Élet-Stílus

Egy legenda búcsúzik az A38 Hajón

Valószínűleg soha vissza nem térő alkalmunk lesz arra, hogy élőben is megtapasztaljuk: honnét is indult a darkwave, gothic stílusú zenék mai áradata. Hétfőn ugyanis a műfaj meghatározó zenekara, a Mission lép fel az A38 Hajón.

Az 1986-ban alakult The Mission a korszak egyik
sikerzenekara volt: szinte ontotta magából az azonnal klasszikussá vált
albumokat, melyekből összesen hárommillió példány fogyott, és 12 daluk jutott
fel a slágerlisták csúcsára.



Egy legenda búcsúzik az A38 Hajón 1

A Mission a Cure-on, Sisters of Mercyn, Fields of Nephilimen edződött nemzedék
kedvencévé vált, és a korszak egyik legfantasztikusabb koncertzenekarának
számított: 1988-ban egymás után hét teltházas fellépésük volt a londoni
Astoriában, 1990-es budapesti szereplésükre pedig több ezer magyar rajongó volt
kíváncsi az egykori Budapest Sportcsarnokban, annak ellenére, hogy az éppen
akkor zajló taxisblokád miatt szinte csak gyalogszerrel lehetett eljutni a
koncert helyszínére.

A Mission utoljára öt éve, a Sziget Nagyszínpadán szerepelt
Magyarországon. A zenekar ebben az évben Dél-Amerikában is turnézott, egészen
addig, míg a basszusgitáros Craig Adams faképnél nem hagyta őket. A turnét
akkor egyedül fejezte be az énekes Wayne Hussey. Azóta a zenekar ismét a
csúcson van, hiszen nemrég megjelent God Is A Bullet című albumuk, mely a
legrégebbi fanatikusok elismerését is kivívta.

Mindazonáltal már megszületett az elhatározás, hogy ez lesz az utolsó közös
munka, hiszen a lemezhez kapcsolódó turné a Farewell nevet kapta: Budapesttől
február 18-án búcsúzik el végleg a Mission.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik