A Harry Potter és a halálos ereklyék című regényből születő fantasyfilm producerei várhatóan csütörtökön jelentik be, hogy a moziváltozat két részben kerül majd a nézők elé. Az első bemutatóját 2010 novemberére időzítették, míg a történet befejezését 2011 májusában láthatja a közönség.
“Pusztán művészi szempontok döntöttek. Más könyvektől eltérően ebből a könyvről semmit sem lehet kihagyni” – állította a Timesnak nyilatkozva David Heyman producer.
A hatodik, Harry Potter és a félvér herceg című epizód forgatása szeptember óta folyik. A címszerepet alakító Daniel Radcliffe szerint ez lesz mind közül a legmurisabb.
A Potter-széria eddig mintegy 4,5 milliárd dollárt (755 milliárd forint) kasszírozott a jegypénztáraknál.