Az országgyűlési képviselő, aki az előző ciklusban a hevesi megyeszékhely
polgármestere volt, azt követően beszélt a projektről, hogy konzultált az út
megvalósításában érintett önkormányzatok – Andornaktálya, Nagytálya és Maklár –
vezetőivel, valamint különböző szakemberekkel, hatóságok és civil szervezetek
képviselőivel.
Az út tervezésekor elsődleges szempontként veszik figyelembe a
természetvédelmet, a bányaügyi hatóság véleményét és az ivóvízbázis védelmét. A
végleges nyomvonalat úgy alakítják ki, hogy az ne keresztezze az Eger-Füzesabony
közötti vasútvonalat, csatlakozhasson hozzá a Mezőkövesd-Andornaktálya út
forgalma, az M25-ös forgalmát pedig az Eger határában futó úgynevezett K2-es út
vezetné be a városba.
A korábbi tervek szerint a kevesebb mint
hosszúságú út kivitelezése mintegy 15 milliárd forintba kerülne.
Az M25-ös tervezői számolnak egy, a hosszú távú elképzelésekben megvalósítandó
autópályával is, amely M8-as néven Szolnokkal kötné össze a térséget.