Élet-Stílus

Zebra lesz a Margit híd közepén

Támogatta a Főpolgármesteri Kabinet azt a javaslatot, hogy a Margit híd felújításakor szüntessék meg a szigeti bejáratnál lévő aluljárót, s a felszínen alakítsanak ki jelzőlámpás gyalogátkelőhelyeket.

A főpolgármester korábban azért kezdeményezte a jelzőlámpás rendszer
kialakításának szakértői elemzését, hogy ezáltal a mozgásukban korlátozottak,
az idősek és a babakocsis kismamák is akadálytalanul juthassanak be a
Margitszigetre. A szigeti bejárónál lévő aluljáró elbontására a szakértők
szerint a híd kiszélesítése miatt is szükség van – nyilatkozta a városháza kommunikációs igazgatója.

Lakos Imre, a városüzemeltetési bizottság elnöke szerint is megoldható ez a jelzőlámpás gyalogátkelőhely a hídon.
Hozzátette, hogy természetesen össze kell majd hangolni a Nagykörút
lámparendszerével a szigeti lejáratnál létesülő jelzőlámpákat.

A szabad demokrata politikus úgy vélte, abban az esetben, ha azt tapasztalják
majd a bevezetést követően, hogy aránytalanul nagy „felfordulást
okoz” ez a megoldás, akkor vissza kell térni a beruházásnak egy másik
fajta „organizációjához”.

A városvezetés elé került szakértői vélemény rögzíti, hogy a budai irányban 22
százalékos, a pesti irányban 17 százalékos elméleti kapacitásveszteséget okoz a
hídon az, ha minden periódusban átengedik a villamosokról leszálló vagy az
úttesten áthaladni kívánó gyalogosokat.

A gyakorlatban ez a szám 7-11 százalék,
mivel a hídfők és a csatlakozó utak átbocsátó képessége ennél sokkal kisebb. A
szakértők jelzik azt is, hogy az északi Duna-híd átadásával várhatóan csökken a
Margit híd közúti forgalma, és ezt igényli a Belváros tehermentesítése is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik