A vegyészként végzett Hoffmann a híres svájci Sandoz gyógyszergyár laboratóriumában kezdett kísérletezni egyes növények hatóanyagaival.Egy gomba tanulmányozása során eljutott a lizergsav-dietilamid kombinációjáig. Eredetileg azt remélte tőle, hogy a szer egyénre szabhatóan stimulálja az ember vérkeringését, de 1943 áprilisában, miután véletlenül önmagán próbálta ki az LSD-25-öt, és megtapasztalta a módosult tudatállapot érzését.
Hofmann kezdettől fogva tudta, hogy az LSD nem játékszer, és hogy csak nagy fegyelemmel, ellenőrzés alatt lenne szabad használni. Ő maga is tovább kísérletezett, elsősorban saját magán, 1951-ben pedig Ernst Junger német íróval.
Albert Hofmann 1971-ben ment nyugdíjba a Sandoztól. Ettől kezdve idejét a valóságos utazásoknak, írásainak és előadásainak szentelte, amelyek a filozófia és a vallás iránti fokozódó érdeklődéséről tanúskodtak. Egy kis hegyi faluban élt és szinte utolsó éveiig aktív maradt.
“az utazó drog”
A Lizergsav-dietilamid, azaz a LSD bonyolult szerves vegyület, amelynek hatóanyaga bizonyos gombákéhoz hasonlatos, a XX. század egyik legellentmondásosabb, elátkozott és áldott találmánya volt. Gyógyászati eszköznek indult: az LSD-t legalább tíz évig elsősorban a pszichoanalízisben, skizofrén betegek esetében használták, de fájdalomcsillapítóként is alkalmazták rákbetegeknél. Az 1960-as években azonban az “ellenkultúra” egyik fontos kísérője lett. Az Egyesült Államokban 1966-ban betiltották a szert.
