A WGA keleti és nyugati parti szervezetének tagjai 92,5 százalékos arányban megszavazták a három hónapja tartó sztrájk befejezését, így a november 5. óta tartó munkabeszüntetés véget ért.
A munkabeszüntetés, amelynek oka részben az íróknak az internetes produkciók utáni részesedése körüli vita volt, már több televíziós műsor gyártását megbénította. Veszélybe került a hollywoodi filmipar legfényesebb eseményének, az Oscar-gálának a megrendezése is, amelyre most már teljes pompájában sor kerülhet.
„Ha nekik fizetnek, nekünk is fizetnek”
A WGA a hét végén értesítette tagjait: megállapodtak azokról a számítási képletekről, amelyek alapján az írók megfelelő részesedéshez jutnak az új médiából származó bevételekből. Az írók betekinthetnek majd a szerződésekbe és a pénzügyi adatokba, hogy ellenőrizhessék a képletek betartását. Sikerült írásba foglalni azt az elvet, hogy „amikor nekik fizetnek, nekünk is fizetnek” – számolt be a WGA az áttörésről.
Az írók céhének elnökei a tagoknak írott üzenetükben kijelentették: a sztrájkot megkezdeni nem volt könnyű döntés, azért határozták el, mert nem láttak más lehetőséget. Mint írták, tisztában vannak a 14 hetes sztrájk okozta gazdasági veszteségekkel, de az akciót eredményesnek könyvelik el az egész alkotóközösség jelene és jövője szempontjából.
Milliárdos kár
Szakemberek becslése szerint a sztrájk miatt 650 millió dollár bértől estek el a hollywoodi dolgozók, a filmes és tévés ipar leállása több mint 1 milliárd dollár bevételkiesést okozott a helyi gazdaságnak. Az előző, 1988-as hollywoodi írósztrájk 22 héten át tartott.
Az Oscar-díj „előszobájának” is tekintett Arany Glóbusz díjkiosztója az írók munkabeszüntetésének áldozatául esett. A sztrájkot támogató
színészek bojkottja miatt a filmes és televíziós díjakat a szokásos
többórás fényes ünnepség helyett egy félórás száraz sajtótájékoztatón
ismertették.
A televíziók műsorait ismétlések és valóságshow-k töltötték meg az év elején. Nem láthatták a nézők sem a Született felségek, sem a Helyszínelők (CSI), sem A hivatal (The Office) új epizódjait.