Komoly játékok a mozikban

A Vasember

A forgalmazó rendhagyó módon szerdán mutatta be szuperteremtmény-filmjét, A Vasembert (ami, ugye, nem tévesztendő össze Andrzej Wajda drámájával). A színészként éppen úgy ismert Jon Favreau (Minden végzet nehéz, Szakíts, ha bírsz) ezúttal rendezőként jegyzi a projektet, amiben Tony Stark (Robert Downey Jr.), a zseniális feltaláló és különc milliárdos éppen a legújabb szuperfegyverét prezentálja, amikor a forgatócsoportját támadás éri, és a pénzember mellkasába vasszilánk fúródik, amely lassan halad a szíve felé. Foglyul is ejtik, és azt követelik tőle: építsen meg egy minden eddiginél pusztítóbb gyilkot. Tony így tesz, azonban közben egy olyan páncélöltözet ölt magára, ami segítségére lehet a szökésben, és távol tartja a vasszilánkot a szívétől. Így születik meg a legendás Vasember.

A Marvel-képregény szuperhős Tony Stark/Vasember „valójában” 1963-ban született Stan Lee szerző, Larry Lieber író, Don Heck és Jeck Kirby rajzoló „gyermekeként”. A képzelet szülte multimilliomos iparmágnás feltaláló és playboy is, első számú „vonzereje”, hogy a Stark Műveknek, az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb hadifelszerelés-beszállítójának a tulajdonosa. Az eredetileg győzhetetlen antikommunista hős idővel összetettebb, sebezhetőbb személyiséggé alakult, akinek nemcsak az országot fenyegető külső (vörös) ellenséggel, hanem az alkoholizmussal szintén meg kellett küzdenie. Ennek utána egyértelmű, hogy miért Robert Downey Jr.-ra esett a választás…

Csak a testeden át

Csajos film Jeff Lowell második rendezése (első: Dögölj meg, John Tucker!), tévésorozat-sztárokkal (Eva Longoria Parker, Lake Bell), sok szerelemmel, egyszer használatos élménnyel. Története szerint a házasulni készülő Kate-re rádől egy jég-angyalszobor, így aztán neki annyi. De a vőlegény, Henry egy vonzó pszichológusnőhöz fordul, hogy segítsen feldolgozni a tragédiát – ám jól egymásba pistulnak. Ehhez azonban a szellemként vissza-visszatérő megboldogult arának is van egy-két szava – és „jó” cselekedete.

A nagy nyári szívömlengés „előfilmjével” van dolgunk, és ugyan nem unatkozunk a megtekintése során, és talán nem is bánjuk, hogy jegyet váltottunk rá, ám ne várjunk semmi maradandót. A nőpartnerünk azonban biztosan hálás lesz.

A Föld

Aki természetfilm-rajongónak tartja magát, elbájolva követte figyelemmel David Attenborough Bolygónk a Föld című BBC-s televíziós sorozatát. Most Alaistair Fothergill és Mark Linfield rendezők elkészítették a moziváltozatot, de nem is akárhogy, az Északi-sarktól a Déliig tartó nagy utazást – ami a Nap járását és az évszakok váltakozását követi – a fővárosi Corvin mozi digitálisan megújult Korda-termében mutatják be. A tisztább, a valósághoz hűbb képkockák – és hanghatások – igazán átélhetővé teszik, hogy a planétánk varázslatos, olykor kegyetlen, persze, de hát ilyen a természet. Egészében véve nagy kár lenne érte. Értünk.

Párizs

A boldogság és ők – ferdítjük az egykori Cserháti Zsuzsa-slágert, de ez pontosan kifejezi Cédric Klapisch (Lakótársat keresünk, Még mindig lakótársat keresünk) humorral enyhített életképpannóját. A többszereplős történet egy szívátültetésre váró – halálos beteg – revütáncos fiatalember köré szerveződik: kilép a zárt világából, átértékeli önmagát és a környezetét, átrendezi az értékvilágát. Mintegy kinyílik a szeme, és látja a maga valójában a körülötte élő embereket. Így veszi észre a szociális munkás nővérét, aki magánéletében csődtömeg, de… Meglátja a belé szerelmes szomszéd lányt, a diáklányba szerelemes történészt, a történész öccsét, nővére zöldségesét stb.

Mindenki életszerűen menekül ebben az édesbús filmben a magány nyomakodása előtt, és eközben felvillan a francia főváros emberi, szerethető arca. Csábító idegenforgalmi „közhelyhelyeket” nézni, de megnyugtató – és elgondolkodtató – azt látni, hogy ott is emberek élnek.

Testvérem egyedüli gyerek

Az olasz Antonio Pennacchi író regénye alapján készült filmben két szenvedélyes testvér sorsát követhetjük nyomon egy olasz kisvárosban, a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben. Accio ingerlékeny, feszültséggel teli bajkeverő. Szülei teljes kétségbeesésére minden apró csatát háborúként értelmez. Bátyja, Manrico csinos, karizmatikus, közkedvelt személyiség, ám ami a lelke mélyén rejlik, az éppen olyan veszélyes. A testvérek viszonyát az eltérő politikai nézetek harca és az egyazon nőért való küzdelem határozza meg. Miközben az ország formálódik-alakul, a fivérek felnőnek, és rájönnek, hogy a köztük lévő különbségek ellenére is mennyire hasonlítanak egymásra.

Danielle Luchetti drámája erős, ható alkotás, leginkább a remek főszereplő kettős miatt. Nem könnyű film, de határozottan megéri a rá szánt időt.

21 – Las Vegas ostroma

Aki eddig a matematika szakos egyetemistákat elferdült, génmanipulált szobamutánsoknak vélte, nagyot fog csodálkozni, mert a srácokról kiderül, nagyon is tudnak élni. Imádnak bulizni, csajozni/fiúzni stb. Ehhez a film szerint egy simlis professzor (Kevin Spacey) is szükséges, aki speciális fakultációján arra oktatja a kiszemelt fejszámolókat, hogyan lehet a tudománnyal kasszírozni a kaszinókban. Jó nagyot. A főhős legény innentől kettős életet él, hétközben tanul, könyvtározik, egyenletekkel bíbelődik, a hetek végén meg Las Vegasban huszonegyezik a társaival. Óhatatlan, hogy idővel emelkednek a tétek, a két élet összekeveredik, és mindebbe egy játékostárs lány iránt érzett szerelem és egy jó szemű biztonsági főnök (Laurence Fishburne) is bekavar.

Robert Luketic (Doktor Szöszi, Anyád napja) könnyen felejthető filmje elsősorban a rutinos „öregeknek” (Spacey és Fishburne) köszönhetően működik, de mi tagadás, ők is „blöffölnek”, vagyis „kabátujjukból kirázzák a figurát”. Merthogy kártyásfilmből készült már sok, jobb is (szerintünk a Pókerarc az), a „helyünk megtalálása az életben” elnevezésű témában meg főleg.

Lucky Luke – Irány a Vadnyugat!

A francia képregényikonok, Morris és Goscinny La Caravane képregénye alapján született az újabb Lucky Luke- (gyermekkorunkban: Villám Will) moziban a magyar kapcsolódású rendező, Olivier Jean-Marie (magyar exnej, kecskeméti stúdiós munkakapcsolatok stb.) rajzolja újra „az ember, aki gyorsabban lő, mint a saját árnyéka” alakját és örök küzdelmét a Daltonokkal. Merthogy Lucky Luke megint a Dalton fivérekre szögezi a coltját. Ők természetesen megint megszöknek a bíróságról, illetve a börtönükből, és végigrabolják New York bankjait, ám a rabolt pénzt olyan ekhós szekérbe rejtik, ami egy Kaliforniába készülő karaván tagja. Nosza, nincs más hátra, mint előre, menni kell a vadnyugatra – és visszaszerezni a pénzt mindenáron. A földjüket nyolcvan nap alatt birtokba venni kényszerülő pionírok társaságában.

Szórakoztató és hagyományos rajzfilm (néhány háromdimenziós megoldással) Jean-Marie filmje. Olyan, amin a gyerekek és a felnőttek egyaránt nagyokat fognak nevetni. Pontosabban: nem nevetnek. Röhögnek. Jókat és őszintéket.