Kiütötték Hajnalékat
A Bundesliga magyaros csapatai számára nem sok babér termett a hétvégi fordulóban. Egyedül az a Hertha BSC szerzett pontokat a Dortmund otthonában, amelyben Dárdai Pál sérülése miatt a kispadon sem kapott helyet. A fővárosiak 31 pontjukkal 11. helyen állnak, mindössze egy egységgel lemaradva Huszti Szabolcsék mögött.
A magyar válogatott középpályás és a Hannover 96 a 23. fordulóban a Leverkusen otthonában volt hivatalos, de még csak a pontszerzésre sem volt esélye. Husztiék támadásaiból hiányzott az átütő erő, a gyógyszergyáriak 9 perc alatt két látványos góllal eldöntötték a találkozót. A magyar játékost a 67. percben lecserélte az edzője. A vereség azért is fájó, mert a nemzetközi szereplést érő helyekről álmodozó hannoveriek egyre inkább leszakadnak a riválisoktól.
A Karlsruhe ilyen szempontból jelenleg sokkal jobban áll. Hajnal Tamásék ugyan kikaptak a Bayerntől, de őrzik a hatodik helyüket, és mindössze két egységnyi a lemaradásuk a jelenleg UEFA-s helyen tanyázó Schalkével szemben. A bajorok hétközben a Juhász Rolanddal felálló Anderlechtet ütötték ki a második számú európai kupasorozatban, három nappal később pedig az újonc KSC-t oktatták.

Kloséék ellen esélye sem volt a KSC-nek (Sport1)
Mint idén oly sokszor ismét Franck Ribéry volt a Bayern vezére, a nyáron érkezett francia játékos egy álomszép góllal koronázta meg a teljesítményét. Hajnal végig a pályán maradt, és csapata egyik legjobbja volt, de utólag ő is elismerte a sportnapilapnak adott interjúban, hogy sokkal jobban futballoztak a bajorok.
A német másodosztályú bajnokságban Lőw Zsolt csapata, a Hoffenheim a Paderborn együttesét verte hazai pályán 1-0-ra. A magyar védő végigjátszotta a találkozót. Torghelle Sándor eltiltása miatt nem játszhatott a Wiesbaden elleni bajnokin. A kiesés ellen küzdő csapata kétgólos előnyt szórakozott el, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a következő szezonban egy osztállyal lejjebb folytatja, már csak azért is, mert a Jena december óta képtelen nyerni.
Dzsudzsákék meccse elmaradt
A holland bajnokságban csonka fordulót rendeztek a rendőrök sztrájkja miatt. Dzsudzsák Balázsék vasárnapi mérkőzését is elhalasztották. Egyelőre nem tudni, hogy a PSV Eindhoven mikor pótolhatja be az egyik legnagyobb rivális, az Ajax Amsterdam elleni bajnokit. A magyar középpályás csapata jelenleg hat ponttal vezeti a tabellát az amszterdamiak előtt.
Az olasz másodosztályban ezúttal csereként kaptak lehetőséget a magyar légiósok. Hosszú szünet után játszhatott az Avellinóban Kenesei Krisztián, de a rutinos támadó a cserepadról érkezve sem tudta megfordítani a Piacenza elleni 1-0-ra elveszített bajnokit. Csapata az Avellino a 22 csapatos pontvadászat 20 helyén áll.

Dzsudzsákék derbije elmaradt (Pics United)
Feczesin Róbert is csak a hajrában kapott bő negyedórát a Cesena ellen. A Brescia már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a tökutolsó rivális ellen. A hajrában már nyugodtan megtehette a Brescia trénere, hogy a ritkábban szereplő játékosokat küldte a pályára. Vass Ádám kisebb sérülése miatt kihagyta a fordulót.
A második félidőben cserélte be Filkor Attilát is a Grosseto trénere. A magyar játékos a 66. percben érkezett a pályára, amikor a csapata 2-1-re vezetett a Bari ellen. A vendégek nem sokkal később megszerezték az egyenlítő találatot, ami egyben a végeredmény is volt. Rajczi Péter a Pisa kispadján sem kapott helyet, és a klubja az Ascoli otthonában egygólos vereséget szenvedett.
A tabella élén az Albinoneffe váltotta a Bolognát, a „magyaros” csapatok közül a Brescia áll a legjobban – jelenleg az ötödik -, és csak négypontos a lemaradása az éllovassal szemben.
Javítottak Juhászék
Juhász Rolandék óriási pofonba szaladtak bele csütörtökön az UEFA-kupában, ez azonban nem látszott meg az Anderlecht teljesítményén a Charleroi elleni belga bajnokin. A magyar védő és társai ezúttal sokkal jobban végezték a dolgukat, idegenben gólt sem kaptak, elől pedig a támadók kétszer is eredményesek voltak. Az Anderlecht győzelmével feljött a negyedik helyre.
A Racing Strassbourg együttese drámai meccsen kapott ki 3-2-re a Metztől a francia élvonalban. Szélesi Zoltán a hazaiaknál végigjátszotta a mérkőzést. Sokáig úgy tűnt, hogy a csapata döntetlenre mentheti a találkozót, a vendégek azonban a hajrában belőtték a győztes találatot. A Strassbourg a vereség ellenére megőrizte a 14. helyét.
Gera és Ferenczi az elődöntőben
Akárcsak az angol élvonalban, a másodosztályban is csonka fordulót rendeztek az FA-kupa küzdelmei miatt. A két nagyágyú – a Chelsea és a Manchester United – is kipottyant, két magyaros csapat viszont ott lesz az elődöntőben.
A Barnsley Ferenczivel a kezdőben 1-0-ra verte a szupersztárokkal telitűzdelt Chelseat. A magyar játékos az első félidőben egy szép kapufával riogatta a londoniak szurkolóit, és a döntő találatot érő támadás is tőle indult. Az utolsó fél órában szinte felbillent a pálya, a Chelsea azonban képtelen volt bevenni a Barnsley kapuját.
Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion a harmadik vonalban érdekelt Bristol Rovers elleni negyeddöntőt négy góllal megnyerte. A magyar középpályás a 69. percben csereként lépett pályára.

Népünnepély a Barnsley bravúrját követően (AFP)
CHAMPIONSHIP TABELLA
Championship tabella
1. Bristol City 66 pont (Vaskó)
…
3. Watford 62 (Priskin, kölcsönben a Prestonban)
4. West Brom 61 (Gera)
…
7. Plymouth 55 (Halmosi, Tímár)
…
10. Burnley 52 (Király)
…
15. QPR 45 (Buzsáky)
…
19. Barnsley 43 (Ferenczi)
…
21. Leicester 41 (Bori, Laczkó)
…
24 Colchester 32 (Vaskó)
A West Brom hétközben idegenben nyert a Sheffield Wednesday ellen, és jelenleg a negyedik a tabellán. Az előtte állók azonban mind több mérkőzést játszották már, így Geráék akár még előrébb is léphetnek, ha az FA-kupa-szereplés miatt elhalasztott bajnokijukat megnyerik. A Barnsley is javíthat, és az együttesnek szüksége is lenne a pontokra: Ferencziék csak a 19.-ek, és a kieső helyen álló Sheffield Wednesday-t csak négy ponttal előzik meg.
Ilyen gondjai egyelőre nincsenek a Queens Park Rangersnek, ahol az elmúlt hét nem az amúgy remek formában futballozó Buzsáky Ákosról szólt. A szerdai, Coventry elleni meccsen egy sárga lappal vetette magát észre a magyar középpályás, a hétvégén pedig alig volt momentuma a Sheffield Wednesday ellen. A QPR őrzi a 15. helyét.
Buzsákyékhoz hasonlóan a Plymouthnak is akadt a hét elején dolga: a Halmosi Péterrel és Tímár Krisztiánnal kiálló együttes 4-1-re verte a Colchestert, ahol Balogh Béla végigjátszotta a mérkőzést. Halmosi is végig a pályán volt, Tímárt viszont lecserélték a 80. percben. A Colchester a hétvégén is kikapott, akárcsak a Plymouth, amely visszacsúszott a hetedik pozícióba.
A Leicester magyarjai – Bori Gábor és Laczkó Zsolt – is pihentek a múlt héten, akárcsak Király a szerdai meccsen. A hétvégén viszont már a „mackós” portás védte a Burnley kapuját és elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a csapata döntetlenre végzett a második Stoke City otthonában. Királynak a 90. percben – tizenegyesből – szerzett egyenlítő gólnál nem volt esélye a hárításra.
A Watford szombaton adta kölcsönbe Priskint Tamást a Preston együttesének. A magyar játékos még aznap pályára is lépett új csapatában a Charlton ellen, és volt is egy ígéretes lövése. Vaskó Tamás csereként kapott szerepet listavezető Bristol Cityben, és a Leicester elleni döntetlen ellenére hárompontos maradt az előnyük az élen.
ELKERÜLTÉK EGYMÁST
A hétfői sorsolás alapján elkerülte egymást Ferenczi István és Gera Zoltán csapata a labdarúgó FA Kupa elődöntőjében. A Barnsley – Ferenczivel a soraiban – a hozzá hasonlóan másodosztályú Cardiff City-vel, míg a Gerát foglalkoztató West Bromwich Albion az egyetlen állva maradt élvonalbeli gárdával, a Portsmouth-szal találkozik. A mérkőzéseket április 5-én és 6-án a Wembley Stadionban rendezik.
Az elődöntő párosítása:
Barnsley (II. osztályú)-Cardiff City (II.)
West Bromwich Albion (II.)-Portsmouth
