Élet-Stílus

Vasárnap rajtol a magyaros Dakar

Vasárnaptól egy héten át a világ legjobb pilótáinak részvételével magyarországi és romániai terepeken bonyolítják le az elmaradt sivatagi show-t helettesítő Közép-Európa-ralit, amely a tereprali Dakar-széria első versenye lesz.

Vasárnaptól egy héten át Magyarországra figyel a világ, lévén elstartol az úgynevezett Dakar-pótló Közép-Európa-rali, amelyen összesen 132 motor és quad, 97 autó, valamint 39 kamion indul, a verseny teljes távja 2671 kilométer, ebből 1097 kilométer a mért szakasz. Magyarországról összesen 11 autó, 6 quad és motor, továbbá 4 kamion próbál majd szerencsét.

Újhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára elmondta, hogy a kormány 200 ezer eurós (több mint ötvenmillió forint) költségvetési támogatásban részesíti a viadalt, amelyre – tette hozzá – 240 nemzetközi sajtóakkreditáció érkezett, továbbá 160 televíziós csatorna közvetít majd a magyarországi terepralis versenyről.

Hősök teréréről rajtol a viadal (MTI)

Hősök teréréről rajtol a viadal (MTI)

Etienne Lavigne, a Dakar-rali versenyigazgatója elmondta, hogy a világ legjobb és legismertebb versenyzői jöttek el a versenyre és szinte az összes gyári csapat is megméri tudását a viadalon. És valóban: itt lesz például a Dakar-ralin összesen kilenc (!) alkalommal – háromszor autóval, hatszor motorral – győztes francia Stéphane Peterhansel, a viadal talán legnagyobb esélyesének számító spanyol Carlos Sainz és a dél-afrikai Ginie de Villiers. A motorosoknál a Dakaron kétszer is diadalmaskodó francia Cyril Despres és a spanyol Marc Coma csatája várható.

„Ennek a versenynek most nem sok köze lesz a klasszikus sivatagi pályákhoz, hiszen homok egyáltalán nincs, viszont a két lőtér, illetve a román szakaszok azért nagy feladat elé állítanak mindenkit. A magyar mezőnynek talán egy picit több esélye van most itt egy-egy kiemelkedő eredményre, hiszen ezeknek a pályáknak egy jelentős részén már évek óta versenyzünk” – így Kis Sándor, aki Czeglédi Péterrel és Nissannal áll rajthoz.

Ugyanakkor Kissel ellentétben – a szintén Nisannal versenyző – Palik László nem hisz a hazai pálya előnyében. „Természetesen az a célunk, hogy minél jobb eredményt érjünk el, ámbátor muszáj belátni, a gyári csapatok más színvonalat képviselnek. Rengeteget versenyeznek egy évben, úgyhogy nem hiszem, hogy különösebb gondot okozna nekik alkalmazkodni a magyar terepviszonyokhoz, ráadásul teszteltek is itt” – mondta Palik.

Stephane Peterhansel  alaposan felkészült a versenyre (MTI)

Stephane Peterhansel alaposan felkészült a versenyre (MTI)

A Közép-európai-ralit óriási érdeklődés előzi meg, hiszen az év elejére tervezett Dakar-ralit a terrorfenyegetés miatt nem tudták megrendezni, a hagyományos sivatagi show-ra készülő pilóták, kísérőik, a gyártók így hoppon maradtak, viszont a technika elkészült, felhasználásra várt. Ezért fogadták kitörő lelkesedéssel az ötletet, miszerint magyar és erdélyi útvonalakon megrendezik a Dakart pótló versengést.

Az egyik legnagyobb sztár, a kilencszeres Dakar-győztes Peterhansel Magyarországon is győzelemre tör. Mint mondta, nagyon várja a versenyt, amely egészen más lesz, mint a Dakar, ugyanakkor nagyon izgalmasnak és nehéznek tartja a pályát. A nagy esélyes Sainz is egyetértően bólogatott, és megjegyezte, csapata és ő is mindent megtesz, hogy megnyerje a versenyt.

Ebből is látszik, nem akármilyen viadal lesz ez…

A tervezett útvonal:
április 20.: Budapest-Nagybánya – 531 km, 63 km (gyorsasági)
április 21.: Nagybánya-Nagybánya – 292, 152
április 22.: Nagybánya-Debrecen – 437, 152
április 23.: Debrecen-Veszprém – 580, 150
április 24.: Veszprém-Veszprém – 317, 210
április 25.: Veszprém-Veszprém – 317, 210
április 26.: Veszprém-Balatonfüred – 197, 42

A magyar résztvevők, autósok:
Szalay Balázs, Tóth György (Opel)
Kis Sándor, Czeglédi Péter (Nissan)
Ács László, Bagics Róbert (Nissan)
Kristóf Márton, Simon Péter (Nissan)
Fazekas Károly, Csató Attila (BMW)
Liszi László, Fenesi József (Mitsubishi)
Varga Imre Tamás, Pocseg Sttila (Nissan)
Palik László, Darázsi Gábor (Nissan)
Murczin Zsolt, Hujber Imre (Mitsubishi)
Gál István, Oroszlán Tibor (Proto)
Gábor Attila, Bacsa István (Nissan)

Motorosok:
Nagy Péter (KTM)
Hermann Henrik (KTM)
Szilvási Péter (Yamaha)

Quad:
Németh Norbert (Bombardier)
Szabó László (Bombardier)
Mészöly Tamás (Polaris)

Kamionok:
Kovács Miklós, Tóth Tamás, Sipos tamás (Scania)
Darázsi Zsolt, Bahor Bea, Kis Róbert (MAN)
Szobi Balázs, Jobbágy Ákos, Kohler Zoltán (MAN)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik