Élet-Stílus

Értékes egyiptomi leleteket tártak fel

Egy egyiptomi uralkodónő szobrára bukkantak a régészek. A kitűnő állapotban fennmaradt, 3,6 méter magas szobor III. Amenhotep legkedveltebb és egyben legbefolyásosabb feleségét, Tijét ábrázolja.


A szoborra Luxorban, egy másik, ámde sokkal nagyobb szobor lábánál találtak rá, amely magát a fáraót, III. Amenhotepet ábrázolja. A fáraó uralkodása alatt (kb. i.e. 1390 és 1350) az Egyiptomi Birodalom virágkorát élte. Az ő nevéhez fűződik a luxori valamint a karnaki templomkomplexum építése. Tije III. Amenhotep legkedveltebb felesége volt, és jelentős befolyással bírt az uralkodóra.

Kutatók már korábban is tudták, hogy az ókori egyiptomi 18. dinasztiában, amelynek III. Amenhotep is tagja volt, a nőknek jelentős befolyásuk volt az uralkodókra. A most talált szobor is megerősíti ezt az elképzelést. „A fáraónő most feltárt szobra azt jelzi, hogy Tijének nagyon fontos szerepe volt az uralkodó életében, ezért kerülhetett a szobra a templomba, a fáraó kolosszusához” – nyilatkozta a médiának Hourig Sourouzian régész, a 2000-ben kezdődött feltárás vezetője. Más alkotásoknál is gyakran ábrázolták Tijét a fáraó jobb lábánál, míg az uralkodó anyját, Mutemwiyát a bal lábánál.

Fotó: National Geographic News

Fotó: National Geographic News

A luxori templomkomplexum a maga mintegy 700 méter hosszával az ókori Egyiptom legnagyobb ilyen jellegű épülete volt. A 2000-ben indult ásatások célja, hogy feltárják az elpusztult épület további maradványait. A templomban eredetileg hat III. Amenhotepet ábrázoló szobor állt. Tije szobra az egyik ilyen máig fennmaradt kolosszus lábánál feküdt eltemetve, amikor rátaláltak a régészek.

A területet i. sz. 1. században földrengés rázta meg, és jelentős kárt okozott az épületben. A templom maradványainak nagy részét később elhordták a környéken zajló építkezésekhez. Ezért egy épen maradt szobor felbukkanásához ma nagy szerencse kell.

„A III. Amenhotepet ábrázoló kolosszus erősen megsérült. Ezért nagyon meglepő volt, hogy a lábánál lévő Tije szoborra épen találtunk rá” – tette hozzá Sourouzian a National Geographic Newsnak adott interjújában.

Közel 30 évig uralkodott

A kutatók ezen kívül még feltártak két, a fáraót ábrázoló szfinxet, valamint tíz gránitszobrot, amelyek Sekhmetet, a háború és a gyógyulás oroszlánfejű istennőjét mutatják be, aki a fáraók védelmezője is volt. 2000 óta összesen 84 Sekhmet szobrot találtak a régészek. „Azért születhetett ennyi alkotás az istennőről, mert III. Amenhotep igen hosszú ideig uralkodott, és idővel valószínűleg megrendült az egészsége, ezért szüksége volt az égiek védelmére” – mondta Zahi Hawass, az egyiptomi régészeti hatóság, a Supreme Council of Antiquities vezetője, a National Geographic Society tagja.

Fotó: National Geographic News

Fotó: National Geographic News

III. Amenhotep uralkodását az ókori Egyiptom aranykorának is nevezik. Kiterjedt diplomáciai kapcsolatot tartott fenn a környező államokkal, uralkodása alatt virágzott a kereskedelem és a kultúra. Ez utóbbiról tanúskodnak a hatalmas építkezések is.

A régészek célja, hogy a megtalált darabokból, amennyire lehet, újra felépítsék a templomot. A legutóbbi ásatási szezon eredményeként sikerült újra felállítani az egyik 7,5 méter magas kolosszust. „A legtöbb ókori templomnak a falai vagy az oszlopai maradtak fenn, de elpusztultak a díszítő elemek, a szobrok. Itt épp fordított a helyzet, magából az épületből alig maradt fenn valami, hiszen elpusztultak a falak, a lépcsők és az oszlopsorok, viszont megmaradtak a szobrok” – tette hozzá Sourouzian.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik