A 2-1-es hazai győzelmet hozó Eintracht Frankfurt-Energie Cottbus bajnoki találkozó minden bizonnyal kiemelt szerepet kap majd a szilveszteri bakiparádéban – köszönhetően a két kapus, Oka Nikolov és Gerhard Tremmel elképesztő hibájának.
A gól nélküli első félidő után a 48. percben a vendégek jutottak vezetéshez, a gólszerző Timo Rost volt, de Nikolov nélkül aligha jöhetett volna össze ez a találat. A 29 éves középpályás mintegy 30 méterről küldte kapura a labdát, amely lepattant a hálóőr előtt, alaposan meglepve őt ezzel. Nikolov beleért a lövésbe, de a labda túljutott rajta és a kapu közepébe gurult.

A Bayern-verő Cottbus nem bírt a Frankfurttal (dpa)
Bő tíz perccel később egyenlített a hazai csapat, Martin Fenin és Caio játszott össze, majd utóbbi 18 méterről a kapu bal oldalába bombázott. A cottbusi portás, egy hete a Bayern ellen remeklő Tremmel ezért aliga hibáztatható, a második, egyben győzelmet érő frankfurti gólban viszont nyakig benne volt.
A 65. percben Marco Russ 11 méterről próbálkozott, Tremmel védhetett volna, ehelyett a bal kapufára ügyetlenkedte a labdát, amely aztán a gólvonal mögé került. Russ gólja után átnyargalt az egész pályán és Nikolov kapus nyakába ugrott…
A legutóbbi három bajnokiján hét pontot szerző Frankfurt hatodik a tabellán, a Cottbus pedig a 15., s csak jobb gólkülönbségével előzi meg a mögötte, már kieső helyen álló, de egy meccsel kevesebbet játszott Arminia Bielefeldet. A 25. forduló többi találkozóját szombaton és vasárnap rendezik.
Bundesliga, 25. forduló:
Eintracht Frankfurt-Energie Cottbus 2-1 (0-0)
Gól: Caio (59.), Russ (65.), ill. Rost (48.)
Szombati program:
Bayern München-Bayer Leverkusen, 15:30
VfL Wolfsburg-Hamburger SV, 15:30
1. FC Nürnberg-VfL Bochum, 15:30
MSV Duisburg-Hannover 96, 15:30
Borussia Dortmund-Karlsruhe, 15:30
VfB Stuttgart-Hansa Rostock, 15:30
Vasárnapi program:
Hertha BSC-Schalke 04, 17:00
Arminia Bielefeld-Werder Bremen, 17:00
