Az aranylabdás futballista combsérülés miatt mondta le a szereplését a válogatottban. Kaká szerda este, a Sampdoria ellen elveszített hazai bajnokin (1-2) dőlt ki a sorból.
„Jelenlegi állapotomban sajnos nem tudom vállalni a játékot svédek elleni a felkészülési találkozón. Izomsérülést szenvedtem, egyelőre nem tudom, mikor térhetek vissza a pályára” – magyarázta a 25 éves klasszis. „Természetesen mindent megteszek azért, hogy olyan hamar felépüljek, amilyen gyorsan csak lehetséges. Fizikoterápiás kezelésen veszek részt, emellett úszok, kerülöm az olyan mozdulatokat, melyek komolyabban igénybe veszik a sérült izmot” – engedett bepillantást a rehabilitációba az AC Milan karmestere.

Kaká a partvonalon túl… (Getty)
Kaká mellett egyébiránt Ronaldinho sem szerepel majd a svédek ellen, a Barcelona játékosának ugyanis nem postázott meghívót Dunga, Brazília szövetségi kapitánya. A svéd és a brazil válogatott londoni Emirates Stadionban csap össze, emléket állítva ezzel az 1958-as vb-döntőnek. A selecao a fináléban varázslatos játékkal, a fiatal Pelé és Vava duplájával és Zagallo góljával (a svédektől Nils Liedholm és Agne Simonsson volt eredményes) 5-2-re legyőzte a házigazda skandinávokat.
