A szovjet válogatott, elsősorban az Európa-bajnokságok „hőskorszakában”, a kontinenstornák legjobbjai közé tartozott, s 1960-ban aranyéremmel zárta a nemzetközi kalandot. A franciaországi előtti selejtezők során a magyar válogatottat kettős győzelemmel (sokak szerint az akkori politikai helyzet alapján „borítékolhatóan”) kiejtő szovjetek a második körben profitáltak a spanyolok visszalépéséből, s a négyes tornán is a keleti blokk képviselőivel mérkőztek. A csehszlovákokat könnyedén, a jugoszlávokat annál nehezebben gyűrték le, de összességében megérdemelten lettek Európa legjobbjai, s ezt négy évvel később is bizonyították.
Az 1964-es Eb-nek Spanyolország adott otthont, s a szovjetekre ezúttal is nehéz összecsapások vártak. A selejtező páros-mérkőzéseken Olaszországot és Svédországot vereség nélkül búcsúztató Jasinék az elődöntőben Dániát múlták felül 3:0-ra, s bár a döntőben nem bírtak a házigazdákkal, hatalmas küzdelemre kényszerítették Suárezéket. A szovjet futball akkori erejét jelképezte a két évvel későbbi világbajnokságon kivívott elődöntő is; Angliában csak a későbbi ezüstérmes NSZK és az Eusébio-féle Portugália bírt a gyors és korszerű futballt játszó válogatottal. S hogy az 1968-as Eb-n nem kerültek döntőbe, arról egy szimpla pénzfeldobás döntött. A megszakítás nélkül harmadik tornán szereplő szovjetek ugyanis az elődöntőben 0:0-ra végeztek a vendéglátó olaszokkal, s mivel az újrajátszásra nem volt idő, pénzfeldobás döntött a győztes továbblépő kilétéről: a szerencse a később aranyérmet épp újrajátszott döntőt követően nyerő olaszoknak kedvezett.
A mexikói világbajnokságon már egy sok poszton módosult, s egy kicsit meggyengült csapat vett részt, s esett ki a negyeddöntőben. Bár a Szovjetunió a belgiumi tornára is kijutott, sőt, a magyarok legyőzésével döntőt játszhatott, a fináléban az NSZK-tól elszenvedett háromgólos vereség – minden idők legnagyobb különbségű döntője – jelezte, hogy a válogatott kisebb válság elé néz. Még a Dinamo Kijev és a Dinamo Tbiliszi KEK-győzelmei sem feledtethették azt a tényt, hogy az 1972-es Eb és az 1982-es világbajnokság között a csapat nem tudta kiverekedni magát nagyobb tornára.
Megreformálta az orosz válogatottat (empics)
A Lobanovszkij-éra
A spanyolországi vb és az 1984-es kudarccal végződött Eb-selejtezők után a szovjet szövetség újítani kényszerült. Az irányítás a Dinamo Kijev csapatával 1986-ban újfent KEK-et nyerő – az 1975-ben győztes csapat alapjait is ő rakta le – ukrán nemzetiségű Valerij Lobanovszkij kezébe került, s az ősz mester nem habozott: klubcsapatára alapozva megreformálta a válogatottat, s a gyors, olykor kiismerhetetlen, rengeteg futásra épülő játékával meglepte a világot a mexikói világbajnokságon. A csoportmeccsek során a magyar válogatottra máig terjedő következményekkel járó csapás mérő szovjetek az Európa-bajnok franciák ellen is fölényben játszottak a csoportmeccsek során, s az egyenes kiesési szakaszban talán Belgiumot is legyűrték volna, ha a németalföldiek nem élvezik a svéd játékvezető, Fredriksson hathatós támogatását.
A csapat végül a nyolcaddöntőben kiesett, a két évvel későbbi Európa-bajnokságnak viszont a legjobbak közé verekedte magát. Bár a torna előtt az esélyek latolgatásakor a hozzáértők elsősorban a németek és az olaszok összecsapását jósolták a döntőben, a müncheni finálét végül Hollandia és a Szovjetunió vívta. A csoportmeccsek alatt a hollandokat és az angolokat is legyőző szovjetek ugyanis az elődöntőben meglepő magabiztossággal búcsúztatták a megfiatalított olasz együttest, s bár a döntőben nem bírtak a revánsot vevő, a kor legjobb csapatává nemesülő hollandokkal, korszerű játékukkal kivívták a szimpátiát.
A 90-es évek öröksége
Az 1990-es vb kudarca miatt azonban Lobanovszkij távozott, s a politikai változások miatt előbb FÁK (Független Államok Közössége), majd Oroszországként szereplő együttes nem tudta megismételni a korábbi sikereket. Bár az 1992-es Eb-t követően a Pavel Szadirin által irányított orosz csapatban még szerepeltek ukrán játékosok is – így Juran és Onopko – az utánpótlás igencsak elapadt a korábbi társnemzetek önállósodása nyomán.
A Szovjetunió felbomlása után Oroszország már nem tudta megismételni jogelődje sikereit, az 1996-os Európa-bajnokságon jobbára a statiszta szerepét kapta a csoportmérkőzéseken, míg az 1998-as és 2006-os vb-re illetev a 2000-es Eb-re ki sem jutott.
Bár a 2002-es koreai-japán rendezésű világbajnokságon szerepelt, az egyik leggyengébb csoportból (Belgium, Japán és Tunézia volt az ellenfél) sem tudta kiharcolni a továbbjutást, a portugáliai Eb-n pedig az a vigasz jutott az idejekorán, két mérkőzést követően matematikai esélyüket is eljátszó orosz játékosoknak, hogy egyetlen csapatként győzték le a későbbi Európa-bajnok görögöket.
