A La Gazzetta dello Sport kedden arról számolt be, hogy a John Joseph Fisher vezette konzorcium a 250 milliós ajánlat mellett egy új, saját stadion építésének tervét is latba veti, hogy meggyőzze a jelenlegi tulajdonost, Franco Sensit.
A Roma ugyan vasárnapi hivatalos közleményében azt állította, hogy „egyelőre még nem kaptunk ajánlatot az AS Roma tőzsdén jegyzett részvénycsomagjára”, ám egyre több jel utal arra, hogy a Compagnia Italpetroliért – a Sensi família a fent nevezett holding segítségével irányítja a klubot – immár komolyan érdeklődnek.

Kelendő portéka. Roma-kellékek egy ajándékboltban (AFP)
Tény, hogy a Sensi-birodalom élt már meg szebb napokat: a holding átszervezés előtt áll, s mintegy 370 milliós tartozása van, javarészt az Unicredit felé.
Az egyesülettel már korábban is kokettáló Casey Wasserman által csupán képviselt amerikaiak ráadásul nagyvonalúan átengednék a kezdeményezést, hisz előre jelezték, hogy tulajdonosváltás esetén a Roma élén 1993 óta álló Franco Sensi maradhatna a tág jogkört biztosító tiszteletbeli elnök pozíciójában.
Állítólag, a Forbes szerint mintegy másfél milliárd dolláros magánvagyonnal rendelkező, 46 esztendős Fisher állt a tavaly júliusi felvásárlási terv mögött is; bár akkor még úgy tűnt, Wasserman a vevő (a Wasserman Media Group elsősorban a tengerentúlon aktív, s ami nem utolsó szempont, a sportközvetítések piacán az egyik legtapasztaltabb szereplő).

Római múlt és jelen (AFP)
Az amerikaiak feltett szándéka, hogy a római klubot a kötelező pénzügyi konszolidációt követően Európa egyik legsikeresebb egyesületévé fejlesszék, s ebben nem csupán a hagyományos eszközökre – saját stadion építése, a merchandising-termékek felfuttatása, a megerősített kerettel egyenesen arányos sportsikerek – hagyatkoznának, hanem a közismerten nagy létszámú amerikai olasz közösség futballimádatára is. Azaz a Roma mérkőzéseinek amerikai sugárzására.
Amennyiben a jelenleg a „puhatolózási fázisban” lévő tulajdonosváltás megvalósul, az Oakland Athletics baseballcsapatot, s a San Josè Earthquakes futballgárdát is működtető Fisher lehet a harmadik olyan amerikai, aki az európai labdarúgásban befektetőként egy nagy volumenű klubnál megjelenik – a Manchesterben regnáló Glazerek és Liverpoolban feltűnő Gillet és Hicks duó mellett.
