A nézőtéri erőszak azután robbant ki, hogy az America játékosainak tiltakozása ellenére Wilman Roldan bíró nem adott meg egy tizenegyest. A focisták összeverekedtek, és a két csapat edzője sem kímélte egymást: az America mestere, Diego Umana a hírek szerint megütötte kollégáját, Daniel Carrenót, aki megpróbálta egy hátbavágással visszaadni a kölcsönt, de játékosai elrángatták a tett színhelyéről.
Az eset után egymásnak mentek a lelátókon a vendégszurkolók, a rendőrök könnygázzal és gumibottal próbálták megfékezni a randalírozókat. Több embert szúrt sebbel a gyepszőnyegen láttak el, majd onnan szállították őket egy helyi kórházba. A Vöröskereszt szerint közülük tízen súlyos sérüléseket szenvedtek.
Rendőrök a lelátón (AFP)
A bíró az elfajult meccset lefújta a 82. percben, mire a vendégcsapat futballistái őt magát vették üldözőbe, ám a sípmester be tudott menekülni az öltözőbe. A labdarúgó-mérkőzés lefújásakor a Cali vezetett 1-0-ra.
A helyi vöröskeresztes segítők nyolcvan sebesültről számoltak be, de a sérültek száma vélhetően magasabb ennél, mivel az összecsapások a stadionon kívül is folytatódtak a félbeszakadt rangadót követően.