Élet-Stílus

Gigászok csatája Manchesterben és Londonban

Ha nem is sorsdöntő, a bajnoki cím szempontjából felettébb fontos hétvége előtt állnak az angol élcsapatok: a listavezető Manchester United a negyedik Liverpoolt fogadja, míg a második Arsenal a harmadik Chelsea vendége lesz vasárnap.

A Manchester United kedvező előjelekkel várja a soron következő rangadót. Azon túl, hogy a Premier League-ben a Liverpoollal szembeni összesített (17 győzelem, 7 vereség, 7 vereség) és a hazai (8 győzelem, 3 vereség, 4 döntetlen) mérlege is jobb, legutóbb az Old Traffordon, valamint ebben a bajnokságban idegenben is legyőzte a „vörösöket” – sőt, ezen a két találkozón még gólt sem kapott (2-0, 1-0). Ráadásul a MU remek formában van, utóbbi négy bajnokiját megnyerte, nem is akárhogy: 11 rúgott góljára csak eggyel feleltek az ellenfelei.

„Amennyiben úgy játszunk, ahogy tudunk, bárki elleni győzelmi reményekkel lépünk pályára – magyarázta Sir Alex Ferguson, a MU menedzsere. – Remélem, folytatódik a jó sorozatunk, vagyis a Liverpool ellen is megszerezzük a három pontot. Kétségkívül nagy mérkőzés előtt állunk, ez az a rangadó, amelyet egyetlen játékos sem akar kihagyni.” No persze van olyan labdarúgó, aki mégis kénytelen lesz elmulasztani a mérkőzést. A hazaiaknál Rio Ferdinand sérülés miatt nem szerepelhet (a válogatott védő helyett Gerard Pique kezdhet), ugyanakkor Edwin Van der Sar felépült, így a holland visszatérhet a manchesteriek kapujába.

Sok múlik Cristiano Ronaldo teljesítményén (AP)

Sok múlik Cristiano Ronaldo teljesítményén (AP)

Rafa Benítez munkáját nem hátráltatják újabb sérülések, ezért a Liverpool spanyol szakvezetője várhatóan azt a csapatot küldi majd pályára, amelyik egy hete legyőzte a Readinget (2-1). Benítez a rangadót felvezető nyilatkozatában leszögezte, nem készülnek külön a pazar formában lévő, a MU-t a szezonban 37 találkozón 33 góllal (!) segítő portugál Cristiano Ronaldóból.

„A Manchester Unitedben ott van még Wayne Rooney, Ryan Giggs és Paul Scholes is, nem beszélve a többiekről. Ha csak Ronaldo megállítására koncentrálnánk, bajba kerülnénk. Egyébként Ronaldo tényleg remek formában van, akárcsak nálunk Fernando Torres. Rá is érdemes lesz figyelni…” – jegyezte meg a Liverpool edzője. S ha már szóba hozta a spanyol támadót, illik megemlíteni, hogy ő 36 mérkőzésen 27-szer talált az ellenfelek kapujába, így akár Ronaldo és Torres csatájaként is beharangozható a manchesteri csúcsrangadó.

Vasárnap Londonban is gigászok csapnak össze, a harmadik helyen álló Chelsea a városi rivális Arsenal gárdáját fogadja a Stamford Bridge-en, s esetleges győzelmével meg is előzheti a jelenleg második „ágyúsokat”.

„Keményen megdolgoztunk azért, hogy ilyen jó pozícióba kerülessünk. Elégedett vagyok a csapatom formájával, az utóbbi időszakban jó futballal rukkoltunk ki és sok gólt szereztünk. Büszke vagyok a játékosaimra, és optimistán várom a vasárnapi találkozót” – így Avram Grant, a hazaiak edzője. A statisztika egyébiránt nem a Chelsea mellett szól, a „kékek” ugyanis 5 győzelem és 11 döntetlen mellett 15-ször kikaptak az Arsenaltól a Premier League-ben, és az otthoni mérkőzések tekintetében is rosszabb a mérlegük: 4 győzelem, 6 döntetlen, 5 vereség.

A nagy csata Londonban is garantált (Getty)

A nagy csata Londonban is garantált (Getty)

„Ez a hétvége döntő lehet a bajnoki cím szempontjából, éppen ezért a játékosokat nem kell külön motiválni, mi is elszántan készülünk. A Chelsea elleni rangadó olyan mérkőzés lesz, amelyen a játék minősége hátérbe szorul, kizárólag a győzelem megszerzése a fontos!” – adta ki a jelszót az Arsenal francia menedzsere, Arsene Wenger A Chelsea-nél Petr Cech szereplése kérdéses, amennyiben nem jön rendbe a bokasérülése, úgy Carlo Cudicini ezúttal is áll a kapuba. Átellenben Tomas Rosicky és Abou Diaby sérülés miatt viszont biztosan kihagyja a rangadót.

Nyert a Newcastle!

Mark Viduka és Michael Owen góljaival a Newcastle United 2-0-ra legyőzte a vendég Fulham együttesét. A „szárkák” 13 nyeretlenül megvívott meccs után tudtak újra nyerni. Érdekes, hogy ezt megelőző utolsó diadaluk alkalmával, 2007. december 15-én szintén a Fulhamet verték. Idevág, hogy Kevin Keegan januári visszatérését követően először örülhetett győzelemnek, az 57 éves menedzser 10 találkozó óta várt arra, hogy az ellenfél edzője gratuláljon neki…


Premier League, 31. forduló:

Newcastle United-Fulham 2-0 (1-0)
Gól: Viduka (6.), Owen (83.)

Aston Villa-Sunderland 0-1 (0-0)
Gól: Chopra (83.)

Blackburn Rovers-Wigan Athletic 3-1 (2-1)
Gól: Santa Cruz (11., 63.), Roberts (45.), ill.King (17., 11-esből)
Kiállítva: Samba (16.), illetve Palacios (69.)

Bolton Wanderers-Manchester City 0-0

Middlesbrough-Derby County 1-0 (1-0)
Gól: Sanli (32.)

Reading-Birmingham City 2-1 (1-0)
Gól: Bikey (31., 79.), illetve Zarate (64.)

Tottenham Hotspur-Portsmouth 2-0 (0-0)
Gól: Bent (80.), O’Hara (82.)

Everton-West Ham United 1-1 (1-0)
Gól: Yakubu (8.), illetve Ashton (68.)

Vasárnapi program:
Manchester United-Liverpool, 14:30
Chelsea-Arsenal, 17:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik