Van Himst találatával 2-1-re legyőzte a Riva tizenegyesével a hajrában szépítő olaszokat; 1968 után másodszor fordult elő, hogy a címvédő elbukta a selejtezőket.
Behódolt a belga aranygeneráció
A rendezés jogát Belgium nyerte el, a németalföldiek esélyei azonban már az elődöntőben elszálltak. Antwerpenben ugyanis az NSZK az első percektől kapujához szegezte a vendéglátót. A hatalmas fölényben játszó németeket a belgák legtöbbször csak szabálytalanul tudták megállítani, s a sok csatát megélt Heylens az első húsz perc után hálát adhatott a sorsnak, hogy Kremers „eltakarításáért” csapata nem bűnhődött tizenegyessel. A gelsenkircheniek örökmozgója később két hátvédet becsapva lőhetett kapura, ám Piot ekkor még sikerrel avatkozott közbe.
A belga kapus a 36. percben csak szemlélte, amint Gerd Müller lemarad Heynckes laposan belőtt labdájáról, ám a szerencse, pontosabban a szél a 24. percben megtréfálta: Netzer beemelt labdájára későn reagált, s Müller másodszorra már jókor volt jó helyen. A gólt követően nem álltak le a fehérmezesek – Beckenbauer, majd Kremers lövése akadt el a hibáját hamar korrigáló Pioton.
Beckenbauer később játékosként és edzőként is nyert vébét (Adidas)
Szünet után tovább nőtt a nyomás. Az egy sorral előrébb, a középpályán szereplő Beckenbauer diktálta a ritmust, s az olykor lassúbb, majd felgyorsított váltásokat a belga középpálya rendre lépéshátrányból reagálta le. A 71. percben megismétlődött az első gólnál látott koreográfia; Netzer emelt a tizenhatosra, Müller a védők gyűrűjében megtartotta a labdát, majd kapura fordult, s ellőtt az elhamarkodottan kimozduló Piot mellett.
Az utolsó negyedórára a kiváló egyéniségeket felvonultató hazaiak is feladták állásaikat, Lambert, majd Van Himst veszélyeztetett távolról, míg a 83. percben egy kapu előtti kavarodásból Polleunis szépített. Ekkor már kevés idő maradt az egyenlítésre, sőt, a végén ismét a németek veszélyeztettek, Heynckes azonban 12 méterről a léc fölé lőtt.
Az utolsó magyar Eb-szereplés
A brüsszeli Astridparkban a magyar válogatott törleszthetett volna Szovjetuniónak az 1960-as és 1968-as elbukott selejtezőkért – ám ezúttal sem sikerült. A védekezésre berendezkedő „szbornaja” ellen a magyar csapat fölényben játszott ugyan, nagy helyzeteket viszont alig alakított ki. A rossz napot kifogó Bene mellett Kü, Páncsics és Dunai Antal került ígéretes szituációba, vezetést azonban a szovjetek szereztek.
Az 53. percben Kolotov megpattanó lövése megtréfálta Géczit. A hajrában ismét felvillant a remény, de Zámbó a 85. percben Rudakovba lőtte büntetőjét, így a szovjetek harmadik döntőjükre készülhettek, míg a nyolc évvel korábban bronzérmes Magyarország a belgákkal mérkőzött a harmadik helyért.
Liége-ben minden a házigazdák szájíze szerint alakult. A rendkívül indiszponált Páncsics mellett Lambert villogott, a szélső első két helyzete ugyan kimaradt, ám a 24. percben miután lefordult őrzőjéről, ballal kilőtte a jobb felső sarkot. Négy perccel később Lambert immár balról centerezett, Géczi és Páncsics helyezkedési hibája nyomán Van Himsthez került a labda, s a később az évszázad legjobb belga játékosának választott támadó kettőre növelte a különbséget.
A folytatásban is a Verheyen révén Albertet kiválóan semlegesítő vendéglátók akarata érvényesült, ám Lambert közelről fölé bombázott az első félidő hajrájában. Térfélcsere után Kü tizenegyesből szépített az ellene elkövetett szabálytalanság után, a Van Himst kapufájával, majd Lambert lövésével veszélyeztető belgák azonban kezükben tartották a találkozót.
A döntő szereposztása nem sok jót ígért a szovjet válogatottnak. A két csapat alig egy hónappal korábban Münchenben találkozott, s a házigazdák Gerd Müller négy góljával 4-1-re legyőzték riválisukat – a Bayern gólzsákja a háromnegyedig német szurkolókkal teli brüsszeli Heysel-stadionban is kitett magáért.
Német gála Brüsszelben
A németek az első percektől nekiestek ellenfelüknek, a szovjet labdarúgók már-már megalázó módon statisztaként asszisztáltak minden idők talán legjobb Eb-résztvevőjének, de kétségkívül legkiválóbb német csapatának magánszámához.
Döntő, első félidő:
A Beckenbauer és Netzer által uralt középpályán az történt, amit Helmut Schön fiai akartak, az olykor 20-30 passzt is felsorakoztató német támadások rendre veszélyt hordoztak magukban. Csak idő kérdése volt, hogy az első negyedórában Hoeness és Netzer révén kapufáig jutó vb-bronzérmes mikor szerez vezetést.
A 27. percben megtört a jég. Beckenbauer ívelt előre, Netzer lövése ugyan kijött Rudakovról, de Heynckes az érkező Müller elé tálalt, aki – miután alighanem a felkarjával szelídítette meg a labdát – közelről a szovjet kapuba lőtt. A középcsatár nagyon élt a kiváló szovjet védelem közepén, ám szerepét megkönnyítették a gyors német szélsők: Heynckes és Kremers mellett olykor Hoeness is sikerrel vonta el Hurtszilaváék figyelmét.
Döntő, első félidő2:
A második félidőben egykettőre megtriplázta előnyét az NSZK. Előbb Heynckes passzából Wimmer volt eredményes, majd a szovjet tizenhatos előterében Schwarzenbeck és Müller játszott össze, a támadó lesgyanús helyzetben fordult kapura, s másodszor is megadásra késztette Rudakovot.
A fásult szovjetek nem reklamáltak, inkább az újabb rohamra koncentráltak. Szűk óra alatt az aranyérem sorsa eldőlt, s bár a németek tovább támadtak, Netzer hozzáállásán – a középpályás trükközéssel és bokapasszokkal mulatta az időt – látszott: jóllaktak.
Döntő, 2. félidő:
A hajrában a szovjetek is igazolták, miért kerültek a torna döntőjébe: egy szóló nyomán Hurtszilava döngette meg a német kapufát. Az utolsó percekre viszont visszaállt a status quo, a felfutó Breitner, majd Heynckes is ziccert hagyott ki.
Az Európa-bajnokságot második nekifutásra megnyerő NSZK végül 3-0-s győzelemmel hódította el a trófeát, a torna történetének legsimább döntőjét produkálva. Az esztendő végén az aranylabdás Beckenbauer mögött Netzer és Müller végzett a dobogón, ám az sem lett volna meglepő, ha néhány csapattársuk követi őket.
A torna hőse:
—-Eb-torna, Belgium—-
Elődöntők
1972. június 14.
NSZK–Belgium 2-1 (1-0)
Antwerpen, Bosuil-stadion, 55 669 néző. Vezette: Mullen (skót)
Gól: G. Müller (24., 71.), illetve Polleunis (83.)
NSZK: Maier – Höttges, Beckenbauer, Schwarzenbeck, Breitner – U. Hoeness (Grabowski, 58.), Wimmer, Netzer – E. Kremers Heynckes – G. Müller
Belgium: Piot – Heylens, Van den Daele, Thissen, Dolmans – Dockx, Verheyen, M. Martens (Polleunis, 70.) – Semmeling, Van Himst, Lambert
Szovjetunió–Magyarország 1-0 (0-0)
Brüsszel, Astridpark, 16 590 néző. Vezette: Glöckner (NDK)
Gól: Konkov (53.)
Szovjetunió: Rudakov – Dzodzuasvili, Kaplicsnij, Isztomin, Hurtszilava – Kolotov, Troskin, Baidacsnij, Banisevszki (G.Nodja, 70.) – Konkov, Onisenko
Magyarország: Géczi – Fábián, Páncsics, Bálint, Juhász P. – Juhász I., Kocsis (Albert, 60.), Kü, Szőke – Bene (Dunai A., 60.), Zámbó
A 3. helyért
1972. június 17.
Belgium–Magyarország 2-1 (2-0)
Liége, Stade Sclessin, 6 184 néző. Vezette: Boström (svéd)
Gól: Lambert (24.), Van Himst (28.) illetve Kü (53., 11-esből)
Belgium: Piot – Heylens, Van den Daele, Thissen, Dolmans – Dockx, Verheyen, Polleunis – Semmeling, Van Himst, Lambert
Magyarország: Géczi – Fábián, Páncsics, Bálint, Juhász P. – Juhász I., Abert, Kü, Kozma – Dunai A., Zámbó (Szücs, 46.)
Döntő
1972. június 18.
NSZK–Szovjetunió 3-0 (1-0)
Brüsszel, Baudoin király stadion, 43 437 néző. Vezette: Marschall (osztrák)
Gól: G. Müller (27., 58.), Wimmer (52.)
NSZK: Maier – Höttges, Beckenbauer, Schwarzenbeck, Breitner – U. Hoeness, Wimmer, Netzer – Heynckes, E. Kremers – G. Müller,
Szovjetunió: Rudakov – Dzodzuasvili, Kaplicsnij, Istomin, Hurtszilava – Kolotov, Troskin, Baidacsnij, Banisevszkij (Kozinkevics, 66.) – Konkov (Dolmatov, 46.), Onisenko
A torna gólkirálya: G. Müller (NSZK) 4 gól
A sorozat gólkirálya: G. Müller (NSZK) 11 gól
A torna csapata: Rudakov (szovjet) – Dzodzuasvili (szovjet), Beckenbauer (NSZK), Hurtszilava (szovjet), Breitner (NSZK) – U. Hoeness (NSZK), Netzer (NSZK), Wimmer (NSZK) – Lambert (belga), Heynckes (NSZK) – G. Müller (NSZK)
