Egyrészt közeli (szenvedő) tanúi voltak, hogy a franciák nyolc éve véghezvitték az egyedülálló bravúrt, másfelől a statisztikát némiképp árnyalja, hogy a 12 korábbi kontinenstornán csak négy alkalommal szerepelt világbajnoki címvédő. Az ötödik lehetőséget 1984-ben épp az olaszok szalasztották el, ugyanis elbukták az Eb-selejtezőket.
Bár az 1982-es és 2006-os olasz csapat között megannyi párhuzamot megvontak már, egy tény: a jelenlegi csapat a szereplés jogát legalább kivívta. Nem zökkenőmentesen, de végül is magabiztosan. A litvánok elleni nápolyi 1-1 és franciáktól elszenvedett párizsi 1-3 még betudható volt a túlzott vb-ünneplésnek, azt követően viszont az aranykovács Lippit váltó Roberto Donadoni legényei egy alkalommal sem hibáztak, és tíz találkozójukból kilencet nyertek meg. Pedig a vb után Nesta és Totti is kivált az azúrmezes seregből, s a Milan, valamint a Roma csillaga világklasszis a maga posztján.
A világbajnokok egy része visszavonult a válogatottságtól (MTI/EPA)
Donadoni nem vetette el a Lippi által kifőzött receptet. Elődjétől talán annyiban különbözik, hogy ha a helyzet is úgy kívánja, előszeretettel alkalmazza a háromtámadós szisztémát, ám az ősz mesterhez hasonlóan elsősorban a pszichés felkészítésre helyezi a hangsúlyt. Jellemző, ahogy a biztos kijutás tudatában már visszatérésre próbálta csábítani a két önkéntes száműzöttet, de az is önmagáért beszél, ahogy a Del Piero- és Cassano-ügyet kezeli. Ám az olasz csapatban nem a támadószekcióban vannak a „lyukak”.
Végy egy jó kapust!
A jégkorong világára jellemző örökzöld a futballban is megállja a helyét. Nos, ezen a poszton Donadoni nem kell sokat rágódjon, ugyanis még a poszt harmadik számú várományosa, De Sanctis sem nyeretlen kétéves. A kapitány ugyan a 2000-es Eb hőse, az Intert erősítő Toldo előtt sem csukta be a kaput, ám egyre inkább úgy tűnik, hogy a Livorno hálóőre, Amelia lesz a befutó a második helyre, s amennyiben nem jön közbe valami nagy szerencsétlenség, Buffon lesz a vb-címvédő kapusa az Európa-bajnokságon is.
A mindenkori olasz válogatott egyese előtt rendszerint pazar védelem foglalkozik az „elhárítással”. A tengelyben a 2006-os aranylabdás Cannavaro helye megkérdőjelezhetetlen a Realban mutatott hullámzó teljesítmény ellenére, inkább az a kérdés, hogy a palermói Barzagli, az elmúlt idényben a fontos meccseken nem egyszer kiállított Materazzi, vagy a Fiorentina UEFA-kupás menetelése során, no meg a portugálok elleni barátságos meccsen is remeklő Gamberini legyen-e a párja? A szélen Zambrotta kikerülhetetlen tényező, de mivel mindkét oldalon otthonosan érzi magát, így csapattársai előtt is nyitottabb a vetélkedés. Jobb- és balhátvédek is joggal aspirálhatnak a negyedik pozícióra, alighanem a Chiellini, Zaccardo, Grosso hármasból kerül ki a győztes, míg Panucci és Oddo beugrásra kész.
Kié a marsallbot?
A középpályán Totti távozása nagyobb űrt hagyott maga után, mivel a részét a védekezésből is alaposan kivevő Pirlón kívül kevés az „építkező” játékos. Gattuso és Ambrosini határozottan védekező középpályás, az előszeretettel játszatott Perrotta sem a nagy passzok – inkább a kapu előtti hirtelen feltűnést követő találatok – embere, míg De Rossi távoli lövéseivel római elődjét idézi, játékintelligenciája azonban elmarad a „farkasvezérétől”. A középpályára a szintén római Aquilani ugyan további fantáziát csempészhet, csakhogy a fiatal támadó középpályás a szezon második felében többször is sérüléssel bajlódott, s egyelőre klubjában is kiegyensúlyozatlan. A firenzei Montolivo tehetséges, de inkább a nem is olyan távoli jövő nagyon jó játékosa, jelenleg még talán kevés ahhoz, hogy egy nagy tornán ő irányítsa a válogatottat.
Visszahívások
Nem véletlen, hogy a Juventus színiben az állandóságot képviselő Camoranesit az utazók közé jelölte Donadoni, aki Cassano esetleges reaktiválásával tovább erősítheti a csapatrészt, hisz a Bariban született fenegyerek régebben a Romában is igazolta, hogy egy sorral hátrébb is jól érzi magát. A játékos legújabb, immár Sampdoria-mezben elkövetett fegyelmezetlensége után ugyan a teljes olasz futballtársadalom a „fejét követelte”, Donadoni kivárt a véleményével, majd jelezte, hogy ad a tavasszal már-már régi önmagát idéző klasszisnak egy esélyt. A 2004-ben az olaszok legjobbjaként szereplő Cassano tényleg nagy hasznára lehet a válogatottnak, de azzal a szakvezető is tisztában van, hogy szerepeltetése, sőt utaztatása – öltözői hangulat – is kétélű fegyver.
A Cassano-saga még távolról sem eldöntött, ám annál inkább körvonalazódik Del Piero sorsa. A közvélemény, sőt, az egykori kapitányok – Sacchi és Lippi – is csapatba követelték a torinói szekeret olykor egyedül toló Alexet, s bár Donadoni kivárt a megerősítéssel, később foghegyről odavetette, hogy a torinói természetesen utazik. Ahogy Cassano esetleges szereplésére inkább a középpálya szélén van esély, Del Pieróra valószínű a csatársorban számítana főnöke: aki alighanem azzal már messzemenően elégedett lenne, ha a 33 esztendős csatár megismételné a 2006-os vb-elődöntőben cserepadról belépve mutatott teljesítményét.
Csatárposzton nincs hiány
A támadók között a tavaszt kirobbanóan végigfutballozó Tonié az elsőbbség. A Bayern támadója csak az UEFA-kupa negyeddöntőjével bezárólag tíz gólt szerzett, de a német bajnokságban és az olasz válogatottban is ontotta a gólokat. Fejjel-lábbal, jobbal vagy ballal: Toninak mindegy, ha megfelelő mögötte a „kiszolgáló személyzet”. Az expalermói szerepeltetése ugyanakkor markáns szélsőjátékot igényel, s ez a szélen is otthonosan mozgó támadókat (Del Piero, Cassano, Di Natale, Quagliarella) előnybe juttatja a klasszikus centerekkel és „lesipuskásokkal” szemben (Borriello, Iaquinta, Gilardino, Lucarelli, avagy a szolgálatait ismét felajánló Inzaghi). A sok remek csatárnak a fele otthon marad – a jelenlegi állás szerint Toni mellett Di Natale, Quagliarella és Del Piero utazik, míg a müncheni „bomber” alternatívája bizonyára a tavaszt konstans formában teljesítő Iaquinta lesz.
Az út a megálmodott siker felé még egy, az olaszhoz fogható kaliberű csapat számára sem ígérkezik gondtalan diadalmenetnek. A legnehezebb csoportban a helyzet olyan, hogy a világbajnokok akár mindhárom ellenfelüket legyőzhetik, de úgy is járhatnak, mint Contiék 26 éve: a kiemelkedő sikerkorszakot a pironkodásé váltotta fel.
