Élet-Stílus

Chris Rea visszatér

Bár elbúcsúzott, újra itt lesz: Chris Rea ismét koncertezik Budapesten, március 3-án este lép a közönség elé. Mert nem tudott elszakadni az élő koncert levegőjétől.

Legutóbb így búcsúzott: „Nem akarom, hogy az egészségi állapotom hátráltasson. Szeretek turnézni, ha lenne egy másik testem, ez volna a világ legkellemesebb munkája. Az egészségügyi állapotomat nem lehet előre megjósolni, sajnos nem tudom garantálni, hogy nem leszek rosszabbul. Másfajta munkát kell keresnem” – nyilatkozta Chris Rea 2006-ban.

Chris Rea visszatér 1

Ki ne ismerné a “Road To Hell”, “On The Beach”, “Julia”, “Auberge” és még számtalan sláger elõadóját. A füstös hangú, másoknak érces hangú énekes akkori turnéja óta fordult a világ, újra itt lesz Budapesten: március 3-án este ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

A több mint 25 éves pályafutás és a több mint 30 millió eladott lemez, majd a búcsú után ez a lehető legjobb hír róla. Bár korábban is csak arról volt szó, a turnézással hagy fel, a zenétől nem távolodik el egészen, s a jövőben bluesklubokban lesz látható. Másképpen lett.

Amit Chris Reáról érdemes tudni

Az innovatív blues-rocker 1951. március 4-én született Middlesborough-ban, és egészen 19 éves koráig nem gitározott. Olasz származású apja hatására erősen érződik benne a mediterrán, napsütötte hatás. 1973-ban csatlakozott a Magdalene nevű helyi bandához, amelynek a frontembere épp akkor hagyta ott a zenekart, hogy leszerződjön a Deep Purple-höz. A nevét később The Beautiful Losersre változtató bandát Rea 1977-ben el is hagyta és szólókarrierbe kezdett. 1978-ban megjelent debütáló albumával – Whatever Happened To Benny Santini?, melyrõl a “Fool (If You Think It’s Over)” címû dal volt sláger – kezdõdött el a mai napig tartó sikeres pályafutás.

Most, mivel Chris Rea jegyzi a 2008. február 11-én megjelenő „The Fabulous Hofner Blue Notes” című zenei kiadványt, mely 3 CD-n, 2 LP-n, valamint egy 80 oldalas könyv kiséretében jelenik meg, exkluzív csomagolásban a rajongók nagy örömére, szó sincs a visszavonulásról. Ellenkezőleg: itt a visszatérés. És ugyancsak nevéhez fűződik a páratlan, 11 CD-ből álló „Blue Guitars” szett, ami 130 dalával, és egy DVD-jével valamint Chris Rea festményeiből összeállított könyvvel a modern zenetörténelem mérföldköve és különlegessége.

Chris Rea visszatér 2

Nem akármilyen egyéniségről van szó: a nagyszerű tehetségű slide-gitáros erejét és inspirációját, alkotókedvét a magánéletéből merítette. A félig ír, félig olasz származású Rea mindig is harmonikus családi életet élt. Ráadásul olyan zenész, aki nem utazott a felületes hírnévre, az egyéni kifejezés bűvkörében mindig önmaga tudott lenni.

Koncertjein Rea soha nem a külsőségekre, a poénokra helyezi a hangsúlyt, nem használ speciális effekteket – természetesen most is ezt várhatjuk tőle. És azt, hogy – nagyra tartva a közönséget – nyitott és érzékeny lesz a publikum reakcióira. Ezért sem tudott végleg megválni az élő fellépésektől.

A mi szerencsénkre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik