Élet-Stílus

Elszámította magát a Vodafone

Árat emel a Vodafone, miután felismerte, hogy eddig túl olcsón adta a mobilinternetet.

Talán attól tart a Vodafone Magyarország Zrt., hogy a potenciális ügyfelek áprilisi tréfának vennék a mobilinternetes előfizetés 20 százalékos drágítását, ezért – elég szokatlan módon – április 2-ától lépteti életbe az új árakat. A cég nagy gondot fordított arra, hogy az „emelés” szó ne szerepeljen a hivatalos kommunikációjában, a tarifa a megfogalmazása szerint „változik”, és e változás is csak mellékesen szerepel a közleményében. Az óvatosság érthető: a távközlésben az elmúlt években folyamatos csökkentek az árak, különösen ami a legélesebb versenyt hozó mobil szegmenst illeti. Így fennáll a veszélye, hogy a szolgáltató lépését az ügyfelek barátságtalannak találják majd.

Nagy dobás

A Vodafone tavaly júniusban dobta piacra a – bizonyos kötöttségekkel – korlátlan adatforgalmat biztosító, s ebből a szempontból máig egyedülálló mobilinternetes előfizetését. A csomag árát havi bruttó 5 ezer forintban határozták meg, kétéves hűségidőszak vállalása mellett. Most ez emelkedik 6 ezerre, de csak az új előfizetők esetében, a régiek természetesen maradnak az 5 ezer forintos kontraktusokban. „A Vodafone deklarált politikája, hogy a szolgáltatás minőségében, és nem árban versenyez. Mindemellett jelenlegi áraink így is megfelelnek a piac elvárásainak, sőt, az új előfizetőknek szóló 6 ezres tarifa is teljes mértékben versenyképes” – indokolta meg a lépést lapunknak a cég.

Ez alapján úgy tűnik, a bevezetésnél rosszul állították be a csomag árát. A cég további információkat ez ügyben nem adott, ám a sorok között olvasva az derül ki, hogy a mobilnetet valószínűleg már kezdettől fogva nagyobb profittal is sikeresen tudták volna értékesíteni, s miután ez világossá vált, erről a továbbiakban már nem akartak lemondani. A termék a HP-tól 2007 januárjában érkezett Beck György vezérigazgató egyik első „nagy dobása” volt. A kimondottan alacsony, könnyen megjegyezhető, jól kommunikálható, sőt még a vezetékes széles sávval is versenyképes 5 ezer forintra ő bólintott rá. Ám a szolgáltatás annyira bejött, hogy valószínűleg még a Vodafone kezdeti várakozásait is felülmúlta.

Túl jó?

Pontos előfizetői számot a cég nem közöl, s egyelőre a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál (NHH) sincs ilyen adat. „Bízunk benne, hogy a jövőben a mobilpiacon külön is be tudjuk majd mutatni az internetezők előfizetői számait; az érintettek között már folyik a párbeszéd erről a lehetőségről” – mondta lapunknak Márton György, az NHH szóvivője. A mobilcégek ugyanis a forgalomban lévő SIM kártyák számát önkéntes alapon jelentik havonta a hatóságnak. Kötelezővé tenni ezt nem lehet, és egyelőre még nem sikerült abban megállapodni, pontosan melyik kártya számít internet-előfizetésnek. Tisztázni kell egyebek között, hogy a mobiltelefonban lévő SIM kártyákon keresztül netezőket miként különböztetik meg a csak telefonálóktól, vagy a csak internetezésre használt, telefonhoz nem is kapcsolódó kártyák használóitól.

Mindenesetre az NHH egy tavaly nyári felmérése országosan már 150 ezer fölé helyezte a mobilon netezők számát, s a piac e szegmense vélhetően gyorsan bővül. Február közepén a Vodafone 38 százalékra becsülte a saját mobilinternet-piaci részesedését. Ezt ugyan a riválisok megkérdőjelezték, ám annyi azért valószínű, hogy a cég jól teljesít a kérdéses szegmensben. Mindezek figyelembevételével felmerül: a szörfölők annyira „rákkattantak” a korlátlan letöltési lehetőségre, hogy a legforgalmasabb helyeken a kapacitásproblémák fenyegetnek, a netezés lelassulása pedig rombolná a minőségbe vetett bizalmat. Ezért is érdemes lehet kissé magasabbra helyezni a havi díjat. Ez így már kevésbé versenyképes ugyan a legjobb vezetékes ajánlatokkal, ám még mindig elég vonzó lehet ahhoz, hogy a cég piacszerzését érdemben ne lassítsa, viszont a profitot emelje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik