A fejlett világban alapvető szemléletváltásra lenne szükség több szempontból is: egyrészt észre kellene venni, hogy az alapvető élelmiszerek drágulásának kizárólag a fejlett országok mezőgazdái a nyertesei, a harmadik világ országaiban a termelők nem profitálnak termékeik árának emelkedéséből. Másrészt nyilvánvalónak tűnik az is, hogy a felborulni látszó egyensúlyt csak úgy lehet helyreállítani, ha a nyugati világban és egyes feltörekvő államokban megváltoztatják a néhol már évszázados múltra visszatekintő étkezési szokásokat.
Egyre több húst eszik a világ
A világ húsfogyasztása negyed évszázad alatt majdnem megduplázódott: míg 1980-ban évente hozzávetőleg 136 millió tonna húst fogyasztott el a Föld lakossága, addig 2005-ben ez a szám már elérte a 253 millió tonnát. Egyes fejlődő régiókban pedig ez az érték háromszorosára nőtt: Kínában például 1980-ban még 20 kilogramm volt az egy főre jutó éves húsfogyasztás, 2007-ben viszont már fejenként átlagosan 50 kilogramm hús fogyott.
Jól látszik, hogy a húsfogyasztás növekedése elsősorban azoknak a fejlődő nagy államoknak köszönhető, ahol létrejött egy új középosztály, amely megengedheti magának azt a luxust, hogy a drágábban előállított és nagyobb energia-, valamint területigényű élelmiszereket is megvásárolja. A tej és a tejtermékek árának drágulása szintén leginkább ezen országok számlájára írható (Kínában korábban egyáltalán nem volt bevett szokás a tejfogyasztás).
Mindez a Le Monde Diplomatique összeállítása szerint egy dolgot jelent: immár a fejlődő országok is felelőssé tehetők a világ szegényebb országaiban kitört éhséglázadásokért.
Az étrend megváltoztatása lenne a megoldás?
A megoldást étkezési szokásaink változása jelenthetné: ha képesek lennénk kevesebb húst, leginkább csak szárnyasokat fogyasztani. A szárnyasok ugyanis jóval kisebb mezőgazdasági területet vesznek el a gabonafélék termesztése elől.
Az állattenyésztés-dilemmája mellett persze a világ népességének növekedése is hozzájárul ahhoz, hogy világszerte egyre többen éheznek. Ez megtoldva a jelentősen túlhasznált földterületek kizsigerelésével, és még annak ellenére is, hogy az erdőterületek felégetésével új mezőgazdasági művelés alá vont területek keletkeztek, az egy főre jutó termőterület világszinten jelentősen csökkent az 1950-es évek óta.
Míg fél évszázaddal ezelőtt világszerte átlagosan közel 0,24 hektárnyi termőterület jutott egy főre (persze már akkor is aránytalanul elosztva), mára ez 0,12 hektárra zsugorodott, és úgy tűnik, hogy 2050-re a száz évvel korábbi terület egyharmada áll csak rendelkezésére a leendő több mint 9 milliárdnyi földlakónak.
Persze az úgynevezett zöld forradalomnak köszönhetően valamelyest javult az egységnyi földterületre jutó termelékenység, de ma már úgy tűnik, hogy egy újabb zöld forradalom is kevés lenne: az élelmiszerárak drágulásának harmadik fő oka ugyanis az, hogy sok helyen az élelmiszernövények helyett bioüzemanyag előállítására vagy luxuscikkek előállítására alkalmas növények termesztésére tértek át. A bioüzemanyag alapanyagául szolgáló területek növekedésével tovább zsugorodtak az élelmiszernövény-termesztést szolgáló területek, de úgy tűnik, hogy a luxuscikkek előállítása már csak bizonyos korlátok között válik valóban a kistermelők javára. Jól mutatja ezt igen sok indiai kistermelő példája.
Öngyilkosságba menekülnek
Csak 1993 és 2003 között Indiában 112 ezer kistermelő menekült öngyilkosságba hitelezői elől. Megdöbbentő szám, és valószínűleg még elborzasztóbb lesz a statisztika, ha kiegészítik az utóbbi két-három év adataival. (Egyes statisztikák szerint India hat régiójában a 2001-es adathoz képest huszonötször többen vetettek véget életüknek 2006-ban).
Elsőre akár érthetetlennek is tűnhet a jelenség: a kistermelő ugyanis még Indiában is jól járhatna abból, hogy a terményének ára az egekbe szökik. Csakhogy a BBC News és a Le Monde Diplomatique tudósítása szerint a helyzet pont az ellenkezője: eladósodott kistermelők tömegei menekülnek öngyilkosságba India-szerte.
Mióta a kilencvenes évek közepétől az ázsiai ország kormánya egyre kevesebb pénzt áldoz a mezőgazdaságra, Indiában is megjelentek az agrobizniszben utazó multinacionális nagyvállalatok. A kezdeti,„beetetési” szakaszban hiperolcsón adták genetikailag módosított vetőmagjaikat és egyéb mezőgazdasági termékeiket, sőt, hitelfelvételt is lehetővé tettek a kistermelők részére. Csakhogy a kilencvenes évek óta egyes vetőmagok ára a négyszeresére emelkedett, és az sem volt ritka, hogy a multik élelmiszernövények helyett luxuscikkek (például vanília) termelésére beszélték rá az indiai farmereket.
A sokkal költségesebb és több veszélynek kitett vanília-termelés kezdetben gazdaságos volt, hiszen 2003-ban még közel 80 eurónak megfelelő rúpiát fizettek kilogrammjáért, manapság azonban alig több mint 1,5 eurót adnak egy kilogrammért. A hitelek révén a multinacionális agrárvállalatoktól függővé vált kistermelőknek mindez a csődöt jelentette, és sokan inkább az öngyilkosságba menekültek.
